2011. június 30., csütörtök

A közösségi problémamegoldás avagy a vakond sztori folytatása

Tekintettel a sétálásra teljesen alkalmatlan időjárásra, már két napja a budapesti otthonunkban raboskodunk. Néha azonban azt hiszem, hogy még mindig a csendes kisvárosban vagyunk, mert időről-időre a fejemben hallom a vakondriasztó hangját. Pár másodpercnyi koncentrálás után sikerül tudatosítanom, hogy csak képzelődöm.

Most azonban szeretnék bevezetni a köztudatba egy új fogalmat, mégpedig a közösségi problémamegoldás fogalmát. Az vakondok természetéről szóló bejegyzést pusztán panaszkodásnak szántam és ily módon ez egy roppant önző tett lett. Hiszen hogy jövök én ahhoz, hogy fogom ezt a jelentéktelen problémát - ami mellesleg csak egy igen kis számú közösségre tartozik - kitárom a világ elé és ráadásul még egy manapság nagyon közkedvelt közösségi oldalon meg is osztom több száz emberrel.

A történetben megfogalmazott probléma azonban olyan sok megoldási javaslatot kapott itt a blogon, a közösségi oldalon és még elektronikus levélben is, hogy erre én magam sem számítottam. A módszert csak javasolni tudom minden szociológusoknak, politológusnak, politikusoknak, pszichológusoknak, szabadelvű gondolkodóknak, főnököknek, gazdasági szakembereknek, a pápának, a dalai lámának, a G8aknak és minden egyszerű, egyszerű problémával küzdő átlag polgárnak egy szebb és vidámabb világ érdekében.

A vakondriasztó kiiktatására érkezett közösségi javaslatok:
  • csípőfogóval vágjuk el a szerkentyű tápkábelét
  • dobjunk át a kertbe egy pöttyös lasztit, majd másszunk át a lasztiért és véletlenül törjük össze a szerkezetet
  • egyszerűen csak dugjuk a szomszédasszony seggébe a riasztót
  • fordítsuk a mélynyomót a szomszéd kertje felé és játsszuk le nekik a következő nótát
  • egyszerűen csak szóljunk nekik, hogy minket zavar a nem szűnő berregés
  • lépésenként dugjunk - vagyis ők dugjanak - fokhagymát a pázsit szélére, garantáltan távol tart minden vakondot
  • üljünk ki egy palack baró roséval a kertbe és egy kölcsönkapott 30 éves Slavia típusú légpuska kézbevételével poroljuk le a céllövöldés múltunkat
  • szúrjunk le - vagyis ők szúrjanak le - a földbe valami napelemes riasztó cuccot
  • menjünk át és egyszerűen verjük szájba a szomszédot
  • jelentsük fel őket csendháborításért
  • csendesen csapjuk orrba a szomszédot, majd dugjunk le a földbe - vagyis ők dugjanak - üvegpalackokat, aminek az állatok majd jól neki mennek és visszafordulnak
  • tegyünk csendes vakondcsapdát a járatok be- és kijáratához, ami ugyan a berregést nem szünteti meg, de vakondot kinyírja
Ha lett volna elég vér a pucámban és nem érdekelt volna a jószomszédi viszony, akkor az összes javaslatot összegyűjtöttem volna egy papíron, aláírattam volna az összes háborgó szomszéddal - akik egyébként korábban már mind jelezték, hogy ez a berregés tökre nem oké - és átvittem volna a szomszédasszonynak, hogy válasszon magának egy szimpatikus - erőszak- és vakondgyilkolómentes - megoldást, majd tekintsük úgy, hogy a probléma meg van oldva és mindenki kertje újra csendes.

Erre azonban nem került sor. És nem csak azért, mert nekem nem volt elég vér a pucámban, hanem azért mert enélkül is született egy olyan megoldás, amivel úgy voltunk mi is, mint Bástya elvtárs az új magyar naranccsal: se nem csendes, se nem szép, de legalább a miénk.


A megfejtésre bárki szabadon asszociálhat.

4 megjegyzés:

  1. Érdeklődve várom a megfejtést!
    Vagy még Te is?

    VálaszTörlés
  2. Thea, bármilyen hihetetlen, a megfejtés a képen van :-)

    VálaszTörlés
  3. A vödröt látom, nyilván a rezgő-bizgentyű fölé burítva, zajcsökkentés gyanánt. Ennyi lenne?

    VálaszTörlés
  4. Ja,ja, a megoldás a vödör :-))))

    VálaszTörlés