2012. január 8., vasárnap

Állásinterjú

Ez egy öt évvel ezelőtti történet, de így visszagondolva, veszett egy sztori. Azért bír némi hírértékkel még most is, mert a csattanóra csak a minap jöttem rá. Valamelyik éjszaka. Belém hasított, mint a villám.

Évekkel ezelőtt úgy döntöttem, hogy ennél a cégnél fogok dolgozni. Öt év közszolgálat után valamilyen indíttatásból azt gondoltam, hogy jó lesz nekem egy kicsit a biznisz szférában dolgoznom és mérhetetlen jóindulattal fordultam szinte minden lehetőség felé. Hozzám közelállók próbáltak lebeszélni az ilyen meredek váltásról, de annyira szomjaztam az új környezetet - új város, új munka, új munkatársak - hogy menthetetlenné váltam és fejest ugrottam a totális ismeretlenbe. (Végül is kalandnak nem volt rossz - így utólag visszagondolva)

A hihetetlen lendület nem tartott sokáig és hamar rá kellett döbbennem, hogy ezzel a váltással életem egyik legrosszabb döntését hoztam. Tényleg. Nem lettem itt PR-es (mint ahogy ígérték), ellenben járhattam miden nap céges busszal Dunaújvárosba reggel 6.20-kor és szagolhattam egy büdös koreai főnök nikotintól bűzlő fejét napi 8-9 órán keresztül, aki egyébként naponta hatszor az asztalunk végénél lévő kukába köpte a turháját. Nem hallgathattam zenét munka közben (fülesen), ebédelni csak 12.00 és 12.20 között lehetett, többször rám szóltak, ha nem ültem egyenes háttal az íróasztalomnál, sokszor önkéntes munkában kellett takarítani az irodaházat és környezetét és olyan is volt, hogy a büdös szájú koreai kiküldött cigicsikket szedni. Persze nem mentem és ezért egyhamar elátkozottá váltam, nem is sokkal később még a kirúgással is megfenyegettek.(Később nagyon improvizatív módon felmondtam. Ezt a sztorit áthoztam a régi blogból.)

A kilenc hónap alatt megállíthatatlanul küldtem az önéletrajzokat, szinte ész nélkül (akkor még kevésbé voltam gyakorlott álláskeresésben). Többször felhívtak és elég sok interjún is voltam, de mind közül ennek a cégnek a megkeresése volt a legkecsegtetőbb. Regionális pozícióba kerestek PR-est Ljubljana-i munkavégzéssel.  Akkoriban azt gondoltam, hogy kellőképpen jártas vagyok a gumi-bizniszben. És a munkakeresésben is. Túldimenzionált magabiztossággal sasszéztam be az állásinterjúra, ahol egy középkorú, ősz hajú faszi várt és egy kb. negyvenes nő. Nem emlékszem milyen nemzetiségűek voltak, de az interjú angolul ment. Egy darabig el is csacsogtunk kellemesen, jöttek az ilyenkor szokásos kérdések tanulmányokról, tapasztalatokról, motivációkról stb. stb. stb. Végig a nő kérdezett, aztán egyszer csak megszólalt a pasas és megkérdezte, hogy  miért akarok eljönni a jelenlegi munkahelyemről.

Mivel különösebb stratégiám nem volt - nagyon elítélendő módon -  az őszinte beszédet választottam. Nagyon-nagyon tapasztalatlanul, ám annál bájosabban és mindenféle diplomáciai érzék nélkül,  kifejtettem neki, hogy mit is gondolok az ázsiai vállalatokról és az ő vállalati kultúrájukról, amibe én olyan tökéletlenül passzolok.

A mai napig emlékszem a faszi fejére. Mély megdöbbenéssel ült velem szemben. Az interjú hátralévő része formális udvariaskodásba torkollott, majd fapofával búcsút vettek tőlem. Soha többé nem hallottam róluk. Nem is értettem miért. Legalább annyira lehettek volna jófejek, hogy a szokásos "sorry, no" levelet elküldik.


Aztán az éjszakai villámcsapás hatására nemrég bepötyögtem a gugliba, hogy brigdestone.

Nem, ez nem egy angol cég. Még csak nem is amerikai. Vagy akármilyen angolszász, bár lássuk be nagyon-nagyon megtévesztő a nevük.

Hanem japán.

Vagyis elmentem egy japán (!!!) céghez interjúzni, majd kifejtettem nekik, hogy mennyire okádnom kell az ázsiai vállalati kultúrától és az ázsiai főnököktől.

Baszki, milyen ember csinál ilyet?!!!!

14 megjegyzés:

  1. :)
    Általában mindig megnéztem az állásinterjúk előtt, hogy milyen cég, mit csinál stb. De ha nem minden esetben nagyon megszívtam. Általában kérdezni is szokták, hogy mit tud az ember a cégről. Hülye szokás. Kár, hogy akkor még nem írtam blogot, lett volna miről..

    VálaszTörlés
  2. elképesztő, hogy miért nem néztem. sem előtte, sem utána nem csináltam ilyet soha és mindig tisztességesen felkészültem. Jól pofára is estem.

    VálaszTörlés
  3. Egyedi vagy és megmásíthatatlan! Ezért is szeretünk Téged! :-)

    VálaszTörlés
  4. :-) Még jó, hogy akkoriban nem kaptad meg ezt a munkát... az első napokban szembesültél volna valósággal, jó nagy csalódás lett volna!

    VálaszTörlés
  5. @Z: jaj, köszönjük szépen népünk és hazánk nevében :-)
    @Norina: még szerencse, én is azt mondom:-)

    VálaszTörlés
  6. :D
    Én már mondtam olyat állásinterjún h "hát, nem vagyok biztos benne, hogy én ezt meg tudnám csinálni" :)

    VálaszTörlés
  7. @anyus: de legalább te is őszinte voltál :-)

    VálaszTörlés
  8. Meg valószínűleg egyetlen szakcikket sem olvastam arról, hogyan kell viselkedni állásinterjún :)
    De a munkát megkaptam.

    VálaszTörlés
  9. azta...akkor értékelték a jófejségedet :-)

    VálaszTörlés
  10. muszáj megosztanom, hogy az volt a hitelesítő szöveg az előző kommentemnél, hogy undorr. skandallum! :o)

    VálaszTörlés
  11. tőlem megkérdezték, h hogyan képzelem magam 3 év múlva, mire lazán megmondtam, hogy fotózni fogok és gyereket nevelni
    felvettek, akaratom ellenére felelősségteljes pozíciót is kaptam, már csak a gyerekáldásra várok.. :)

    VálaszTörlés