2011. november 17., csütörtök

Anya ma ünnepségre megy

Mégpedig díjátadó ünnepségre. Ami egyben azt is jelenti, hogy hat és fél hónapja először ez az első, hivatalos kimenőm. Tulajdonképpen lehetne az egy és feledik is, mert egyszer Gáborral már megpróbáltunk romantikusan vacsorázni a kisvárosi olasz étteremben, de mikor Barnabás félálomból felriadt és kiszúrta, hogy nem az anyja, hanem a nagyanyja próbálja altatni a kiságyában, féktelen tombolásba kezdett, és megfékezésére az előétel és a főétel között haza kellett rohannom. Mire visszaértem, a férjem szalonspiccere itta magát, a főételem meg kihűlt, a desszertig meg el sem jutottunk. Szóval ezt csak a legnagyobb jóindulattal lehet kimenőnek tekinteni. 

Nem olyan régen azonban, a munkatársaim benevezték két belső kommunikációs kisfilmemet a Kreatív magazin Prizma PR versenyébe. Ezeken még tavaly dolgoztam - sok más okos emberrel együtt innen és innen - amikor a kommunikációs vezetője voltam egy céges IT-projektnek. (Nem is IT, de hosszú lenne most elmagyarázni, hogy miért nem és ez most itten egyáltalán nem lényeges, így sokkal egyszerűbb). Jól sikerült mindkettő, szívesen megmutatnám őket, majd utánajárok lehet-e. Szerencsére másoknak is tetszett és a filmekkel shorlist-esek lettünk, vagyis bekerültünk a döntőbe és ma este van az eredményhirdetés.
 
Barnabással még ruhát is vettünk nekem. 2400 volt, nem hagyhattuk ott. Barnabás meg különben is szeret vásárolni, mert bájologhat magával a próbafülkék tükreiben. 

Szép ruha, különösen azért, mert (szemből) nem látszik benne az öt-hat kiló felesleges zsírpárna a felsőtestemen

Kicsit izgulok, mert: 
  • gyakorlatilag hónapok óta nem voltam ilyen sok ember között
  • mi van, ha Barnabás megint kikészül, hogy nem vagyok itt, amikor elalszik
  • az esti szoptatáshoz van időzítve az indulásom, és mivel nálunk nincsen szigorú napirend, valószínűleg nem érek oda pont nyolcra
  • a díjátadó egy felkapott, belvárosi helyen lesz és kicsit szégyenlős szoktam lenni az ilyen helyeken
  • nem tudom lesz-e elég időm hajat belőni (na jó, ez már félig kész), némi sminket felapplikálni az arcomra, körmöt festeni stb. G. későn ér haza, B. meg nincs jó passzban a kibújóban lévő fogai miatt.
  • találkozni fogok egy csomó régi arccal, akiket ezer éve nem láttam
  • nem tudom kibírom-e ébren fél tizenegyig
  • jó lenne, ha kapnánk valami díjat.
Na majd írok, hogy hogy sikerült. 

12 megjegyzés:

  1. A felesleg (szerintem) vagy látszik szemből is, vagy nem létezik. Hm.
    Érezd jól Magad és kívánom, hogy díjjal érkezz haza. Az biztos, hogy csinos leszel!

    VálaszTörlés
  2. Létezik az bizony! Hol van már a lapos has és szálkás kar...no de baj, ha a gyerek lekattan a szopizásról edzünk kemyénen :-)

    VálaszTörlés
  3. Mindig csodáltam a futók kitartását. Ahogy látom őket sárban, fagyban, hogy csak futnak és futnak...
    Csak azt szeretném kinyögni, hogy örülnék ha fele annyi lenne nekem abból, ami Neked van!

    VálaszTörlés
  4. hú, nagyon szuper estét neked! érezd jól magad és hozd el a díjat!

    VálaszTörlés
  5. Hogyvolt, hogyvolt!! Hogy volt?

    VálaszTörlés
  6. Jöttünk, láttunk, győztünk :-) 8 helyett 9-kor kezdódött, teljesen nyilvánvalo, hogy nincsenek tekintettel a szoptatós anyukákra;-)) hazaértem, lemostam magamról a testembe bórömbe és hajamba ivódott nikotint, mire elkészültem, B. Pont felébredt enni ;-) tökéletes volt az időzítés. Jó volt kimozdulni, de ezek a trendi belvárosi helyek egyáltalán nem nekem valók.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon-nagyon ügyes vagy!!! Gratulálok! Erre ma nem iszunk, hanem futunk egyet :) :)

    VálaszTörlés
  8. Nagy gratula már a döntőért is! Drukkolok/tam. (Közbe olvasom, hogy nyertetek is) Még nagyobb gratula! :))) Majd írj az estéről :)

    VálaszTörlés
  9. :))) De jo! GRATULA!!! Majd ird le milyen volt!

    VálaszTörlés