2013. január 2., szerda

Michelle

A férjem azt mondta a múltkor, hogy tök fura zenei ízlésem van. Nálunk ő a zeneértő a családban, szóval egy kicsit hiszek is neki. Képes órákon keresztül böngészni az iTunes-t és a legkülönfélébb zenei oldalakat, amiken mindenféle zenei cikkeket olvashat új albumokról, trendekről, előadókról, koncertekről és még ki tudja mikről. (Néha mondjuk ez eléggé idegesítő.)

Már nem is tudom mi volt az a zene, amit legutóbb mutatott, de egyáltalán nem tetszett és akkor azt mondta, hogy én  teljesen véletlenszerűen kedvelek bizonyos zenei műveket. Esetleges, hogy mi tetszik és mi nem és egyáltalán semmilyen kézzelfogható zenei irányultságot nem lehet felfedezni az én ízlésvilágomban. (Persze ezt nem pont így mondta, a dramaturgia kedvéért bővítettem ki a mondatot összetettre.) Be kell valljam, hogy igaza van és mióta együtt élünk - tudtán kívül - ő az egyetlen, aki formálja az ízlésemet. Legtöbbször vagy inkább mindig csak azért hallgatok meg albumokat, mert ő hallgatja vagy megmutatja vagy mesélt róla valamit. A minap végigböngésztem a telefonján tárolt zenéket és csak egy-két albumot ismertem. A többiről még csak nem is hallottam. Felidézném őket, de sajnos képtelen vagyok rá. Titkon kicsit szégyelltem is magamat. 

Miatta ismerem az Interpol nevezetű együttest, akik egy New York-i banda. Indie zenekar. Mikor megismerkedtünk a Slow Hands volt a kedvenc száma és emlékszem  tök lelkesen mutatta meg nekem, bár sajnos nekem nem tetszett. Aztán nemsokára elvitt egy Julien Plenti koncertre Bécsbe. Persze tökre nem tudtam ki az a Julien Plenti, mígnem aztán kiderült róla, hogy ő az Interpol együttes Paul Banks nevű énekese és Julien Plenti az ő alteregója, amikor egy másik New York-i bandával zenél. 

Életem egyik legjobb koncertélménye volt, még úgyis, hogy tényleg nem ismertem a csávót. Aztán rongyosra hallgattam a kazettáját. Azóta mindig arra vágytam, hogy újra láthassam őt koncerten immáron azok után is, hogy kívülről fújom az egész albumot.  

Szóval ez a fiú a Julien Plenti alteregója után újra Paul Banks lett az Interpol frontembere. Kicsit élvezkedett ott és most megint szólóban nyomja.  És Gábor megint elvisz koncertre Bécsbe. Oh yeah. 

Ennek ellenére most teljes egészében a Beatles korszakomat élem.


9 megjegyzés:

  1. Nos, az én zenei ízlésem is tökéletesen esetleges, azt sem tudom, mit szeretek (mármint a konkrét megnevezéseket nem ismerem), úgyhogy a posztod nyomán úgy gondoltam, fejlesztem magam tudatosan is egy kicsit. Julian Plentivel kezdtem, mert azt írtad, azt megszeretted, de nem tetszett igazán (három számot hallgattam meg) - ezután az Interpolhoz nem sok reményt fűztem, az viszont néhány szám után szinte tökéletesnek tűnik, olyan Clash-es (az én képzetlen fülemnek), köszönöm a formálódási lehetőséget :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Interpol nekem sem jött be elsőre, csak 1-2 év múlva kedveltem meg sokadik hallgatásra. ez a kedvencem, hallgasd majd meg, ha van időd: http://www.youtube.com/watch?v=WHD-8AIyBGc

      Törlés
    2. két napja Interpolon élek :D

      Törlés
    3. mondtam én, hogy tökéletesnek tűnt első hallásra is :)

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Interpolra vittétek B-t még 2010-ben Bécsbe, ugye? :o)
    Én ezekre szoktam dolgozni: http://www.youtube.com/playlist?list=PL0D2C70D5DFF5AE28 (bocs,cnem tudom linkelni)
    Fábián Julira nagyon pozitív és dinamikus hírlevelet tudok írni :o)
    -csakazértis hozzászólok, bármennyire nem szeretné a google :o) -

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaja :-) Felügyelő már odabent figyelt a legutóbbi bécsi koncerten, de akkor nem mertem tombolni és sörözni sem :-) majd most. Nem jössz?

      Törlés
  4. Egy tipp a férjednek, ha időt spórolósan szélesíteni akarjátok a látókört.
    Beírod az adott zenekart és voila: megmutatja mik állnak hozzá közel.
    Itt van pölö Interpolra: http://www.music-map.com/interpol.html
    ;)

    VálaszTörlés