2011. október 3., hétfő

Eheti teendők listája

(A főnököm szerint) A munkahelyen az egyik erősségem a jól szervezettség. Mi általában úgy dolgozunk, hogy mindenkinek van egy projektlistája, amin rajta van minden teendő fontossági sorrendben, témánként csoportosítva. Minden teendőnek van egy határideje, előzménye és hétről-hétre a következő, azaz az aktuális heti feladatokat is rögzítjük. Én ezt még külön ki szoktam egészíteni azzal, hogy reggelente egy pontokba szedett listát is készítek az aznapi dolgaimról, amit kiragasztok magam elé és ha végeztem valamivel, akkor pipálok vagy satírozok vagy karikázok. Sőt, néha felírok olyat is, ami nem volt a listán, de spontán elvégeztem, aztán jól kipipálom. Ettől jó kedvem lesz. Első olvasatra strébernek tűnhetek, pedig nem vagyok az és így általában nem szoktam elúszni sem a feladataimmal. 

Itthon azonban más a helyzet. Itt nincsenek heti megbeszélések, nincs projektlista és nincs főnököm sem, aki számon kér (hacsak Barnabást nem tekintjük annak). Ennek rendje és módja szerint jól el is szoktam úszni a dolgaimmal. A mosás/pakolás/gyereknevelés stb. dolgai rendben zajlanak, de más, életszerű dolgokra valahogy egyáltalán nem marad időm. Vagyis rájöttem, hogy maradna, ha egy kicsit energiát fektetnék a dolgok rendjének szervezésére. 

Így a mai nappal új rendszert vezettem be: igenis heti projektlistát fogok vezetni. Magamnak legalábbis. Sőt, azon gondolkozom, hogy csinálok egyet Gábornak is. (Barnabásnak szerencséje van, még nem tud sem beszélni, sem írni, így vígan és spontán élheti az életét.) Persze azért nem viszem túlzásba, pl. nem csoportosítom a témákat és megbeszélések sem lesznek (Barnabásnak megint szerencséje van, hogy még túl sokáig nem tud összpontosítani egy dologra), de fogok listázni, pontokba szedni és satírozni vagy pipálni is.

Szóval a heti projektlista így néz ki: 
  • lakásokat meghirdetni
  • bankba telefonálni és részleteket megtudni a végtörlesztésről
  • beszélni a főnökömmel a januári munkába állásom körülményeiről
  • Gábort rávenni arra, hogy fúrjon lyukat a falba 
  • Anitával, Diával és Kingával időpontot egyeztetni
  • biopiacot vadászni a környéken
  • Barnabás öt hónapos naplóbejegyzését megírni
  • reagálni Thea felkérésére
  • véglegesíteni a már megkezdett bejegyzést a babakocsis futásról
  • baba-mama jógának utánajárni, esetleg bejelentkezni
  • uszodát keresni Kőbányán
  • Barnabás ruháit kivasalni
  • felhívni Zsuzsit kenyérsütőgép ügyben
  • megköszönni az amerikai unokatestvéremnek a Barnabásnak küldött takarót és egyebeket
  • víz és villanyszámlát fizetni
  • népszámlálásos kérdőívet kitölteni
Kettőt már gyorsan ki is húztam, mert azokat elvégzettnek tekintem. Szereztem Barnabásnak bioalmát és uszodát is találtam nem túl messze.

Mások hogyan koordinálják a hétköznapi dolgaikat?

5 megjegyzés:

  1. Örülök Neked, már nagyon vártam az írásaidat!

    VálaszTörlés
  2. Helló Anyuka-kollega!

    Hehe, jó ez a lista :D (Én nem írok, mert begolyóznék, hogy mennyire elúszok néha :) )
    A babakocsis futás-beszámolót kíváncsian várom! Részemről tegnap futottam először egy picit szülés óta. Hát nem volt gördülékeny, mondhatni cammogós, de jól esett. Igyekszek eljárni, csak óvatosan a szoptatás miatt..
    Ééééés Te már jan.-ban visszamész munkálkodni? Barnabás bölcsis lesz?

    VálaszTörlés
  3. juhúú, újra van chipmunk!
    hiányzott nagyon :o)

    VálaszTörlés
  4. Kedvesek vagytok! Orsi, ha minden jól megy akkor itthonról nyomom majd négy óraban, szóval mégbnem kell bölcsi szeencsére. A futással megbnem lesz gond, ha lassan kezded és fokozatosan emeled a távot és a tempót. Mondjuk szerintem a tempó tökre nem számít, a lényeg, hogy mozogjál. Néztem Zsombit, hatalmas lett ő is!

    VálaszTörlés
  5. Jaj, de jó! Jófejek akkor a munkáltatóid :)
    Közbe tornára váltottam, mert egyelőre nem megy a rendszeresség, csak ha Apa itthon van egész nap, az meg ugye ritka..
    Viszont már láttam, írtál babakocsis futós beszámolót, úgyhogy olvasom :)

    VálaszTörlés