2013. augusztus 2., péntek

Magazinmánia

Már nagyon régóta szeretnék egy Kindle e-könyv olvasót. Pofás kis cucc, és tényleg olyan hatást kelt, mintha az ember egy igazi könyvet olvasna. Egyszer utána is olvastam, hogy milyen profi ez a kijelző és hogyan lett kifejlesztve. Gáborral ebben a témában nagyon nem vagy egy hullámhosszon,  ő burkoltan nagyon ellenzi a Kindle-t, egyrészt azért, mert ő Apple-buzi és a Kindle az iPad versenytársa, másrészt azt mondja, hogy kevés a magyar nyelven elérhető e-könyv. Ez utóbbiban nem tudom igaza van-e, még nem térképeztem fel az e-könyv piacot.

Néha elképzelem, hogyha lenne egy Kindle-öm, milyen jókat olvasnék a HÉV-en vagy a villamoson munkábamenet (anélkül, hogy cipelnem kellene magammal egy vastag könyvet) vagy a strandon napozás közben. Aztán persze rá kell jönnöm, hogy nem is járok BKV-val munkába és gyakorlatilag strandra se. Ha nagy ritkán el is jutok ez utóbbi helyre, a gyermek állandó felügyelete még a gyakori pislogást is megnehezíti. (Kicsit paranoiás vagyok vízközelben.) Manapság már az autóban sem lehet olvasni, mert legtöbbször Barnabást kell szórakoztatni. 

Aztán rá kell jönnöm, hogy nem is nagyon olvasok könyveket. Vagyis nem gyakran és ha igen, akkor az is valami tematikus könyv. Most éppen Csányi Vilmostól olvasom "A kutyák szőrös gyerekek" c. könyvet, azelőtt pedig a pitchelés műfajáról olvastam egy nagyon hasznos és gyakorlatias remeket. Csak javasolni tudom. 

A legújabb felfedezés.
Még csak egy-két cikket volt időm elolvasni. 
A magazinok, újságok világában ellenben, kifejezetten otthonosan mozgok. Az újság és hetilap olvasási szokásom már régen nincs azon a szinten, mint egyetemista koromban, bár a munkahelyen azért minden reggel átlapozom a Világgazdaságot, a Napi Gazdaságot és általában a Figyelőt és a HVG-t is. Egyetemistaként mindig volt nálam egy aktuális Népszabadság, egy Magyar Narancs és egy HVG, biztos okos bölcsésznek akartam tűnni. Mondjuk azért  el is olvastam őket. (Akkoriban volt egy MIÉP-es tanárom, akivel jó haverok is voltunk és emlékszem állandóan lecseszett amiért ilyen szarokat olvastam.)

Magazinokból azonban lassan egy mázsányi van itthon. Gábor ebben a műfajban is az e-kiadásokat kedveli, és ezért, ha együtt botlunk bele egy újságosba mondjuk egy benzinkúton vagy a HÉV megállóban, akkor mindig komolyan kell érvelnem egy hagyományos, színes, lapozható termék mellett. Valamelyik nap hallottam, amikor éppen Barnabásnak ecsetelte anyukája papírimádatát. 

Gyorsan szembesítettem is magam a kritikával és be kellett látnom, hogy valóban papírimádó vagyok. Havi és negyedéves magazinokat vásárolok, valamelyiknek hűséges előfizetője is vagyok évek óta, az első számtól. A magazionokban igazán érdekes, naprakész vagy éppen történelmi dolgokat lehet olvasni. A cikkek hosszúsága pontosan illeszkedik az én jelenlegi információ-fogyasztási szokásaimhoz. Kellően hosszúak ahhoz, hogy kikapcsoljanak, kellően informatívak ahhoz, hogy mindig tanuljak valami újat vagy érdekeset és kellően rövidek ahhoz, hogy ne kelljen nagyon mélyen elmerülnöm bennük vagy éppen kibírjam ébren, ha az ágyban olvasok. A kifejezetten nagy méretűeket, mint pl. a HVG Extrák vagy az ÉVA külön kiadások, különösen szeretem. Bárcsak többet utaznék villamoson vagy HÉV-en, mert akkor még többet tudnék olvasni is. (A Harry Pottert annak idején a 28-as villamoson tettem magamévá.)

Bemutatom a kedvenceimet, hátha valaki kedvet kap némelyikhez.





A lakáskultúrával foglalkozó, vagy építészeti jellegú lapok érezhetően kimaradtak az életemből. 
Nektek van kedvencetek? 

23 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. pont most olvastam egy barátomék wcjében :-) Apukám előfizető volt régen, mai napig elmékszem arra a címpalra, amin Hitler volt.

      Törlés
    2. Anyum ezt az előfizetést kapta karácsonyra, mert nem hitte el, hogy ismét van.

      Hmm.... kényes kérdés... az gáz lenne, ha raknék egy újság tartót a wc-be? :D

      Törlés
  2. Én nemrég vettem egy wayteQ E-book olvasót és nagyon meg vagyok elégedve vele.Jó kis kütyük ezek.Nincs olyan sok e-könyv még,de ami nekem kellett azokat megtaláltam.Csak jó helyen kell keresni.;)Újságokat nem nagyon olvasok max néha a védőnőnél kapható ingyenes lejárt baba magazinokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pl. miket töltöttél le? érdekel :-)

      Törlés
    2. Az Éhezők viadala van meg mindhárom része.Nekem bejött.Hasonló jellegű könyveim vannak még rajt mint pl. Stephenie Meyer:a burok.Unokatestvérem ízlése tőle kaptam ezeket.:)De megvan a testbeszéd enciklopédiája is mert ilyen kis kíváncsi vagyok.:)Nem kapható minden,de érdemes körbenézni mert ha megvan ami érdekel akkor elég pénztárcakímélő tud lenni egy ilyen kis kütyü.

      Törlés
  3. több ismerősömnek is van Kindle-je, gyűjtök Neked olvasnivalót, ha szeretnéd.

    VálaszTörlés
  4. nekem is van Kindle-m, imádom :) ha szívesen olvasol klasszikusokat, bőven van letölthető irodalom ingyen, ha napjaink strandregényeit (nem én definiálom így, így hirdetik) kedvelnéd, azt is találnál bőven nem túl drágáért, viszont igényes (ööö...izé.... nem strand) kortársirodalom magyarul nincs, vagy alig, és pont papírkönyv árban, ami azért nem olcsó, különösen hogy papírkönyv van antikváriumban is, meg lehet kölcsönkérni, stb.

    az Évát én is szeretem. azon kívül a Mindennapi pszichológiát veszem meg rendszeresen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azt gondoltam, hogy neked Kindle-d van :-) klasszikusokat ritkán olvasok. jó, hogy behozod ezt az antikvárium vonalat, mert azokat pl. nagyon imádom. a könyveimnek a fele tuti antikváriumból van.

      Törlés
    2. hú, imádom! régen szinte naponta jártunk antikváriumba, manapság már csak évente néhányszor :( (helyette turkálóba járok, az van közel)

      nem tudtam, hogy politológus vagy.... nahát!

      Törlés
  5. Évi ez a poszt most nagyon jól jött. Kizökkentem a mókuskerékből és előbányásztam 3 Nat.geo-t, eddig bele se néztem, férjem olvasgatja.
    Továbbá vettem egy Szépházak-at, nekem bejönnek ezek a lakberendezősek, csak nem szabad sopánkodnom, hogy bezzegazokmilyenszépek:))
    A szakácsmagazinokat is előszedtem, sőt, a.Runners-el adtál egy jó tippet karácsonyra!!:))

    Egyébként hogy is van ez?:) politológusként végeztél, majd hr-en dolgoztál és most közgazdasagi újságokat olvasol?!:))

    (ez a harmadik kedvenc posztom a "jó nő akarok lenni" ês a " fényképekkel illusztrált napi rumli" után :)))

    Üdv, Mesi-és-a-fiúk
    (két kiscsávó anyukája, közgazdászként, Miskolcról:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Emese! Te új vagy itt? :-) igen, a lakberendezősök pont ilyen okok miatt maradtak ki az életemből...:-)
      Politológusként végeztem, de jogász akartam lenni, politológiával sikerült elhelyezkednem kommunikációs vonalon, onnan mentem PR-esnek tovább, aztán lett belőle belső kommunikáció, jelenleg pedig kommunikációs tanácsadó vagyok egy ügynökségnél és ezt a sok gazdasági lapot kénytelen vagyok elolvasni az egyik ügyfelem miatt :-)))
      Örülök, hogy itt vagy a blogon!
      Évi

      Törlés
  6. Emberek!
    Most nézem az Elmű/Émász kuponokat és okt.1-től a HVG Business és Pszchológia éves előfizetésére 50%-os !!!! kupon van!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Honnan szedsz ilyen kuponokat?

      Törlés
    2. ezt írják:

      Társaságcsoportunk a júliusban indult lakossági Hűségprogram keretében valamennyi – áramszámláit hónapról-hónapra pontosan, határidőre befizető – ügyfelét megjutalmazza megbízhatóságáért. Minden fogyasztónknak, aki a július 5 és 26. között esedékes áramszámláját határidőn belül befizette, szeptember végéig postázzuk az első kedvezménycsomagot az aktuális áramszámla mellékleteként.

      Törlés
  7. Nagy magazin rajongo vagyok en is... Itt sajnos csak a hetvegi International Harald Tribunet-t veszem, Nemetorszagban alladnoan vasaroltam magazinokat - tenyleg allandoan es ez nagyon hianyzik... Orok kedvencek: Neon (nemet), Brand Eins (gazdasag- nemet), Die Zeit (nemet), Form (design nemet-angol), GEO (nemet), Runner's world, Sweet Paul, Eva magazin (mindig megveszem amikor otthon vagyok) es meg tudnam folytatni... sok puszi!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. GEO-t vette már én is, és most hogy mondod régen sokáig voltam Newsweek előfizető és arra néha a iPad-en is előfizetünk. Mostanában a New Yorkeren gondolkozom még, mert az utóbbi pár cikk, amit olvastam, nagyon tetszett, de sok a nagyon lokális tartalom és félek, hogy kevésbé kötne le a cikkek nagy része.

      Törlés
    2. A New yorker tenyleg tokjo tartalmas es a New york times is szerintem, de igazad van ami a lokalis tartalmat illeti( en a neten olvasom...). Mostani nagy kedvenc a The Weekender - de az is nemet...

      Törlés
  8. http://www.aram.hu/husegprogram/informaciok

    VálaszTörlés
  9. http://www.mipszi.hu/

    szerintem érdemes itt is nézni, de papíron is megveszem :)

    VálaszTörlés
  10. Legalább a kutyusról írj már valamit! De jöhet más is! :)

    VálaszTörlés
  11. de tényleg, legalább egy betűt?! :)

    VálaszTörlés