2011. május 15., vasárnap

Barnabás születésének története

A végén tényleg igazam lett és micsoda szerencse, hogy nem kínlódtunk semmiféle szülési tervvel, mert ha lett volna tervünk, akkor sem kalkuláltunk volna azzal, ami végül is történt.

Kezdem az elején.

Kedden délelőtt megjelentünk a kórházban CTG vizsgálaton. Gondoltuk, mielőtt elutazik a dokink, nézzünk rá a gyerkőcre a biztonság kedvéért. A CTG vizsgálaton a gyermek szívverését és a méhösszehúzódások ütemét is vizsgálják. Barnabás szíve jól kalapált, miközben nekem elég szép és rendszeres összehúzódásaim voltak, amelyeket ugyan nem nagyon éreztem. Keményedett a hasam rendszeresen, de semmi több. A vizsgálat után a doki is megvizsgált és legnagyobb örömünkre kiderült, hogy felpuhult a méhszájam, megrövidült a méhnyak és a külső méhszáj is szépen ki volt tágulva 1,5 centire.

A dokival még egyszer átbeszéltük, hogy mi lesz a dolgok menete, ha Barnabás elindul kifelé és elutazása előtt rábízott bennünket egy kollégára. Megnyugodtunk. Ha ő bízik benne, akkor mi is. Aztán hazamentünk.

Délután nem csináltunk semmit, illetve Gábi itthonról dolgozott, én meg tényleg kényelmesen semmit nem csináltam. Fájdogált a hasam, de korábban is voltak jósló fájásaim, így nem tudtam mennyire kell ezt most komolyan venni. Gyanakodni csak azért gyanakodtam mert, már egy napja isteni nyugalom uralkodott rajtam, ami nagyon gyanús volt az elmúlt napok türelmetlensége után. Keményedett is a hasam, de igazából nem volt elviselhetetlen egyik sem.

17.45-kor azonban elkezdtem figyelni az órát, mert gyanúsan rendszeresen jöttek a fájások. És igazam lett, ekkor már tíz perces fájásaim voltak. Rendszeresen. Gábival elmentünk még boltba, vacsoráztunk és figyeltünk tovább. Hét-nyolc perces fájásoknál gondoltam lezuhanyzok és elkezdtük bepakolni a táskába azokat az apróságokat, amiket csak az utolsó pillanatban akartam eltenni. Aztán elvonultunk a kisszobába Barnabással még a pocakomban és csináltunk egy kapcsolatfelvételt. Relaxáltam és elmondtam neki, hogy most az fog történni, amiről már annyit beszéltünk. Biztattam, hogy a kis fejével csússzon egyre lentebb és én minden erőmmel azon leszek, hogy őt segítsem kifelé. 11 órakor öt perces fájásokkal és különleges izgalommal indultunk el a kórházba.

Becsengettünk a szülőszobára, majd ajtónyitás után mondtuk, hogy szerintünk szülni jöttünk. Szerencsétlenségünkre két olyan szülésznő volt ügyeletben, akikkel korábban még egyáltalán nem találkoztunk. A szóban forgó kórházban ugyanis nincs lehetőség arra, hogy a kismamák szülésznőt válasszanak maguknak. Abból kell főzni, amit éppen kidob a gép, ha ütött az óra. Mi kifogtunk egy olyat, aki hivatástudatát már régen a polcon őrzi egy lezárt borítékban. Tette a dolgát. Mechanikusan. Rezzenéstelen arccal. CTG megint. Közben adatok felvétele úgy, hogy mellettem a gép pityegett, ő pedig a nővérpult mögül kiabálta kérdéseit. Hívta az ügyeletes orvost, aki legnagyobb szerencsénkre, a mi orvosunk volt. Méhszáj vizsgálat következett és kiderült, hogy semmi nem változott a délelőtti állapot óta. A biztonság kedvéért kaptam beöntést, azt mondták, hogy ez talán segít a fájásokon.

Kb. egy óra múlva végre bevezettek minket egy szülőszobába, engem felfektettek egy ágyra és egy szülésznő-hallgató bekötött egy infúziót. Kicsit megilletődtem, mert korábban elképzelt vajúdó énem képzeletemben sétálgatott, labdán ücsörgött, kádban lubickolt, csendben relaxált és közben küldte az energiát az éppen kibújni igyekvő gyermekének. Ehelyett feküdtem egy ágyon, kiszolgáltatva egy néha-néha betévedő cigarettaszagú szülésznőnek, aki korántsem volt kedves, és a szülésznő-gyakornoknak, aki hajnal kettő és három között a szülésznők méltán alacsony fizetéséről panaszkodott. Még szerencse, hogy Gábi végig bent volt velem.

A fájásaim nagyon szép sinus-görbét rajzoltak, én pedig hangtalanul tűrtem. Amúgy sem vagyok egy kiabálós, nyöszörgős fajta. Ám ahogy erősödtek a fájások és Barnabás egyre lentebb csúszott, a szívhangja elkezdett vacakolni. Egyre lassabban vert és a CTG is elkezdett sípolni néha jelezvén, hogy valami nem ok. Elsőre nem is ijedtünk meg, és viszonylag hamar normalizálódott a helyzet. A cigaretta-szagú szülésznő azonban végérvényesen közölte velem, hogy márpedig én innentől kezdve fekve fogok vajúdni, még a wc-re járást is felejtsem el és elegánsan felajánlott egy ágytálat. Ezt méltóságteljesen és elegánsan visszautasítottam és inkább betornáztam magam az infúziós állvánnyal együtt az 1 nm-es mellékhelyiségbe.

Hajnal öt körül megint elkezdett vacakolni a szívhang és a doki is megvizsgált megint. Kiderült, hogy a 23.00 órás állapothoz képest semmit nem tágultam. Oxitocint nem mertek bekötni, mert mindenki félt attól, hogy a még erősebb méhösszehúzódások hatására még inkább vacakolni fog Barnabás szívverése. Így született meg a döntés: császármetszés.

Mondanom sem kell, hogy másodpercek alatt egy világ omlott bennem össze. Persze Barnabás egészsége és biztonsága volt a legelső, de erre semmilyen körülmények között nem voltunk felkészülve. Sem én. Sem Gábi. Sem Barnabás. Én még sosem voltam műtőben korábban, sőt még kórházban sem és ezen a ponton kezdtem először félni az este folyamán. Leszámítva persze a gyengülő szívhangokat.

Pillanatok alatt átöltözettek egy átlátszó zöld kórházi gúnyába. Gábinak csak annyit volt időm mondani, hogy nagyon félek. És már jött is az aneszteziológus, aki gépiesen ledarálta, hogy mi fog történni.

A műtő a legszemélytelenebb hely, amit valaha láttam. Amennyire modernnek tűntek a szülőszobák, a műtő legalább annyira tűnt elmaradottnak. Bent ült egy műtős hapsi, akinek a ruhájára az volt írva, hogy Kinga. Jött az aneszteziológus, a segítője és két doki. Reflektorfény, a háttérben halkan nyekergett a sláger rádió. Kaptam a gerincembe érzéstelenítőt és ezzel végleg összeomlott bennem minden illúzió, amit a szüléssel kapcsolatban tápláltam. A mellkasom felé húztak egy hatalmas zöld leplet, amitől semmit nem láttam, de arra jó volt, hogy tökéletes diszkomfort-érzetet keltsen bennem. Pillanatok alatt felvágtak, tompán éreztem is és egyszer csak meghallottam Barnabás nyekergő hangját. Az anesztes csaj néha motyogott valamit, amikor megkérdeztem, hogy most mi van és mi történik. Barnabás elvitték megvizsgálni, majd egy pár perc múlva pólyába becsavarva a fejemhez tartották. Az egész olyan volt, mint egy jól bejáratott procedúra. Személytelen, hideg, mindenfajta romantikát és meghittséget nélkülöző.

Barnabásnak csak annyit tudtam mondani sírva, hogy ne haragudj.

Bár nem volt szülési tervem, de Barnabás a lehetőségeimhez mértem próbáltam felkészíteni arra, hogy mi minden fog vele történni. Ott abban a pillanatban azt éreztem, hogy még világra sem jött a kisfiam és én máris becsaptam. És azóta is ezt érzem.

Nagyon sajnáltam, amikor megláttam a kis megszeppent arcát. Nem voltak finom fények, nem tették rám a születése után, nem tudott egyből szopni, nem volt lüktető köldökzsinór, nem foghattam meg, nem töltöttünk el meghitt két órát hármasban.

Később kiderült, hogy a köldökzsinór lecsúszott Barnabás kis feje mellé, amit ő kifelé igyekezvén a méhösszehúzódások alkalmával nekinyomott a medencémnek, akadályozva ezzel az oxigénellátást.

Semmi nem úgy történt, ahogy gondoltam, hogy történni fog. Idő lesz míg megemésztem és közben arra gondolok, hogy Barnabás biztonságban és egészségben végre velünk van ebben a kinti világban.

11 megjegyzés:

  1. Hidd el nem lett volna jobb hosszú órákon át szenvedni. A magyar szülészetek erre álltak rá, mert ezzel van a legkevesebb komplikáció, részükről a legkevesebb gond (és jobb bevétel).
    Ti meg örüljetek egymásnak :-)

    VálaszTörlés
  2. Draga èvi! Nagyon köszi hogy megosztottad ezt a történetet, mert nekem is javamra fog vállni...semmiképp ne magadat hibáztasd. Legeslegfontosabb az hogy Barnabás itt van egészben veletek. Sosem fogja az orrod alá nyomni, hogy császárral született, hanem hála´s lesz hogy világra hoztad, ne feledd, benned nött növekedett és most pedig rátok van bízva az a pár óra semmi az elöttetek lévö évekhez képest! :) Majd mesélj az anyaságról is :) Puszi.

    VálaszTörlés
  3. Megríkattál, mert átérzem.
    Egy kedves barátnőm élte meg hasonlóan, hogy a kislányát császárral segítették a világra. (A lányka ma nyolc éves, gyönyörű, a kistestvérei segítség nélkül születtek.)
    Ma már azt mondja az anyuka, hiba volt bűntudatot éreznie, mert nem az a lényeg, hogy milyen módon, hanem az, hogy egészségesen jött a világra a kislánya!
    Kívánom, hogy hamarosan Te is így látsd a dolgokat!
    Ölellek!
    T

    VálaszTörlés
  4. Örülök hogy jól vagytok. Tudom hogy nagyon sablonos, de a tervek olyanok hogy irányt mutatnak a valóságnak. Aztán az pedig esetleg hirtelen kanyarulatot vesz, olyat amire senki sem számított.

    Minden szerencsésen alakult és ez a legfontosabb szerintem. Te mindent megtettél ami hatalmadban áll és ennél senki sem vár többet. Magadon kívül, de ez sem baj, én is ilyen vagyok... :) Te vagy a világ legjobb anyukája neki és ez így is fog maradni mindig!

    VálaszTörlés
  5. Szia Évi,

    csatlakozom az előttem szólókhoz. Rajtad nem múlott semmi, mindent jól csináltál és jól is fogsz csinálni. Majd meglátod, hogy Barnabás szeretete mindent rosszat feledtetni fog veled.
    Boldog közös napokat kívánok a kis családotoknak!

    Zsuzsi

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Sajnálom, hogy császár lett, amit - ezek szerint - nagyon nem szerettél volna. Én is kihagynám, de lesz ami lesz.. És én is csak azt tudom írni, a helyzet megkívánta,és a legfontosabb, hogy Barnabás egészségesen megszületett, nem vállaltak kockázatot. Jó babázást, majd írj, amikor tudsz! :)))

    VálaszTörlés
  7. Nagyon meghatoan irtad le a szulesi sztoridat. En csak annyit tudok mondani hogyha egy csesze teat ki tudunk lottyinteni veletlenul, akkor nincs az a szules amit pontosan be lehet tervezni. Biztos vagyok benne hogy Barnabas is elindult szepen,a hogy meg lett beszelve vele (csakhogy ki gondolta volna hogy 2.1.3-as pontban erinteni kellene a 'mi a teendo ha a koldokzsinor az utunkban van' bekezdest?)
    Ne hagyd hogy eluralkodjon rajtad a depresszio, igenis jo anya leszel es szepek vagytok es Barnabas egeszseges kis lurko! A harmadik Chipmunk!Vagy Chipmunk the third... :)

    VálaszTörlés
  8. ja, es igy utolag biztos vagyok benne hogy a tagulasodat a szeemelytelen, rideg korulmenyek, es az erzelemtol pucer cigiszagu - biztos vagyok benne hogy erzsike - okozta. xxxooo

    VálaszTörlés
  9. Nagyon megható volt olvasni a soraidat.. Semmiképpen ne legyen bűntudatod! Tudni fogja a kisfiad is, hogy nem te akartad így! Az pedig mindennél fontosabb, hogy egészséges baba!!! Ki tudja mi történhetett volna attól a fránya köldökzsinórtól vagy oxigénhiánytól... Kaptatok egy tökéletes kisfiút, ez a lényeg! Élvezd ki az első heteket, no meg a többit is!

    VálaszTörlés
  10. Évi anyu!

    A császármetszés nem egy romantikus dolog az már egyszer biztos de hasznos!
    Próbáld meg a jó oldalát nézni, hogy legalább nem egy kis megnyomódott fejű "rögbilabda" kinézetű gyerkőcöt kellett nézegetned az első pár napban, hanem egy csinoska Barnabit!
    Esetleg úgy is felfoghatod, mint első leckéjét a kisbabátoknak, miszerint az élet fordultokkal teli!
    De Ti jól vettétek a kanyart! :-)
    Puszi!

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm szépen mindenkinek a támogató hozzászólást és sajnálom, hogy csak ilyen későn tudok reagálni. Igen, mindenkinek igaza van és tudom én is, csak nagyon rossz volt megtapasztalni. De lassan-lassan túl vagyunk rajta :-) hamarosan írok az első 3-4 hétről is! türelem, türelem :-)

    VálaszTörlés