2011. október 12., szerda

Amikor a férjnél felborul a megszokott rutin

Tegnap az utolsó jártányi erőmet arra fordítottam, hogy összeszereltem a járgányt és a gyerekkel elindultunk futni.

Napok óta ugyanis olyan vagyok, mint egy zombi. Mint, aki alaposan szétcsapta magát egy buliban, majd háromórás alvás után bement dolgozni és másnaposan, kialvatlanul, égő szemekkel, kiszáradt torokkal, lüktető fejjel végignyomott egy 12 órás műszakot. A gyerek ugyanis napok óta óramű pontossággal 3 óránként kel minden egyes éjszaka. Az okot még nem fejtettük meg. Vagy éhes. Vagy jön a foga. Vagy fázik. Vagy melege van. Vagy kényelmetlen a hálózsák. Passz, mindegy is, ez most nem az a történet, de végülis azt gondoltam, hogy a friss levegő és egy kis testmozgás mindenképpen jót fog tenni mindkettőnknek. 

Az idő jónak tűnt és eredetileg azt tervezem, hogy a tőlünk kb. másfél kilométerre lévő sportpályára megyünk - ami mellesleg a Puskás Stadionhoz tartozik - futunk egy fél órácskát és irány haza még sötétedés előtt. Legnagyobb meglepetésemre azonban a stadionban meccs volt - finn-magyar- így biztonsági őrök nem engedtek be a pályára futni. Mellesleg nagyon furcsállották, hogy mi ott ketten megjelentünk ezzel a fura izével és úgy néztek rám, mintha én lennék Magyarország egyetlen élő embere, akinek nincs tudomása a mérkőzésről. 

Úgy voltam vele, hogy ha már eddig eljöttünk és magamra erőltettem a futós melltartómat, akkor nem fordulunk vissza. Előtte felhívtam Gábit és megkérdeztem, hogy egy órán belül fel tud-e minket szedni a Városligetben, mert akkor továbbfutnék a Stefánián és még körözgetnék egy párat a Ligetben. De egy órán belül mindenképpen, mert rajtam nincs túl sok ruha és B-nek is nemsokára ennie kell. Szóval tovább folytattuk utunkat a kordonokat szerelő munkásemberek elismerő pillantásai és őszinte sajnálkozásai közepette. A Stefánia egyébként egészen jót futható út babakocsival, ráadásul nagyon szép környék.

 Ez a látvány fogadott a Dvorák sétányon

 Mire a Városligetbe kiértem, már majdnem 3,5 km volt a lábaimban, igaz, nem nagyon erőltettem meg magam, mert volt pár piros lámpa is és kétszer a cumit is vissza kellett illeszteni B. szájába. A Ligetben a mesébe illő Dvorák sétányon futottam, mert talán itt van a legjobb minőségű út a Ligetben és már a bringások sem voltak olyan sokan. Még mentem három kört - ami kb. 2.5 km lehetett - aztán felhívtam Gábit, hogy merre jár. Most indulok itthonról - kaptam a választ. Ó - mondom - ez nagyon fasza, mert addig pont odaérek a szelektív kukákhoz, ahol mindig parkolni szoktunk és még egy-két barátnős telefont is le tudok bonyolítani. Mire Noémivel befejeztük a beszélgetést,Gábi már kanyarodott is be a sarkon.

Apa és fia nagyon megörültek egymásnak és én is nagyon megörültem, hogy nem kell hazafutnom.

A találkozó azonban pillanatokon belül okafogyottá vált, mert kiderült, hogy Gábi itthonhagyta a gyerekülést...(amit előző nap kiszereltünk, mert úgy volt, hogy anyámékkal elmegyünk az Ikeába)

Gábiról többek között azt kell tudni egyébként - remélem nem öl meg, amiért ezt ide leírom, ő ugyanis nem ilyen kitárulkozós fajta, mint én - hogy nagyon szereti, ha a dolgok a napi rutinnak megfelelően történnek. Amint közbejön valami váratlan dolog - legyen az bármi apró történés - akkor borul a rutin és már krízishelyzet van. Reggelente közvetlenül indulás előtt pl. csak öt dolog megjegyzésére képes - jogosítvány, pénztárca, kapunyitó, telefon, laptop. Ha váratlanul megkérem arra, hogy vigye le a szemetet, akkor máris itthon marad valami.Vagy a telefon. Vagy a kapunyitó. (Persze azt nem értem, hogy a jogsit, pénztárcát, telefont miért nem teszi a laptop-táskába, mert akkor minden sokkal egyszerűbb lenne.)

Szóval abban a pillanatban, amikor én felhívtam és ő azt felelte, hogy most indulok, meglátta az asztalon felejtett rákóczi túróst...harapott egy-kettőt és rohant is tovább, hogy időben odaérjen értünk...hogy ne kelljen gyalog hazajönnünk...

A süti azonban beleköpött a levesbe, felborította az eredeti tervet, az ülés pedig itthon maradt.

Én nagyon-nagyon röhögtem. Ő egyáltalán nem. Barnabásnak meg többnyire tökmindegy volt.

A töküres hátsóülés felett válságtanácsokozást tartottunk a rendelkezésünkre álló lehetőségek felett:
  1. beülünk B-vel gyerekülés nélkül és terv szerint autóval érkezünk haza - ez roppant veszélyes és felelőtlen megoldás lett volna, így hamar elvetettük
  2. Gábi hazajön az ülésért, majd vissza értünk - addig mi megfagyunk és éhen-, szomjanhalunk
  3. mi B-vel elmegyünk Zsuzsiékhoz - ez egyáltalán nem tűnt ésszerűnek, csak hirtelen jutott eszembe
  4. mi B-vel valamilyen tömegközlekedési eszközzel hazajutunk, Gábi meg legalább a babakocsit hazaviszi
Így Barnabással elindultunk az 1-es villamos felé. 

Pénz híján - merthogy Gábi a a forgalmival és a jogosítvánnyal együtt a pénztárcáját is itthon hagyta - jegy és mindenféle irat nélkül, futós cicanadrágban, egy ratyi pulcisban, izzadt, csapzott fejjel, a gyerekkel az ölemben felszálltam a bomberdzsekis, focimeccsre igyekvő drukkerekkel teli villamosra.

Én nagyon izgultam, mert  rettegek az ellenőröktől és normális körülmények között soha-soha nem szállnék fel jegy nélkül semmilyen tömegközlekedési járműre. Arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag - ebben a szerkóban - úgy is tűnhettem volna, mint aki éppen most lopta a gyereket valahonnan.
Barnabás meglehetősen élvezte a helyzetet, gyakori ide-oda pillantásokkal és egy-egy félmosollyal még a felettünk tornyosuló szkinhed szívét is sikerült meglágyítania. 

Végül hamarabb hazaértünk villamossal, mint Gábi, én fürödtem, a gyerek evett, fürdött és viszonylagosan hamar el is szenderült. 

Aztán keltünk tízkor  (!!!!!), majd hajnal egykor,  majd négykor, majd hétkor...

ui. azt meg majdnem kihagytam, amikor a Dvorák sétányon egy velünk szembe bicikliző férfi átkiabált nekem, hogy szuper vagyok...

ui2. és ez a kétszázadik bejegyzés...

8 megjegyzés:

  1. Hajrá Évi! :o)
    és
    Köszönöm Évi, főleg ezt:

    Én nagyon-nagyon röhögtem. :o)

    VálaszTörlés
  2. Szia! Sztem is szuper vagy. És mázlista amiért csak három óránként ébred fel :)

    VálaszTörlés
  3. Én is ezzel kezdem, hogy SZUPER vagy! :) Csúcszsír a futós járgány! Így pöpecül meg van oldva a sétáltatás és futás two in one. :)
    A sztori meg nagyon aranyos :)
    Remélem az éjszakák hamar javulnak!

    VálaszTörlés
  4. Nem akarom Gábi érdemeit lealacsonyítani, de szerintem ez a "ha felborul a rutin, akkor összezavarodik" eléggé jellemző a férfiakra. Vagy csak nekem is pont ilyen a férjem. Mindenesetre a problémamegoldó készséged csodálatra méltó. A futásért meg beírhatsz magadnak egy nagy piros pontot.

    VálaszTörlés
  5. @ Dóri: Köszi :-)
    @ Anyus: neked is és üdv itt! ma 2-ig aludt!!!! egy ébredéssel kevesebb, az is valami...
    @ Orsi: Köszi, tényleg jó járgány, beletelt egy kis időbe, mire beszereztük, de erről majd később!
    @ Zsuzsi: a mi férjeink sok mindenben hasonlítanak :-)

    VálaszTörlés
  6. a sima babakocsi nem alkalmas futasra? es ezt csak futasra hasznalod amugy vagy mindig?

    VálaszTörlés
  7. Szia Orsi!
    igen, elvileg a sima nem alkalmas. Ennek nagy a kereke, felfújható gumi, jó rugózással, spéci napellenző, kézifék, lábfék, jó kis tárolórekeszek :-) csúcsjárgány, tényleg. nagyon örülök, h megvettük, igaz hetekig vadásztuk a neten.

    VálaszTörlés
  8. Evi! ez annyira jo sztori. Mult hetvegen meseltem Shlominak. neki is nagyon tetszett :) csak igy tovabb a babakocsis futassal. :)

    VálaszTörlés