2012. október 8., hétfő

A második avagy Élménykülönítményen innen és túl

Nem is tudom hol kezdjem vagy folytassam. Egy maratonhoz vezető út mindig nagyon kalandos. Felemelő. Nehéz. Hosszú. Sok türelmet és kitartást igényel. Nemcsak azoktól, akik önszántukból vállalkoznak erre az útra, hanem azoktól is, akik önszántukon kívül a vállalkozó kedvűek mellett állnak. Az idei maratonhoz vezető út különösen izgalmas volt, hiszen egy kisbabával a hátam mögött vágtam neki és amikor pár hónappal ezelőtt bekelezdtem a hosszúnak ígérkező felkészülésbe még nem igazán tudtam mire vállalkozom. 

Aztán nyár végén már lehetett érezni, hogy jól megy. Jól mentek a felkészülések, szinte minden edzésen jól jött ki a lépés. Nem voltak holtpontok. Talán csak egy, de erről majd később. A versenyek is jól sikerültek és sem én, sem a körülöttem lévők nem kaptak idegösszeomlást a sok-sok logisztikától. Nem is féltem, nem is izgultam, az egészet nem ölelte körül olyan várakozás, mint három évvel ezelőtt. 

Két nagy elhatározásom volt az idei évvel kapcsolatban és azt hiszem mindkettőhöz sikerült tartanom magamat: 
  • nem stresszelek a futáson, semmilyen körülmények között
  • (és amikor már láttam, hogy jól megy) félreteszem a komfortfutást és ahol csak lehet átlépem a határaimat, lesz, ami lesz.
Cuccok a maraton előtti este
Július végén - többnyire egy céges találkozó hatására - eldöntöttem, hogy csatlakozom a Bátor Tábor Élménykülönítmény csapatához. Nem is tudtam volna akkor jól megfogalmazni, hogy miért. Azt éreztem,  hogy ezt kell tennem. Szeretek futni. Szeretek másoknak segíteni. Különben is nagyon tetszett  az ilyen jótékonysági futás gondolata.  Pont jól jött ki a lépés ahhoz, hogy  a két legyet üssek egy csapásra. Bár rettenetesen izgultam, hogy össze fog-e jönni az a bizonyos 150 000 forintos adománygyűjtési cél. Egy egészen komoly kommunikációs kampányt raktam össze magamnak titokban. (Magamat igazán sosem tartottam olyan csúcsszuper kommunikációs tudjukkinek, ezért különösen féltem attól, hogy hogyan fogom tudni megszólítani az embereket.) A terveim nagy részére most nem akarok itt kitérni, hiszen ez most a futásról szól, de végülis csináltam magamnak egy ún. stakeholder elemzést (arról, hogy kit, hogyan és milyen eszközzel tudok a leghatékonyabban elérni), rendeztem egy jótékonysági futódzsemborit, sütöttem sütiket kollégáknak, volt egy jótékonysági szomszédünnep, majd egy késődélutáni gasztropiknik a teraszunkon és sok-sok email. Persze nem minden elképzelésem megvalósítására jutott idő. Pl. nem jött össze a koncert, de megismerkedtem Váczi Eszterrel (mondjuk csak emailen keresztül, de az is valami, élőben meg már amúgyis láttuk egymást koncerten), aki nagyon kedves és a Varró Dániel féle gyerekversfelolvasást sem sikerült tető alá hozni, mivel ők éppen második kisbabájukat várták akkoriban nagyon-nagyon. Na mindegy is, a lényeg a lényeg, hogy 660 000 forinton zártam az egyenleget és ahogy elnézem még ma is csordogálnak adományok. Felfoghatatlan összeg és nem tudom eléggé megköszönni mindazoknak, akik támogattak. 

Szóval így vágtam neki a másodiknak. Egy kisbabával. Egy mindenben támogató férjjel. Több, mint száz adományozóval. 660 000 forinttal a zsebemben, lila pólóban az Élménykülönítmény tagjaként. 

Az utolsó héten kicsit kevesebb időm jutott a mentális felkészülésre. Sok munka jött össze és keveset tudtam pihenni, bár igyekeztem időben lefeküdni esténként. Barnabás egyetlenegy éjszakát aludt végig a kiságyában, a többit köztünk. Gondolom gyerekes szülőknek nem kell magyarázni, milyen az, amikor   apa, anya és a gyermek egy laza H betűt formálnak a hitvesi ágyban. Nem pihentető. 

A maraton reggelén viszonylag korán keltem. Persze Barnabással egy ágyban. Megettem életem legnagyobb adag zabkásáját, jó sok banánnal, mézzel és fahéjjal. A biztonság kedvéért utána még letoltam egy szelet teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret finom vajjal és csak ittam és ittam. A rajt előtt még egy energiaszeletet is elmajszoltam.

Korán kiértünk Gáborral, mert reggel 8-kor már találkozó volt az Élménykülönítmény sátránál. Fotózás, beszélgetés, hangolódás, csatakiáltás és egyebek.


a legkirályabb csatakiáltás, amiben valaha részem volt

A rajt előtt még Orsival is találkoztam. Orsit a blogon keresztül ismertem meg, hónapok óta levelezünk, olvassuk egymás sorait és most Londonból egészen Budapestig jött, hogy együtt fussunk. Nagyon izgultam, hogy milyen lesz, de olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Bár együtt nem futottunk (max  a ruhatártól a rajtig, amit majdnem lekéstünk), mert Orsi rám vert egy több, mint egy órát 42 kilométeren. 

A rajtnál már óriási tömeg volt. Rengeteg lila pólós Élménykülönítményes mindenütt. Senkit nem ismertem közülük, de mégis mindenki úgy köszönt, intett, mintha barátok lennénk. Körülbelül 6-7 perc alatt értem át a rajtvonalon és onnan indítottam az órámat. Itt mintha teljesen magamon kívüli állapotba kerültem volna hirtelen. Elöntött az adrenalin és eszembe jutottak Gyuri szavai még régebbről. Ez egy utazás, az enyém, ki kell élvezni minden percét. Szóval itt vagyunk megint. 

Bellus Áron képe rólam. Olyan jól sikerült,  hogy nem is látszik, hogy
 totyogok felfelé
Be kell vallanom őszintén, hogy elfutottam az elejét. Illetve az első 28 kilométert. Nagyon jól ment és csodásan éreztem magamat. A lila pólósok meg állandóan csak jöttek és jöttek. Én meg csak pacsizgattam mindenkivel és észre sem vettem, hogy 5.40-es kilométereket futok. 6.02-vel terveztem eredetileg. Gondoltam visszaveszek, de akkor meg megjelentek a Bátor Tábor önkéntes szurkolói, akik magukból kikelve ordítottak az Élménykülönítmény minden tagjának, köztük persze nekem is. Ép ésszel felfoghatatlan volt. Azt éreztem, mintha én lennék a világon a leggyorsabb, legszebb, legfantasztikusabb futó, az egyetlen futó kint a pályán és nekik csak én létezem. (Gyanítom a többi lila pólós is hasonlóan érzett). Ahogy teltek a kilométerek és a mezőny kezdett ritkulni, csak rosszabb lett. Már messzebbről is kiszúrtak és még jobban, még hosszabban kiabáltak, kerepeltek, néha még sorfalat is álltak. 26 kilométer környékén annyira meghatódtam tőlük, hogy meg kellett állnom, mert a sírástól nem tudtam levegőt venni. 

Két szurkolótábor között azonban egyszer csak eléheztem. Egészen korán. Ijesztően korgott a gyomrom, ami egy maratonon egyáltalán nem jelent jót. Ráadásul a korábban mindenben támogató férj elvásárolta az időt a 13-as kilométernél és így nem ért oda a 14-eshez, ahol kapnom kellett volna egy gélt tőle. Két pofára ettem a szőlőcukrot, de persze az ilyenkor már nem tudott feltámasztani, a fülembe is dughattam volna őket. Ittam mindenhol, bekaptam 1-2 banánt is és a 21-esnél Gáborral is találkoztam, aki megszánt a géllel. A frissítők után mindig helyrejöttem, de csak ideiglenesen. 28-nál fejbe csapott a napsütés. Olyan volt, mintha nekimentem volna egy szekrényajtónak. És kb 39-ig maradt is ez az érzés. Elnehezültek a lábaim, fájt mindenem és folyamatosan éhes voltam. A korábban fejben tíz kilométeresre felosztott szakaszokat felváltották a frissítőtől frissítőig felosztott szakaszok. Lelassultam, bosszút állt az első táv első fele. És meg is érdemeltem. 

Barnabásra gondoltam és az Élménykülönítményre. Azokra a gyerekekre, akik miatt belekezdtem. Néha a pálya széléről bekiabáltak kisgyerekes családok, idősebb, jól öltözött házaspárok. Nem is ismertek, csak azt hallottam, hogy hajrá Bátor Tábor. És akkor ott értelmet nyert az egész. Valóságossá vált minden, amiért dolgoztam az elmúlt hetekben. Ők azok az emberek, akiknek ez számít. Tudtam, hogy nem lesz meg a kitűzött 4 óra 15 perc,  de nem érdekelt. Élvezni akartam továbbra is, nem pedig azon keseregni, hogy mit, hogyan szúrtam el. Persze továbbra is éhes voltam és fájt mindenem, de tudtam, hogy beérek épen és egészségesen. 39-től valahogyan összeszedtem magam. Azt nem mondom, hogy gyorsultam, de talán még az is lehet. Itt a Nyugati téri felüljáró előtt még kaptam egy utolsó fröccsöt a Bátor Tábor szurkolóitól, valahogy felkaptattam azon az emelkedőn és csak arra gondoltam, hogy mindjárt bent vagyok és teljesítem életem második maratonját. 
Kicsit hosszabbat mért a Garminom, ezért úgy tekintem, hogy beértem 4 óra 30 percen belül :-)
Van olyan verseny, ahol jól kijön minden lépés és van olyan, ahol meg kevésbé. Nekem itt most  kevésbé jól jött ki, de ez csakis a várakozásaimnak megfelelően értelmezhető így. Mert ha azok nem lettek volna, mármint várakozásaim, vagyis nem akartam volna 4.15-ön belüli maratont futni, akkor talán egy picivel jobban érezném magamat most. De csak egy picivel, amúgy nincs jelentősége. és így is nagyon jól érzem magamat. Valószínűleg a paksi atomfutáson voltam a felkészülésem csúcspontján. Ott jól jött ki minden, soha nem futottam még olyan gyorsan olyan hosszútávon, mint akkor. Valószínűleg le is merítettem az akkumulátoraimat ott, mert utána következett egy hét, ahol mentálisan és fizikailag is rettentően fáradtnak éreztem magamat. De aztán talpra álltam.

Tegnap minden méterért megküzdöttem. Korábban azt hittem, hogy második maratont nem lesz olyan izgalmas lefutni, mint elsőt. De tegnap a célban rájöttem, hogy valószínűleg minden maraton izgalmas.  És minden maraton más és más. Mert a maraton tényleg maga az utazás. Tisztelni kell, mert 42 kilométeren keresztül nagyon sok minden megtörténhet az emberrel és nagyon-nagyon tapasztalt és erős futónak embernek kell ahhoz lenni, hogy ne tudjunk önmagunknak váratlan meglepetést okozni. 

Ez volt a második maratonom, egyben a leggyorsabb és az első, amit a Bátor Tábor gyerkőceinek ajánlottam. Ha nekik ezzel egy perccel is gazdagabbá tehettem az életüket, már megérte. Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a csodálatos élménynek és köszönöm a Bátor Tábor szurkolóinak, hogy feledhetetlenné tették ezt a 42 kilométert. 



23 megjegyzés:

  1. Nem semmi egy utazás volt ez kérem!
    annyit gondoltam Rád... :)
    Ja, és gondolom nem direkt, de az összes feltöltött videodat bemásoltad... a vakondos a kedvenc :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj, köszi szépen :-) jól esik az ilyet hallani!
      a videók meg automatikusan indulnak és nem jövök rá hol lehet őket kikapcsolni...ghrrr...

      Törlés
  2. "Ez egy utazás, az enyém..."
    Ez nagyon megfogott. Hmmm azt hiszem fejben nagyon ott vagy! Gratula!

    VálaszTörlés
  3. Elképesztő! Fantasztikus!
    Gratulálok neked is és a többieknek is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen!!!! Vasárnap találkozom velük a Táborban, átadom nekik :-)

      Törlés
  4. Eszméletlen jó leírás! Amire szintén én is most jöttem rá: " ...valószínűleg minden maraton izgalmas. És minden maraton más és más..." Neked ez most másképp volt izgalmas és tökéletes!
    Tényleg nagyon erős vagy mint testben, mint lélekben! Zsiványság! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. majd máskor eszek is rendesen és akkor nem lesz gond. Balga voltam :-)

      Törlés
  5. nagyon meghato! koszonom, hogy en is reszese lehettem ennek az egesznek :) Szivbol gratulalok!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is örülök, h részese voltál, remélem novemberben veled futok a Balatonnál!!!!

      Törlés
  6. Gratulálok Évi! Mi a 33. kilométernél, a Lánchídnál szurkoltunk nektek, nagyon nagy élmény volt!
    Köszönjük!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szurkolni is élmény volt? :-) Kár, hogy nem szúrtál ki a tömegből, egyébként valószínűleg éppen eltotyogtam melletted. nem néztem ki jól.

      Törlés
    2. :) Talán nem akkora élmény, mint lefutni a távot, de jó volt részese lenni a szurkolói "csapatnak". Lehet, hogy jövőre az érem másik oldalát is megnézzük...már 7km simán megy :-P

      Törlés
    3. Ha màr most megy a 7, akkor novemberben jöhet egy 10-es a Balaton Maratonon, aztán tavasszal a Vivicittán már futhatsz félmaraton Élménykülőnítményesként :-)

      Törlés
  7. hát, egy egészen picit homályos lett a szemem ahogy olvastam :) gratulálok!! jó pihenést! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-)) Köszi Juli! Pihenés megvolt, ma már sokkal jobb!

      Törlés
  8. Ott jártunk a környéken, és ugyan nem láttalak, de annyira nagyon büszke voltam rád!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :-) nem csodálom, hogy nem láttál, 16 ezer futó volt, ebből kb 250 lilapólós :-)

      Törlés
  9. Fantasztikus írás! Könnyet csaltál a szemembe. Ismét csak gratulálok, szívből. A kitartásod példaértékű! Én is örülök, hogy részese lehettem, legalábbis a kezdést illetően :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Zsuzskám! Kár, hogy nem futottál! majd jövőre :-)

      Törlés
  10. Válaszok
    1. Kedves Györgyi! Köszönöm szépen :-)

      Törlés
  11. annyira jo volt ez a nap, ereztem hogy nagyon jo lesz, de hogy ennyire :)
    jaj bocs megegyszer, szegeny Gabort tok sajnaltam...egyszercsak a nyakaba akasztottam az eleg sulyos hatimat, aztan eliszkoltam :) tanultam belole, legkozelebb vagy hati nelkul vagy valakivel kell erkezni vagy min masfel oraval kezdes elott ott lenni :))

    VálaszTörlés