2011. március 25., péntek

Kapcsolatban Barnabással

Bevezetés

Köszönöm szépen Mucinak és Ancsinak, hogy eszembe juttatták, hogy vannak ennek az oldalnak olvasói is, akik bizony egy ideje semmiféle hírt nem kaptak felőlünk. Igen, sok minden történt az elmúlt az elmúlt pár hétben. Abbahagytam a munkát egy hete és küzdök azzal a furcsa érzéssel, hogy nem kell dolgoznom.

Aztán hatalmasra nőtt a hasam köszönhetően annak, hogy Barnabás felszedett magára egy pár kilót. Két héttel ezelőtt kb. 2400 gramm volt a gyermek. Tudom, hogy ez csak becslés, de bevallom azért egy kicsit félek attól, hogy egy miniatűr Muhammad Alit kell megszülnöm. Nehéz elképzelni, hogy ekkora termetű kisember azon a kis lyukon ki fog jönni. Már pedig kifog és nem is olyan sokára.

Nehéz is már a számítógép előtt ülni, vagyis igazából az ülés, mint olyan nehéz, de gondolom ezzel minden 34-35 hetes kismama így van, szóval nem panaszkodom, hanem próbálunk alkalmazkodni a körülményekhez. Barnabás egyébként sokkal jobban rühelli, ha ülök, mint én. Muhammad Alinak nincs elég helye odabent.

Az írást, amit most szeretnék megosztani már egy pár héttel ezelőtt elkezdtem megírni. Aztán eltettem, mert nem voltam benne biztos, hogy ez a külvilágra tartozik. Bensőséges téma, megosztó lehet, hiszen a terhességről, gyermekvárásról mindenki másképpen gondolkozik. Nagyon sok sztereotípiával találkozom és sokkal kevésbé tapasztalatom azt a fajta a nyitottságot, hogy másképpen is lehet erről gondolkozni. És ez így is van rendjén, hiszen sokan sokfélék vagyunk. Biztosan fura erről hallani, olvasni olyan embereknek, akik alapvetően nem nyitottak a lelki dolgokra. Ugyanakkor azt is szeretném, ha minél több kismamának lenne lehetősége kipróbálni ezt a fantasztikus dolgot. Mert ha tudomást veszünk róla, ha nem, az ilyen kisemberek élete már az anyaméhben elkezdődik. Nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is fejlődnek, kapcsolatba lépnek velünk és nem is gondolnánk, hogy fejlődésüket mi mindennel befolyásolhatjuk akár pozitív, akár negatív irányba.

Bevezetés vége

Barnabással nagyon érdekes dologba vágtuk a fejszénket. Nem is tudom hol kezdjem.

Tudományosan úgy hívják kapcsolatanalízis, nem tudományosan azt mondanám, hogy mi ketten időközönként nagyon bensőséges állapotba kerülünk, amikor mindenféle információkat megosztunk egymással. Innen tovább pedig csak az olvasson, aki nyitott ilyen újhullámos lelki dolgokra.

Én alapvetően nagyon nyitott vagyok minden lelki fejlődéssel kapcsolatos dologra. Mi több, ugyanúgy foglalkozom a lelkemmel is, mint a testemmel. Nagyon hiszek a pozitív gondolkodás erejében, az agykontrollban és évek óta járok pszichológushoz is. Először egy konkrét problémával mentem oda, kb. 5-6 évvel ezelőtt, aztán egy másikkal - többnyire kudarcba fulladt párkapcsolatok miatt - és aztán jól ott ragadtam tanulási, fejlődési célzattal.

A fotelben hallottam először a kapcsolatanalízisről és már akkor megfogadtam, ha nekem egyszer kisbabám lesz, akkor tuti részt veszünk ezen kétszemélyes in-door csapatépítő tréningen.

A tréning során Barnabással - némi relaxálás után - egy nagyon zárt és nagyon szabad világba kerülünk, ahol mindenféle szabad asszociáció megengedett, legyen szó színekről, hangokról, szimbólumokról, érzésekről, bármiről amit a fantáziánk teremt. Márpedig a fantáziánk teremtő erővel bír. (Ez most kicsit vallásos lett, pedig nem annak szántam). És elkezdünk egymással beszélgetni a képek, a szimbólumok és a legkülönfélébb érzetek megjelenésén keresztül.

Már a relaxálás is roppant élvezetes dolog, mert rendkívüli módon megnyugtat és segít megszabadulnom mindenféle oda nem illő gondolattól. Ilyenkor többnyire egy tengerparton képzelem el magamat, fehér homokban és kék tenger előtt - rendkívül közhelyes, de rendkívül szép és többnyire Bahia Honda Beachet képzelem el, ahol másfél évvel ezelőtt jártunk Gábival. Aztán a nekem tetsző gondolatokat felhőkre rakom, amiket hagyom, hogy elfújjon a szél. Egyszerűbb esetekben, hagyom ezt az egész tengerpart dolgot és csak simán kiseprem a fejem egy seprűvel.

Bahia Honda Beach, FL

(Nyugalom, gondolom ezt pont olyan furcsa olvasni, mint leírni. De ezek után csak még furcsább dolgok fognak következni)

A tréner - vagyis a pszichológus - kívülről irányítja a relaxációt. Amikor már kellőképpen leszedáltam magam, akkor fel kell vennem a kapcsolatot a méhemmel, majd Barnabással. A méhemnek minden egyes alkalommal egy nagy hellóval köszönök, majd elmondom neki, hogy milyen fantasztikus szerv is ő tulajdonképpen, hogy egy ilyen fantasztikus kisbabának otthont ad erre a 9-10 hónapra. Biztosítom arról, hogy minden sejtje, szövete fantasztikusan működik és mindenki fantasztikusan tudja a dolgát és alapvetően minden fantasztikusan rendben van.

Ezután Barnabás következik. Barnabással már sokkal jobban szoktam cukizni, mint a méhemmel. A képzeletbeli kezemmel - mert hogy a fantáziánkkal a kapcsolatfelvételek során kifejlesztünk magunknak egy képzeletbeli kezet - végiggyömöszölöm, megsimogatom, magyarázok neki mindenféle jó dolgot.

Az első ilyen harmadik típusú találkozás előtt nagyon izgultam. Féltem attól, hogy nekem nem lesznek asszociációm, nem jelenik meg majd semmi. Mikor végeztünk a kapcsolatfelvétellel, ami egyébként nagyon jól sikerült, zavarba is jöttem és hirtelen alig tudtam valamit kezdeni a történtekkel.

Legelőször elképzeltem, hogy milyen hely lehet a méhem és ebben hogyan helyezkedik el Barnabás. (Igen, igen, mondtam, hogy elsőre furcsa lesz.) Itt aztán tényleg hagyni kell szabadon tobzódni az elmét és helyet kell adni mindenféle szabad asszociációnak. Nekem aztán áramlott minden és egy kipárnázott, pihe-puha helyiség jött be a képbe először, ami all-inclusive szolgáltatásokkal kényezteti Barnabást. Barnabás pedig úgy jelent meg, mint egy űrhajós, aki a teljes súlytalanság állapotában lebeg kellemesen delíriumos állapotban az élet császáraként. Itt baj nem érheti, teljes biztonságban van és mindene megvan, amire csak szüksége van.

Minden alkalom tematikusan zajlik és hétről-hétre valami új dolgot emelünk be a kapcsolatfelvételbe. Például elmeséltem neki, hogy milyen jó csávó az apja, hogy néz ki, milyen ember és bár ő az én testemben növekszik, de az apukája ugyanúgy szereti és várja, mint én. Arról is biztosítottam Barnabást, hogy az az óriási kéz, ami gyakran beteríti a hasamat az apjáé és az a mély hang, amit szokott hallani, az pedig a kéz tulajdonosából jön.

Elmeséltem neki, hogy milyen a szobája, a lakásunk, ahová várjuk őt, hogy mi minden holmit vettünk már meg neki. Elmeséltem, hogy ki mindenki várja őt idekint és milyen fantasztikus szeretet veszi már most körül.

Az asszociációk hétről-hétre fejlődnek, ahogy haladunk előre a kapcsolatfelvételekkel. Egyszer megkérdeztem Barnabást, hogy tudja-e hogy én ki vagyok és jó-e neki egyáltalán ez amit én itt művelek vele és ő tapssal válaszolt. Vicces volt, ügyetlenül tapsolt, mint ahogy a kisgyerekek szoktak. Kivétel nélkül mindig egy mosolygós, vidám kisbabát látok, akinek menetközben sűrű barna haja lett. Amikor magyarázok neki, akkor mindig figyel rám és fizikailag érezhetően csend lesz odabent és leáll a rugdosással. Két héttel ezelőtt már szemkontaktusom is volt vele és aztán olyan érzésem is volt, mintha meg akarna érinteni a kis kezével. Nehéz elmesélni, hogy mit érzek ilyenkor, de elárulom sokszor majdnem bömbizek a végére, olyan jó érzés.

Arról, hogy a különböző kismamák mennyire különböző érzetekkel, képekkel rendelkeznek a kapcsolatfelvételek során érdemes olvasgatni a Lelki köldökzsinór c. könyvben.

A kapcsolatfelvételek végén minden egyes alkalommal elköszönök Barnabástól egy következő találkozásig - amit egyébként itthon is űzünk rendszeresen -, képzeletben mindig kiegyenesítem neki a köldökzsinórt, elhelyezem úgy, hogy ő ebbe ne tudjon belegabalyodni. A szeánsz záró momentuma, amikor képzeletben bezárom a méhszájat és megkérem a méhemet, hogy továbbra is vigyázzon az ott lakó emberkére.

Mivel már nagyon közel vagyunk a végéhez, ezért a héten megkezdtük a búcsúzkodást, ami egy több alkalmon át tartó, viszonylag strukturált folyamat. Többnyire arról biztosítom Barnabást, hogy lassan ki kell onnan bújnia, mert már nem lesz elég helye a fejlődéshez, növekedéshez és még csak véletlenül sem azért kell onnan kijönnie, mert már nincs szükségem rá vagy feleslegesnek gondolom őt.

Szóval itt járunk, még 4-5 hét és kint lesz az uraság.

7 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretlek, csodálatos ember vagy, és csodálatos anya leszel. Büszke vagyok Rád, és köszönöm, hogy vagy nekem!! Millió ölelés!!

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon-nagyon klassz dolog, és úgy gondolom, te már most anyuka vagy :o) Nemsokára személyesen is találkoztok Barnabással, és a folytatódik tovább a nagy közös mókázás! :o) Hajrá család!

    VálaszTörlés
  3. Hűűűű Évi!

    Eddig is nagyon szerettem a bejegyzéseidet de asszem ezt a mostanit már nem tudod majd felülmúlni! :-)
    Hetekig elolvasgattam volna Rólatok és nagyon örülök, hogy ezt a bensőséges dolgot is megosztottad velünk!
    KÖSZÖNÖM!

    VálaszTörlés
  4. @Z - jaj ettől majdnem sírtam. Terhességi hormonok...;)
    @ Dóri&Anita: csajszik, örülök, ha tetszett. És nagyon köszönöm a kedves szavakat! Nekem is jó volt leírni végülis, jó lesz majd visszaolvasni vagy egyszer megmutatni Barnabásnak!

    VálaszTörlés
  5. Szia Evi! De jo, hogy hallatsz rolatok! Nagyon erdekes :) alig varom, hogy en is atelhessem majd ezt a bensoseges kapcsolat!!! :) nem sokara pedig mar kint is lesz Barnabas! :)

    VálaszTörlés
  6. Már csak egy pár hét és kint van. Majdnem minden kész, ruhák kimosva, még a kórházi táskámat kell összepakolni :) Húzzatok bele ti is ;)

    VálaszTörlés
  7. Évi: én 4,3-al születtem... ne aggódj ;)

    VálaszTörlés