2013. július 26., péntek

Motiváció vagy mi

A nyaralás ötödik napja mintha visszabillentette volna a futás iránti kedvemet a pozitív tartományba. Nem is annyira az a belülről fakadó, régi motiváció tért vissza, bevallom őszintén, szégyen, nem szégyen, hanem az itt-ott elhatalmasodott zsírpárnáim késztettek arra, hogy abbahagyjam a henyélést. 

Viccet félretéve, az elmúlt pár hónapban többször is volt a kezemben a futócipőm, de nem vitt rá a lélek, hogy fel is húzzam őket. Legutóbb még Tiszaújvárosba is vittem őket magammal, de mindvégig a bőröndben maradtak. Össze is vesztem Gáborral, mert ő nagyon erőltette volna, hogy fussunk együtt, de én csak egyre idegesebb lettem a gondolattól, hogy futnom kell. 

Sokszor van emiatt lelkifurdallásom, mert gyakorlatilag sport és mozgás nélküli életet élek 2-3 hónapja, ami egyáltalán nem jó. Nehezebb a testem, szó szerint, szinte minden porcikám ellutstult, fáradékonyabb vagyok, a stresszt is rosszabbul viselem és magammal is sokkal kevesebbet törődöm. Elmaradtam a futóbarátaimtól és ez egész nemtörődömség egyre inkább elhatalmasodott.  Sokáig nem kerestem az okát, nem érdekelt, úgy voltam, vele, hogy ez most egy ilyen időszak. Aztán esténként, lefekvéskor, titkon mindig kicsit elmélkeldtem a történeseken. Most azt gondolom, hogy mindennek az elmúlt hónapokban, a háttrében zajló útkeresés az oka. Vagy valami ilyesmi, amire egyelőre nem találok jobb szót. Már amennyire egy 34 éves fiatalasszony, feleség és egy boldog kisgyermek nem mindig felhőtlenül boldog anyukája írhat ilyet a naplójába. Azt gondolnám, hogy az útkeresés ilyentájt már lezárul és nem kell bajlódni bonyolult, megválaszolásra váró kérdésekkel. 

Ha egy hosszú, összetett mondatban kellene összegeznem az elmúlt 9 hónapot, akkor azt mondanám, hogy felmondtam egy stabil, biztos, jól fizető munkahelyen, ahol szerettek és én is szerettem a kollégáimat, egy kihagyhatatlannak tűnő lehetőségért, ami életem egyik legnagyobb csalódásá vált, félretéve ezzel a kistestvér projektet, miközben egy sziklaszilárdnak hitt 10 éves barátság omlott össze darabokra. 

A sok újdonság, tennivaló és aggódás között, felborult a korábban jól bejáratott rendszer és elvesztettem a kapcsolatot a futással, (kicsit a régi önmagammal is), mert be vallom őszintén, nem tudtam rá elegendő időt fordítani. Vagy ki tudja, nem tudtam rám elég időt fordítani. Reggel mindig fáradt vagyok, mivel legtöbbször késő estig dolgozom. Délután mindig Barnabással vagyok, mivel máskor nem nagyon tudok vele lenni. A munka így is túl sok időt vesz el tőle és mióta "full-time" bölcsis, nincs szívem nem vele lenni bármilyen más elfoglaltság miatt. Hétvégén pedig örülök, ha együtt van a család és tudunk főzni, kirándulni, bicajozni. 

Egy darabig még próbálkoztam a hébe-hóba kocogással, de elvesztettem a régi formámat is és minden futás leginkább egy kiadós kudarcélményhez hasonlított, amivel egyre kevésbé akartam találkozni. Egyszerűbbnek tűnt homokba dugni a fejem. 

Valamiért azonban a nyaralós bőröndbe titkon becsempésztem a futócuccomat is. Igazán nem nagy dolgok, egy kis póló, egy kis gyata és pihekönnyű Brooks cipők. Úgy voltam vele, ezen ne múljon. 

Tegnapelőtt meglátogattak a barátaink és a délutáni pancsolásnak közös pizzázás és fotózkodás lett a vége. Amúgy sem vagyok fotogén, de elborzadtam a kép láttán. A sok nemtörődömség és nem futás megbosszulta magát: bokszoló karokat és hájas hátat növesztettem. Még jó, hogy a seggem és a hasam nem látható.  Elég sok érzelem hullámzott át rajtam, de másnap, mikor a beharangozott 33 fok helyett csak 23 volt kora délután, úgy éreztem, itt az idő. 

Felvettem a futócuccaimat. A Garminomat bár feltöltöttem, de elfelejtettem hogyan kell feloldani a képernyőjét. Hát ennyire. Nagyon izgultam, szó szerint a torkomban dobogott a szívem. Kicsit bemelegítettem. Kiléptem a kapun és akkor szembejött egy futó itt a fonyódi Balatonparton, rám mosolyogott, intett és továbbsuhant. Azt gondoltam, hogy ez egy jel és jó helyen vagyok. Bettem a zenét a fülembe és elindultam. Hosszú távot nem terveztem és a tempóm sem volt őrületes, de azért haladtam. Egészen jól ment, hat perc után azonban embertelen viszketés fogott el. Mikor megálltam és csak sétáltam, elmúlt. Ha futni kezdtem, 1 perc múlva megint jött az elviselhetetlen viszketés a combomon, fenekemen és a derekamon. Nem tudom mi lehett ennek az oka, ha ezt befejezem, gyorsan utána is járok. Én valami olyasmire gondolok, hogy a keringésem kezdett újra életre kellni, az erek újra megduzzadtak vérrel és ez a vérbőség okozza a viszketést. A végére elmúlt és akkor megint tudtam futni egyben 6-7 percet. 

Sokat nem futottam, valahol 3 és 4 km között volt a vége. Mikor visszaértem, lesétáltam a partra, levettem a cipőmet és a pólómat és úgy, ahogy voltam, futónadrágban és futós melltartóban beugrottam a Balatonban. Eszméletlen, irigylésreméltó, szavakkal leírhatatlan érzés volt ez így együtt. 

Ma este újra megyek. Vasárnaptól pedig egy igazi futóbajnok, négylábú kísérőm is lesz. 

15 megjegyzés:

  1. jajj Evi ez nagyon szuper, ugy orulok, egesz belebizseregtem olvasva az oszinte soraidat. taliznunk kellene most mar. :) jo nyaralast!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azóta voltam már, kevesebb a viszketés és jól tippeltem, a kapillárisok tágulása okozza, egy hosszabb kihagyás után jelentkező tünet :-) nemsokára elmúlik.

      Törlés
  2. Éljen! Fantasztikus lehetett a Balatonban befejezni az első edzést :)

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. Köszi Johi! A Brooksról mindig te jutsz eszembe :-)

      Törlés
  4. De jó kis írás ez Évi! Örülök, hogy újra rád talált a futás. Vagy te találtál rá. Kívánok neked sok-sok örömteli futást!!!(Egyébként meg sokkal vékonyabbnak látlak, mint azelőtt)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nemsokára együtt futhatunk megint! (Pedig nem vagyok vékonyabb)

      Törlés
  5. Válaszok
    1. :-) ősszel meg túrázunk egyet! majd írok végre emailt.

      Törlés
  6. :o) hajrá a kutyussal!
    mikor legutóbb találkoztunk, én se láttam rajtad a pluszt (sőt), de persze Te tudsz csak viszonyítani.
    a brooks cipőid türelmesen vártak/várnak Rád :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. csak jó cuccokat hordok, amik elfedik a pluszokat! a kutyussal 1-2 hónap múlva lehet elkezdeni szépen fokozatosan!

      Törlés
  7. A plusz kilók fényképeken elég pimasz módon elő tudnak bújni...hétvégén készült rólam egy kép egy ujjatlan ruhában, aminek a megvásárlásán hosszasa agonizáltam, végül megállapítottam, hogy nem nem vastag benne a karom. Otthon megállapítottam ugyanezt. (András nem jó ilyesfajta vélemény nyújtásban, mert a végletekig elfogult. :)) Erre megnézem a képet, amin a kutyával ülünk kettesben egy padon, és a kutya baromi fess meg minden, de én nem látok mást a képen, mint a karomat, ami olyan mint egy jól kifejlett kisgyerek combja...
    Egyébként elkezdtem futni. Még a karmizéria előtt. Emelgetni kéne a súlyzókat, de 40 fokban már attól is izzadok, ha a munkahelyen arrébb teszek egy bélyegzőt. Még a szemhéjam is izzad. Halál komolyan.

    VálaszTörlés