2011. június 6., hétfő

Ha a táskám beszélni tudna

Van egy pár válltáskám, mindenféle, az egészen kicsitől az egészen nagyig. Most éppen egy cuki kis Springfield táskát használok. Nem nagy szám, de én szeretem. Olyan kis praktikus, nem túl nagy, nem túl kicsi és kívül is, belül is vannak rajta mindenféle zsebecskék. Bár a pántja kissé vékony, ami túlpakolás esetén, hosszas sétálás alkalmával kellemetlen fájdalmat okozhat a vállakon. Igaz, mostanában ezzel a problémával kevésbé találkozom, mert a táskát leginkább a babakocsira akasztom, ha útra kelünk.

A táskában van mindenféle dolog. Sok olyan, ami szorosan hozzátartozik a mindennapi életemhez és bizony akadnak benne olyan holmik is, amelyeknek eredetére és a táskában való létezésére nem tudok magyarázattal szolgálni.

Tegnap hosszú idő után rávettem magam a táska tartalmának feltárására és leltározására, amelyet most itt kívánok nyilvánossá tenni szórakozás céljából.

Külső cipzáras kis zseb:
  • 1 db kézzel írott jegyzet fotótúra szervezéséről Magyarország egyik leghíresebb természetfotósával telefonon folytatott beszélgetés nyomán
  • 1 db bookline-os kívánságlista jegyzettömb, amit a legutóbbi könyvfesztiválon gyűjtöttem be
  • 1 db lakáskulcs Gábi lakásához
  • 1 db sweet bubble gum ízű essence volume&gloss lip maximizer szájfény (nem volt rajta magyar címke, így maradtam az eredeti elnevezésnél)
  • 1 db kézzel írott bevásárlólista a következő tartalommal: laktoherb tea, Libero melltartó betét, Nivea deo, körömlakk, hajcsatt, Nivea baby popsitörlő, cumisüveg
  • 1 db lejárt és soha fel nem használt kuponfüzet a Market Central bevásárló központba
  • 1 db letépett papírcetli egy mobilszámmal, név nélkül
  • 1 db narancssárga, téglalap alakú papírcetli, amin a fájásaim rendszerességét rögzítettem április 26-án koraestétől késő estéig
  • 1 db névjegykártya a DivicoArt Fotográfiába
  • 1db április 16-i nyugta az Aréna Gyógyszertárból
  • 1 db csomagolt dm-es nedves törlőkendő
  • 1 db lejárt, 1993-ban kiállított, régi típusú személyigazolvány, amely 2014-ig érvényes lett volna, hacsak nem megyek férjhez időközben és nem változtatom meg a nevemet
Belső nagyobb zseb:
  • 1 levél Magne B6 tabletta, amelyből két szem hiányzik
  • 2 csomag dm-es Brillen Putztuch szemüvegtörlő kendő
  • 1 db Nivea SOS Comfort Sensation kézkrém, ami valószínűleg termékminta volt valamelyik női magazinhoz
  • 1 levél Rennie gyomorsav-lekötő rágótabletta még a viszontagságos első trimeszterből
  • 1 db picike Ikeás ceruza
  • 1 db ismeretlen eredetű kulcs
  • 1 db öt centes érme (amerikai)
  • 1 db 10 euro centes érme
  • 1 db coca-cola palackformájú 2Gbyte-os pendrive
Belső kis zseb
  • 1 db Pierre Cardin napszemüveg tok nélkül
  • 1 db kilyukasztott BKV jegy 320 forint értékben, amivel az utolsó CTG után mentem Zsuzsiékhoz, mert Gábinak időközben el kellett mennie egy tárgyalásra
  • 1 db papírzsebkendő
  • 1 levél B6 vitamin hányás ellen még a viszontagságos első trimeszterből
  • 1 db gitárhúr pengető méretű és formájú hologramos műanyag bizbasz két táncoló vízilóval. Szerintem valamilyen zabpelyhes dobozból való.
Belső cipzáros zseb:
  • 1 levél folsav tabletta, szintén a viszontagságos első trimeszterből
  • 1 db fekete hajgumi, ami nélkül képtelen lennék elindulni bárhova
  • 1 db leánykori névvel ellátott céges belépőkártya, amin még barna hajam van
  • 1 db 2010. december 30-án keltezett Tesco-s nyugta 26 669 forint értékben
  • 3 db csomagolt dm-es kamillás, aloe-verás nedves törlőkendő
  • 1 db lejárt, leánykori névvel ellátott, fényképes bankkártya, amin kivételesen szemüvegben vagyok látható
  • 1 db használt papírzsebkendő
Belső nagy zseb:
  • 2 db Pampers New Born pelenka, amit termékmintaként kaptam a szülészeten
  • 1 db 2010-es számlaértesítő az egészségpénztáramtól
  • 1 db lejárt, 30%-os kedvezményre jogosító kupon Jaffa könyvekre a könyvfesztiválról
  • 2 db kitöltetlen dm-es baba bónusz jelentkezési lap
  • 1 csomag Pampers popsitörlő egy hihetetlenül csúnya dagi kisgyerek fotójával a zacskóján. Ezt is a szülészeten kaptam.
  • 1 db bérpapír az áprilisi fizetésemről
  • 1 db Hello Kitty-s rózsaszínű, műbőr pénztárca, amit még Z. kislányától kaptam nagyon régen. Tartalma szintén megérdemelne egy elemzést.
  • 1 db csokis Cerbona szelet papírja
  • 1 db üres kamillás, aloe-verás zewa softis papírzsebkendő zacskó
  • 1 db tok nélküli olvasó szemüveg, amit anyukám hagyott nálunk 3 héttel ezelőtt és azóta sem adtam neki vissza
  • 2 db H&M-es hajpánt. Az egyik narancssárgás-rózsaszínes, a másik kék.
  • 1 db hívószámos papír cetli a tiszaújvárosi anyakönyvi hivatalba az esküvőnk előtti napról
  • 1 db visszarendelő kártya a Medconnexus fogászatára
  • 2 csomag felbontott kamillás, aloe-verás zewa softis papírzsebkendő
  • 1 db Carefree tisztasági betét
  • 1 db Pierre Cardin napszemüveg tok
  • 2 levél megkezdett Rennie gyomorsav-lekötő rágótabletta
  • 1 db blokk a Reitter Ferenc utcai Tesco Expresszből, ahová azután tértünk be, hogy elhoztam a reptérről Z.-t és Esztit
  • 1 db, valamelyik CTG vizsgálat előtt megkezdett Snickers csoki
  • 1 db Samsung mobiltelefon
  • 1 db fekete-piros színű Blackberry
  • 2 db fekete hajgumi a biztonság kedvéért
  • 1 db kulcscsomó a mi lakásunkhoz
  • 1 db 10 ml-es Avon Care szájfény jojoba olajjal. Ez a kedvencem.
  • 1 fél doboz narancsos tic-tac
  • 1 db rózsaszínű öngyújtó, amelynek származására abszolút semmilyen magyarázatom nincsen
  • 2 db irodai iratcsipesz
  • 1 db irodai elektromos kulcs, NATO-s nyakbaakasztóval
  • 1 db öt centes érme (amerikai)
  • 1 db 20 euro centes érme
  • 30 forint 4 darab öt forintos érméből és egy db tíz forintos érméből
  • és egy darab kék toll, amivel a jegyzettömbre jegyzetelem éppen ezt a bejegyzést Bonyhád és Budapest között félúton az M6-os autópályán, miközben Barnabás szuszogását hallgatom a hátsó ülésen.
És ez nem a legnagyobb táskám.

3 megjegyzés:

  1. hüha, ez nem semmi! Amikor elkezdtem olvasni a bejegyzést, arra gondoltam, de miert nem fotoztad le? Aztan ahogy egyre lejjebb mentem rájöttem. Amugy ide mindenkepp latogass el:
    http://www.flickr.com/groups/whats_in_your_bag/pool/

    VálaszTörlés
  2. Fekete László nem edz ilyen táskatartalommal, mint te!
    Élvezetes volt a bejegyzést olvasni! Köszi.

    VálaszTörlés
  3. sok minden kis vicek-vakak van benne, hétvégén kidobálom belőle a szemeteket!

    VálaszTörlés