2012. május 29., kedd

Könyves poszt

Mindig irigykedve hallgatom mások legújabb könyvélményeiről szóló elbeszéléseit. Ha valami ugyanis hiányzik az életemből, mióta anyuka lettem, az az olvasás. Nem akarom ám Barnabásra kenni, nehogy azt higgyétek, de igaz, ami igaz - és miért ne vallanám be itten a nagy nyilvánosság előtt, ha ezzel könnyíthetek a lelkem - hogy az olvasással töltött perceim száma mostanság leginkább nulla. Azaz nulla. És a mostanában majdnem felöleli a mögöttem álló egy évet. Idén még a millenárisos könyvhétről is elfeledkeztünk, pedig ott jó bizniszeket szoktunk kötni és mindig fel is tankolunk a következő egy évre. Szinte a bookline-ról is teljesen leszoktam, ha bármit is rendelek, az leginkább gyerekkajákkal kapcsolatos. 

Az elmúlt egy évben egyetlen igazán jó könyvélményem volt, mégpedig Agassi életrajza. Egyébként is imádom az életrajzi könyveket, de ez most kivételesen letehetetlen volt. Azóta meg kampó. Leginkább nem olvasok semmit, ha mégis, akkor az Éva magazin, a Runner's World és Newsweek az iPaden. Sőt, egy pár hete egy könyvet is letöltöttem, mondván nyitok az újhullámra és e-könyveket fogok olvasni, de valami mégis visszatart. Pedig lehet benne könyvjelzőzni, jegyzetelni, sorkiemelni és még szótár is van benne, szóval igazán minden körülmény adott lenne egy jó élményhez. Csak hát a lapozás - az igazi, klasszikus lapozás - hiányzik. 

Az olvasásra szánt, vagy legalábbis az arra szánható időt legtöbbször dolgozással töltöm, mióta itthonról dolgozom. Nem vicces, de én választottam, szóval nem panaszkodom. Amikor még máskor olvashatnék, akkor meg futok vagy főzök vagy félholtan zuhanok az ágyba. 

Ma, amikor Barnabás kétszázhuszonhetedjére felmászott az íróasztal tetejére, már nem volt erőm leszedni, így inkább ideültem mellé és hagytam, hogy egy kicsit püfölje a klaviatúrát. A tekintetem pedig elmélázott az íróasztal melletti könyvespolcomra és leszedtem egy könyvet, amit egyszer elkezdtem, de valamiért soha nem fejeztem be. 

Jostein Gaarder: Sophie's World

Újra belelapoztam és néhány oldal erejéig le is ragadtam egy fejezetnél. Arról szól, hogy egy apuka nagyjából az egész filozófiatörténetet elmeséli a kislányának gyereknyelven. Mármint az egész könyv erről szól, nemcsak ez az egy fejezet.

És most itt van mellettem a könyv, bal kéz felől és ha ezt az írást befejezem, akkor legalább 15 percet olvasni fogok. Nem érdekel hány óra van. 

A főzős poszt emlékére és annak örömére, hogy ma újra olvasni fogok csináltam egy pár kedvemre való összeállítást. A listák szigorúan szubjektív véleményt tükröznek.

TOP5 könyv, amit elkezdtem, de soha lehet, hogy nem fogom már őket befejezni: 
  • Gabriel Garcia Márquez: Száz év magány - OMFG, messzemenőkig túlértékelt történet, azt hittem eret vágok az első 50 oldal után.
  • Lev Tolsztoj: Anna Karenina - sajnos leszpoilereztem a végét a wikipédián (véletlenül) és miután megtudtam, hogy mi lesz Anna sorsa, már nem tartottam izgalmasnak.
  • Tolkien: Gyűrűk Ura - egy fiútól kaptam, akivel  a valóságtól teljesen elrugaszkodva, nagyon szerelmesek voltunk egymásban, de sajnos a szerelmünk ereje sem volt elég ahhoz, hogy az első kötet végére érjek. Emlékszem, hogy könnyűzenei fesztiválon tettem le a könyvet egy félig beázott sátorban, az utolsó 50 oldal előtt a következő szavak kíséretében: Kedves Levente! Menj a picsába a könyveddel együtt!
  • Haruki Murakami: Kafka a tengerparton - ezt nem terhesen kellett volna elkezdeni és akkor nem lett volna semmi baj. Szóval lehet, hogy még befejezem. 
  • Jack Kerouac: On the Road - akkora kultkönyv, hogy már nem is emlékszem miről szólt az eleje.

TOP5 a könyvespolcról, amelyekre még soha nem volt időm, de már nagyon szeretném őket elolvasni: 
  • Nelson Mandela: A szabadság útján
  • Szerb Antal: A Pendragon legenda
  • Esterházy Péter: Harmonia Caelestis
  • Bulgakov: Mester és Margarita
  • Flauber: Érzelmek iskolája

Most pedig itt vannak minden idők általam leginkább kedvelt olvasmányai, hátha ti is kedvet kaptok hozzájuk: 
  • Kurt Vonnegut: Börleszk
  • J.D. Salinger: Zabhegyező
  • Kurt Vonnegut: A hazátlan ember
  • Jane Austen: Büszkeség és balítélet
  • Daniel Keyes: Flowers for Algernoon
  • Mark Haddon: The Curious Incident of the Dog in the Night-time
  •  Yann Martel: Life of Pi
  • Haruki Murakami: What I Talk About When I Talk About Running
  • Faludy György: Pokolbéli víg napjaim
  • Réz András: Orr 
  • Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában
  • Darvas Iván: Lábjegyzetek
Szívesen veszem, ha tiszta szívből ajánlotok számotokra kedves könyvetek. Egyszer mindenképpen el fogom olvasni őket.


16 megjegyzés:

  1. hu :) nekem van egy majdnem teljesen ugyanilyen Gyürük uras történetem - és én nem jutottam tovább pár oldalnál az elsö kötetben...
    A life of pi-t félbe hagytam. Murakami a legjobb! (Olvasd végig a Kafka on the shore-t - tetszeni fog= en most a 1Q84-et olvasom csiga tempoban, de szeretem... nekem nagyon tetszett meg a Chris Cleave: Little Be, C. McDoughall: Born to Run, minden Johnatan Safran Foer-töl, Nicole Krauss: The history of love (a kedvenc könyvem) es a The Great House is jo töle. Aztan romantikus klasszikus a Time Traveller´s wife- ami szinten tetszett... Rövid történetek Etgar Keret-töl es más témában a China Study.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Born to Run-t nagyon szeretném elolvasni, majd meg is nézem a apple storeban. A China study a táplálkozásról szól, nem? Emlékszem, hogy írtál róla rêgebben. És az az elefántos mi is volt?

      Törlés
  2. Ha valaki elárulja A három testőr Afrikában végét, akkor azt sem olvastad volna el? :D
    Amúgy tényleg hülyeség, Anna szülhetett volna még pár gyereket és boldogan élnek amíg meg nem halnak...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nem amúgy. Az Anna Karenina szerinten nagyon jó egyébként, kicsit utána is olvastam akkoriban Tolsztoj életének, nagyon érdekes, hogy hogyan hatottak rá a társadalmi viszonyok. Az öngyilkosság ôtletét is a valóságból merítette. Kicsit sajnáltam, hogy nem egy századdal később született és akkor talán megúszta volna.

      Törlés
  3. Az én ízlésem kicsit véresebb! :D Az én kedvencem még mindig Stephen King a jó öreg Agatha Christie nénivel karöltve. :)
    A Harry Potter örök kedvenc, de azt hiszem azért, mert együtt nőttem fel vele, és a barátnőimmel együtt boldog emlékek fűznek hozzá. A Dan Brown könyveket is szeretem. Meg Márait, Örkényt és Kosztolányit. Edgar Allan Poe és József Attila meg a kedvenc költőim közé tartoznak. A legviccesebb könyveim a Tim Burton Rímbörtöne és a Romhányi Szamárfüle. Elgondolkodtatók közé Tóth Krisztina: Hazaviszlek, jó? könyvecskéjét sorolnám (egy kedves öreg baráttól kaptam, aki kiolvasta és nekem adta). Önéletrajzi könyvet egyet olvastam, az Elizabeth címűt, ami Elizabeth Barett-Browning életéről szól. A könyv, ami pedig még nem olvastam ki, mert csak a címe miatt vettem meg, az a Sára könyve Marek Haltertől. Nem tudtam ott hagyni! :D A Bibliai Sáráról szól, és valamiért félbe maradt az olvasása...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sára, gondoltam rád vasàrnap, képzeld, Veszprémben voltunk :-) majd Barnabás naplójában talán megírom :-) Stephen Kinget még soha nem olvastam. Máraitól nagyon szerettem A gyertyák csonkig égnek-et, nagyon komolyan hatással volt rám annak idején. Edgar Allan Poe-t olvastam az egyetemen, kôtelező irodalom volt, ráadásul eredeti nyelven. Pff. És nem olyan régen olvastam egy Örkény egypercest és nagyon jól esett. Mjd megkeresem valahol a linket hozzà és elküldöm. Az Elizabeth jó volt?

      Törlés
    2. Hogy tetszett Veszprém? Csak átutaztatok vagy sétáltatok is? Az a baj itt, hogy mindig fúj a szél, és nem is gyengén! :D
      Máraitól nekem is az a kedvencem, egy debreceni turista találkozón olvastam el az emeletes ágy tetején!:) Eredetileg a mama kapta, de én lenyúltam. Az Elizabeth nagyon tetszett, bár alapvetőn elég szomorú. Imádom azt a kort, amiben játszódik, laktam volna valami kastélyban a "nagy zöld" közepén, és lovagoltam volna minden felé, szalaggal a hajamban! :D

      Van még egy kedvenc könyvem, Barnabás naplója a címe! :)

      Törlés
    3. Gyereknapi àllatkertezés volt. Never again. Egyébként ên nagyon szeretem Veszprémet :-)
      Barnabás naplójåba meg írok a hêtvéên :-)))

      Törlés
    4. Anyuék is mindig odavittek gyereknapon. És MINDIG sz@rrá áztunk! :D
      Én is szeretem Veszprémet, elgyalogolok egyik végéből a másikba (jó ez erős túlzás, de kb.) és négy év Fehérváron töltött év után még jobban értékelem. Itt nem félek annyira az utcán...

      Az állatkertet csak azért nem szeretem, mert annyi ostoba ember gyűlik össze, hogy eszméletlen. A múltkor egy csapat ember paprikás pufival etette a majmokat. Azok meg persze, hogy bezabálták, és ennek úgy tudtak örülni meg visongani...Én meg nem tudtam eldönteni, hogy melyik van lejjebb az egyedfejlődési fán...De a kedvenc válaszom a gyerek "mi ez?" kérdésére, még mindig a "nem tudom", amikor elég nagy tábla van minden állatnál a pontos jellemzőkkel és NÉVVEL! :D
      De elég a hőbörgésből, örülök a napló bejegyzésnek! :))

      Törlés
  4. Háát, az olvasás nekem is nagyon hiányzik. Hasonló cipőben járunk. :)
    Gabriel Garcia Márquez: Száz év magányával én is hasonlóan érvágósan voltam. Ennek ellenére legalább ötször elkezdtem, talán egyszer értem a végére.
    Yann Martel: Life of Pi-t elkezdtem, de már nem is tudom miért tettem le.
    Amit ajánlok egy kicsit fantasy, mesevilág, de nekem letehetetlen többszöri olvasására is. (Pedig nem vagyok fantasy rajongó.)Bár szerintem maga az olvasás tulajdonképpen egy mesevilágba, egy másvilágba való belehelyezkedés, kiszakadás a valóságból...
    Szívből ajánlom így ismeretlenül is: Clive Barker-Korbács

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. fantasy-t még sosem próbáltam. de köszi a tippet :-) a többit is!

      Törlés
  5. Johi lelőtte a poénom. Nekem is a Szerelem története a kedvencem Nicole Krauss-tól. Akárhányszor el bírnám olvasni. Ajánlom még Tóth Krisztina Vonalkód című novelláskötetét, ami pont elfoglalt anyukáknak való.
    Egyébként én is úgy voltam-vagyok az olvasással, mint te. Arra sosem jutot idő, de erőltetem azért. Minden este lefekvés előtt nyomok vagy 10 oldalt az éppen aktuális könyvből. Kicsit vontatott így, de legalább olvasok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pedig te vagy az egyik, akit mindig is csodáltam a sok olvasásért! Tegnap én is olvastam vagy 10 oldalt, mire elálmosodtam, Barnabás felkelt és fél egyig tombolt.

      Törlés
    2. Barnabásnak is kell könyv. :) Hátha akkor ő is elálmosodik.

      Törlés
    3. Van neki. Egy egész könyvtára.

      Törlés
  6. Szia Chipmunk :) Ne hagyd ki Jonas Jonasson: A 100 éves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt. Ha van e-book readered, szívesen átküldöm.

    VálaszTörlés