2012. február 4., szombat

Elképesztő, tél van!

Miután fittyet hánytam az elmúlt napokban generált tömeghisztériára a tél körül, ma hosszú-hosszú idő után újra egyedül futottam. Mi több, egészen a Városligetig merészkedtem autóval. Kicsit tartottam attól, hogy  félúton leállítanak a katasztrófavédelem és/vagy a Magyar Honvédség emberei és ellenőrzik, hogy van-e a csomagtartóban termoszban meleg tea, három napra való tartós élelmiszer, hólánc és pokróc, de azt kell mondjam mindenféle fennakadás nélkül, kiegyensúlyozott 30 km/h-s sebességgel (néhol ötvenig is húzattam) biztonságosan eljutottam a Közlekedési Múzeumnál lévő szelektív hulladékgyűjtőkig. Ez a bevett parkolóhelyünk, ha a Ligetben kötünk ki. 

Napok óta készültem erre a futásra, mert az idén/tavaly télen még egyáltalán nem esett olyan rendes hó. No annyira nem vagyok ám rajongója a hónak, sőt azt gondolom, hogy övön aluli húzás tél tábornoktól, hogy két ilyen langyi hónap után bekeményít, de úgy voltam vele, hogy ha már így jártunk, akkor hozzuk ki belőle a legjobbat. Nagyon szeretek hóban futni (amikor még nem túl nagy), mert valahogy sokkal nyugodtabb és meghittebb ilyenkor minden. Este lett volna igazán jó, de nem tudtam felmérni, hogy mennyire van hideg, így délben merészkedtem ki az utcára. (Mivel nem volt vészes és fel is öltöztem rendesen, ezért holnap megismétlem sötétedés körül a Margitszigeten.). 

A hidegre való tekintettel Barnabást nem vittem magam, így viszont vihettem zenét, amire hónapok évek óta nem volt példa. 

Az ilyen hidegben való futásnak az a titka, hogy sokkal jobban be kell melegíteni, mint máskor és az is jó, ha alacsonyabb pulzuson futunk, mint máskor, mert akkor kevésbé lihegünk és kevésbé van esélyünk a meghűlésre.

Legnagyobb meglepetésemre a Városligetben nem voltam egyedül és tényleg lehet valami meghittség ebben a havas futásban, mert a velem szembefutókkal enyhe kézlendítéssel üdvözöltük egymást. Gábor kérésére készítettem egy videót, amiben egyáltalán semmilyen érdekes dolog nem történik, sőt, kifejezetten unalmas és úgy lihegek rajta mint, Darth Vader. Futás közben egyáltalán nem lehet videózni és azért a mínusz 6,5 fok sem biztat arra, hogy kesztyű nélkül nyomogassam a kütyü gombjait.


Cserébe csináltam két szép fényképet is, ezek jobban visszaadják a hangulatot

 Ilyen lábfotó már nagyon régen készült

Ez a rész hó nélkül is nagyon szép egyébként

Az elején elég nehéz volt, mert sok helyen teljesen szűz volt a hó, szembe fújt a szél és egyáltalán nem voltam bemelegedve. Jó volt egyedül futni, mert így egyáltalán nem kellett semmire és senkire figyelnem. Nem aggasztott, hogy vajon Barnabás kilát-e sapkája alól, nincs-e túl hideg neki. Nem kellett kínlódni a babakocsi összeszereléssel, gyerek belepréseléssel. Nem feszélyeztek a bámészkodók, akik legtöbbször úgy néznek rám, mintha ufót látnának, amikor babakocsival futok. Tudtam, hogy itthon nyugodtan megfürödhetek, mert Gábor leköti a gyereket. Szóval tényleg igazán kikapcsolódhattam. Fura is volt a könnyedség, már egészen hozzászoktam, hogy tolok  magam előtt 20 kilót.

Futás után pikk-pakk bepattantam az autóba, feltekertem a fűtést és a szinte teljesen hómentes Hungárián hazavezettem. Ekkorra már teljesen kitisztult a fejem és szabadon cikáztak a gondolatok.

A Petőfin az egyik műsorvezető éppen valami esküvős-bevonulós zenét cikizett és javasolta az esküvő előtt álló ifjú pároknak, hogy inkább erre a zenére vonuljanak be, mert az sokkal viccesebb lenne:



Hát, nem tudom, ízlések és pofonok, de elképzeltem, hogy milyen lenne egy olyan esküvő, ami ezzel kezdődik. Valószínűleg viccesnek találnám és jól érezném magamat.

Aztán arra is gondoltam, hogy mialatt én itt futok, Johi biztosan a tengerparton fut és végülis a szűz hóban futás kicsit hasonlít a homokban való futásra - leszámítva a bazi hideget és a szúrós hópelyheket, amiket a felerősödő szél a szemembe vágott. Bárcsak én is futhatnék tengerparton. 

Aztán arra is gondoltam, hogy vajon jogos-e Attiláék aggódása és tényleg túlvállaltam-e magam futócélokkal az idei évre. Mert mióta utoljára maratont futottam, sok minden változott. Lett egy gyerekem, ezzel együtt sokkal kevesebb szabadidőm. Lett pár kiló súlyfeleslegem, ami bár nem nehezíti a futást, de könnyebb lenne, ha nem lenne. Ráadásul itthonról dolgozó részmunkaidős anyuka lettem. Meglátjuk. Úgy gondolom, hogy azok a célok nem tekintendők szentírásnak és ha valami mégsem úgy alakul, ahogy eredetileg terveztem, akkor sincs semmi baj.

Aztán a hó csak esett és esett és viszonylag sok kanyart kell bevenni, ahhoz, hogy eljussunk ide hozzánk és akkor meg arra gondoltam, hogy bárcsak valaki megtanítani driftezni...

Holnap késődélután Margitsziget.
Jön valaki?

11 megjegyzés:

  1. :) Tök jó. Hajrá! Innen a meleg szobából szurkolok neked :)
    És az Esküvő egy igazán elkapott szám.

    VálaszTörlés
  2. itt is esik éppen :) aminek örülök, végre hó, imádom, viszont így nagy a valószínűsége, hogy elmarad a holnap délelőtti half-marathon (képzeld online nyertem a részvételt, most szerdán derült ki), nem tudom még reggel hatkor döntenek. Én is mínuszba futottam ma, én egyébként imádok hidegben futni :) egyetértek, meglátod, hogy alakul, csak ezt is be kell kalkulálni, hogy ne legyen nagy a csalódás, ha nem jön össze minden, meg kell elégedni azzal, ami összejön! élvezd a havat és a holnapi futást!

    VálaszTörlés
  3. :))) en is gondoltam rad tegnap futas kozben - itt epp bekoszontott a tavasz par napra... nem tengerparton futottam csak odaig meg vissza...amugy szerintem toknehez a tengerparton futni en nem elveztem annyira (egy fel eve probaltam), mert mindig tiszta saros, koolajos, vizes lett a cipom es nagyon faraszto... de ha kijossz igerem kimegyunk! :D

    VálaszTörlés
  4. Csajok, ez tok jo! http://www.runnersworld.co.uk/racing/race-day-pacing-tools/6402-4.html#historysub

    VálaszTörlés
  5. @Delish: nekem van ilyen, ACSIS-es, a Nyúl cipőboltban kaptam, csak pont terhes lettem, mire használtam volna :-)
    @Johi: ja, igen, egyszer Hollandiában voltam három hétig, ott a tengerparton futottam, de nagyon nehéz a homokban.

    Ma voltunk, de nagyon hideg volt, -7,5 és tök nagy hó volt a szigeten, úgyhogy csak egy kört mentünk.

    VálaszTörlés
  6. Jaj Évi, de kár, hogy csak most olvastam ezt a posztot, mert tök szívesen kimentem volna veled ma futni. Ha valamikor mész és kéne partner csak szólj, mert nekem általában nincs partnerem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ja, gondoltam, hogy felhívlak, de kicsit paráztam, mert te olyan gyorsan futsz mindig. kedden tuti megyek megint, és a szombat is fix, a többit nem tudom. majd beszéljünk.

      Törlés
  7. Nekünk ez volt a vége-zene. :) A házasodás alatt Gyűrűk ura ment (mert az olyan kedves), és a végén, a gratulálgatásnál meg felcsendült ez a szám, nagyon vidám volt :D
    Jelentem én is végre rendszeresen futok (hóban különösen imádok, habár már elolvadt..), én a Hajógyárin :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orsi, gyere el a BSI-s Élményfutárok egyik szombat délelőtti edzésére. A Főtéren van a találkozó, múlt szombaton a Hajógyárin futottunk, nagyon fasza volt. Most nem megyek, de jövőhéten igen. Reggel 9-kor van a találkozó!

      Törlés
    2. Szombat délelőtt megoldható lenne, ha épp ott van edzése Férjnek, és tud addig vigyázni a csemetére. De jövő héten már lehet eveznek.. Akkor is a Hajógyárira jöttök?

      Törlés