2012. március 25., vasárnap

Futóversenyen kisbabával, vagyis BSZM hosszú, szöveges beszámoló

Óriási megtiszteltetésnek vettem, amikor Tomi - futópartnerem hosszú évek óta - nem feledkezett el rólam a Balaton Szupermaratonra történő nevezéskor. Január tájékán, amikor azért már futkorásztam, de valljuk be, fényévekre voltam és még vagyok is a terhességem előtti  edzettségtől. No nem mintha olyan nagy futó lettem volna korábban, de nem okozott gondot lefutni 20 kilométert. Akkoriban, két évvel ezelőtt, Tomival párban futottuk ugyanezt a versenyt, majdnem száz kilométert megtéve fejenként a négy nap alatt.

Most azonban koránt sincs annyi időm a futásra - meg egyébként is semmi másra, amiket akkortájt csináltam - mint két évvel ezelőtt. Ráadásul azzal a borzasztó felismeréssel  is szembe kellett néznem, hogy a futást újrakezdeni sokkal-sokkal nehezebb feladat, mint elkezdeni egyáltalán a nulláról. Türelmesen futni lassan azzal a tudattal, hogy ettől én sokkal többet és sokkal gyorsabban is tudtam, kíván némi alázatot.

Ennek ellenére igyekeztem hetente háromszor, négyszer felhúzni a futócipőt, összetákolni a babakocsit és nekilendülni a budapesti aszfaltnak.

Érdekes módon az anyasággal elpárolgott belőlem minden futással, futóversennyel kapcsolatos aggodalom. Míg régen ez volt a központi része az életemnek, hajlamos voltam túlreagálni dolgokat: nem vagyok elég gyors, nem futok eleget, túl magas a pulzusom stb. Pár évvel ezelőtt  ezt olyan tökélyre fejlesztettem, hogy kb. 4-5 hónapon keresztül nem volt olyan hosszú futásom, hogy ne kellett volna tennem egy kétbetűs kitérőt egy mekibe, egy cukrászdába, egy toi-toiba a mariahilferen vagy egy bokorba. Gyakorlatilag kevés olyan pontja van Budapestnek, ahol én még nem fostam.

Most, hogy más, sokkal fontosabb dolgokra kell koncentrálnom, a futásból, amolyan úri huncutság lett és mivel az időm is kevesebb rá,  és legtöbbször az is elég ad hoc módon alakul, így sokkal jobban kiélvezek minden kilométert.

Tominak gondolkodás nélkül igent mondtam, bár kicsit aggódtam, hogy mi van, ha közbejön valami és nem tudok elmenni. A téli Balaton Maraton előtt Barnabás elkezdett fogzani, belázasodott, egész éjszaka nem aludtunk, így fel kellett áldoznom a nevezésemet. Most hasonló esetre Gábi volt a B terv,  bár bevallom, nem hiszem, hogy valaha is be lett avatva ebbe a titokba.

A verseny előtt sokat vacilláltam azon, hogy Barnabást vigyem-e magammal babakocsiban legalább az első napon, mert az volt a rövidebb. 13km. El is vittem magammal egy 10km-es élményfutáros tesztfutásra az egyik szombat délelőtt, de Gyuri, a futónagykövetünk - lévén nemsokára apuka- annyira felvillanyozódott a babakocsis futás adta lehetőségtől, hogy öt perc után átadtam neki a kocsit,  amit a nyújtásnál láttam legközelebb.

 A jó idő és a versenyszellem azonban nagyon biztató volt  és szombat reggel mégiscsak bevágtuk a csomagtartóba a joggert. Úgy voltam vele, hogyha nem bírom, bármikor kiadhatom az apjának, aki végig kísért minket autóval. Ennek a versenynek a sok-sok bája közül a legfantasztikusabbika a szurkolók, csapattársak biztatása 2-3 kilométerenként. Jönnek az autóikkal a Balaton part legrejtettebb zugaiban is, dudálnak, kiabálnak, néha üvölt a zene és mindenki mindenkit biztat. Leírhatatlan érzés.

Barnabással kétségkívül sztárok voltunk,  mikor feltűntünk a fövenyesi váltóhelyen. Meg is kérdeztem Gábit, hogy nem vagyok-e nagyképű, amiért babakocsival futok.

Verőfényes, déli napsütésben váltottuk le Ákost. Az ilyen első, tavaszi verőfényes futásról azt kell tudni, hogy roppant aljas tud lenni, az olyan futó számára, aki addig a téli hidegekben gyűjtögette a kilométereket. A szervezetnek hozzá kell szoknia a meleghez és amíg ez nem történik meg, addig elég kényelmetlen szokott lenni a mozgás. Na, ami engem illet, én nem voltam még hozzá szokva, így az első öt kilométeren keresztül - némi túlzással persze - gyakorlatilag az életemért küzdettem. A néha szembejövő dombok egyáltalán nem könnyítettek a helyzetem.  Végig csak arra tudtam gondolni, hogy  mikor passzoljam le a gyereket az apjának és aztán hogyan vegyem  rá, hogy másnap inkább ő fussa helyettem a 17km-t.

első nap, rajt előtti pillanatok, amikor még azt hittem minden nagyon csodálatos lesz

Aztán egyszer csak jobb lett. Nem is tudom miért, talán elfogytak a dombok vagy túl sok volt a biztatás, de határozottan jobban éreztem magam. Elég sokan lehagytak minket, de gyakorlatilag nem volt ember, aki ne biztatott volna. Sokan be akartak szállni a kocsiba, sokan visszanéztek és megnyugtattak, hogy alszik a gyerek, fussak csak nyugodtan. A legvagányabb az a 10-12 fős profi bringás gyerekekből álló csapat volt, akik Füred előtt jöttek szembe, mert kivétel nélkül mindegyik már messziről kiabált, miközben százhússzal húzták el a csíkot mellettünk. Később a füredi befutónál olyan sokan szurkoltak és akkora taps fogadott, hogy egészen könnyekig hatódtam.  Fantasztikus élmény volt. Mintha mi lettünk volna Paula Radcliffe úgy ketten együtt.

A nap végére aztán bazi módon elfáradtam, gyakorlatilag fél nyolckor kidőltem a gyerekkel együtt.

valaki nagyon élvezte a verseny után pizzázást Balatonfűzfőn

A vasárnapi 17-et - már Barnabás nélkül - egy óriási emelkedővel kezdtem. Mivel mindenkitől csak azt hallottam, hogy ez egy botrányos durva 800 méter lesz, volt rá időm lelkileg felkészülni. Mellesleg egyáltalán nem volt durva, főleg ahhoz az orkán szélhez viszonyítva nem, ami az utolsó 3km- en fogadott. Ez a verseny utolsó szakasza volt Balatonakarattya és Siófok között és az egész Balaton legszebb része. Gyurinak igaza volt, ez a szakasz a megtestesült élményfutás volt a maga nemében. 

A tempóm is sokkal jobb volt, mint előző nap, egészen 14 km-ig. Akkor ugyanis a verseny már kezdett a végéhez érni, én meg kiértem a partra, ahol az orkánerejű szél gyakorlatilag állóra fékezett. Szerettem volna futni, de igazából csak totyogtam, néha azt hittem egy helyben állok. Nagyon rossz érzés volt, gyengének és tramplinak éreztem magam, pedig már olyan közel volt a vége. Aztán egyre közelebb jött az a célegyenes és a fiúk is - Barnabás is - vártak a célban. 

 
a csapatom - Tomi, (Barnabás) és Ákos - én pedig a bénafej verseny győztesként

Ez volt az első futóversenyem, ahol úgy értem célba, hogy a kisfiam az ölemben volt.

És akkor a végére pár jó tanács futóversenyre készülő kisbabás szülőknek: 
  • érkezzünk időben a versenyre/váltóhelyre, mert a gyerekünk tutira rajt/váltás előtt fog beszarni
  • ha nem szarna be, akkor nagyon-nagyon éhes lesz. Ebben az esetben célszerű nem a autóban hagyni a kajáját, különösen akkor nem, ha az autó egy kisebbfajta hegy tetején parkol
  • két frissítőpont között, amikor éppen kisebb holtponttal küzdünk, ne képzeljük el magunkban, hogy a következő frissítőpontnál majd adunk egy puszi a gyerek fejére, mert lehet, hogy éppen aludni fog és holtpontnál csalódni, nem feltétlenül kellemes
  • futás közben semmiféleképpen ne kiabáljunk a gyereknek, hogy némi integetésre késztessük, mert sosem tudhatjuk mikor készít rólunk valaki egy teljesen vállalhatatlan fényképet
  • amikor éppen nem futunk, hanem csapattársainknak szurkolunk, mindenképpen vegyük ölbe gyermekünket is, mert a legfáradtabb futót is doppingolja egy ügyetlenül tapsikoló kisbaba
  • célbaérkezés után mindenképpen gondoskodjunk a gyermek táplálásáról is
  • ne is álmodjunk arról, hogy hazaérkezésünk után leheveredünk a kanapén egy kis szunyára, mert addigra az egész nap autóban/babakocsiban ülő gyermek - lévén járni még nem tud - megőrül és darabokra szedi a lakást. 
Ezt a bejegyzést Johinak (aki mindjárt túl lesz élete első maratonján és nagyon sokat gondolok rá) és Delishnek ajánlom, akikre nagyon sokat gondoltam az első nap végén, valamint az összes élményfutárnak

ps. még mindig dagi vagyok, ezért nem merek felrakni több képet.

25 megjegyzés:

  1. Jaj, de jo!!! Mar nagyon vártam és könnyeket csalt a szemembe... hihetetlen lehetett a biztatás és az élmény Barnabással futni... nagyon jol neztek ki mindketten - nincs mitöl tartanod, nyugodtan tehetsz fel képeket... amugy en is nike tempo short-ban futok es mindig kerdezem Shlomit hogy nem tul rövid e (mert nem vagyok modell alkat) de szerintem bátran vállalhatjuk az izmainkat :)

    gratulalok ehhez a felejthetetlen elményhez és további jo futást! igen felveszlek holnap skype-ra... es bezselünk meg.

    VálaszTörlés
  2. hat ez a bejegyzes, nagyon jol 'atjott' :) annyit gondoltam ratok azon a hetvegen es meg is allapitottam, hogy sokkal jobb helyem lett volna akkor a balcsi parton, mint gyulan, ami egy szar hely. megegyszer gratula Neked es Barnabasnak, klassz kissrac :) gondolom mar alig varja, hogy o is futhasson, szerintem egybol futni fog nem tanulgat o jarni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orsi, a te napod mikor van? Kár, higy nem jöttél.

      Törlés
  3. :-) Szép kis leírás. :-) Keményen végig toltad! Gratulálok.

    VálaszTörlés
  4. Ezt még olvasni is fárasztó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az is valami. elképzelem, hogyha én nem szeretnék futni és már kibaszott hosszú futós sztorijait kellene olvasgatnom...szóval köszi, hogy eljutottál a végére.

      Törlés
    2. Akkor rosszul képzeled :)

      Törlés
  5. Le a kalappal!!! az akarattyai rész ismerős... múlt hétvégén jópára "szenvedtek" azon a környéken!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az akarattyai strandon szerettünk volna egy jó kolbászt ebédelni aznap. Sajnos még zárva volt minden. Szóval mi nem futni mentünk :)

      Törlés
  6. Nagyon ügyik vagytok! Gratula!! :)
    Részemről 3 kilcsi a max, nagyon lassan szedem vissza a kilométereket :D

    VálaszTörlés
  7. Minden tiszteletem a tiéd! :) Én már attól is kifulladok, ha a buszra kell futni (fránya asztma), de olyan jó lehet szelni a kilométereket! Én maradok a túránál, abban jó vagyok, hála a szupernagyimnak...:)

    (Khm...Rég hallottunk Barnabásról! :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne aggódj, nem hiszem, hogy a szemedre fogja vetni!:)
      Ha úgy érzem elfáradtam egy nap után, mindig arra gondolok, hogy bezzeg a kisgyerekes anyukák (pl: Te) még babáznak, háztartást vezetnek, futnak és blogolnak is! :) Nekem meg csak egy kutyám van, varrni valóm és egy jelenleg ápolni való párom, aki elesett a biciklivel.

      Törlés
  8. Hellóka!
    Jövő vasárnap lesz Hajógyárin futás! 3,5/7/félmaraton. Gyerek, ha van kedved, legalább végre élőben is látnálak :) Én csak a 7-re vállalkozom :D Lehet Zsombi bogyó is ott lesz, ha Apukája fel tud kelni, és eltologatja, amíg anya erőlködik..

    VálaszTörlés
  9. "Gyerek, ha van kedved"... :D Szóval gyere.

    VálaszTörlés
  10. Szia Orsi! Bocs, hogy csak most reagálok. Képzeld, nem leszünk itthon, mert osztálytalálkozóm lesz szombaton és elutazunk. Pedig nagyon szívesen elmennék! Legközelebb mindenképpen összehozzuk.

    VálaszTörlés