2010. augusztus 4., szerda

A futás szépségeiről

Bevezetés

Ez az írás alapvetően külső ösztönzésre/kérésre készült. Soha nem írtam még semmit azért, mert valaki arra kért, hogy írjak. Valamiről. Kicsit izgultam is, mert az írás számomra legtöbbször egy nagyon intuitív tevékenység: ha van ihlet, késztetés, belső kényszer arra, hogy bármit elmeséljek, megosszak, akkor viszonylag könnyű tevékenység. Ellenben próbáltam már azért is, mert éreztem, hogy régen írtam és kellene. Pusztán azért, hogy a bejegyzések megfelelő gyakorisággal jelenjenek meg ezen az oldalon. Ilyenkor általában semmit nem tudok kipréselni magamból vagy ha mégis, akkor azok minősége elmarad egy általam elvárt szinttől.

A témával azért szerencsém volt, sokkal nagyobb bajban lettem volna, ha mondjuk az árutőzsdéről vagy az üvegházhatásról kellett volna írnom.

Rendszeres olvasók számára itt-ott lesznek a szövegben ismerős részek, ezért elnézést kérek, de alapvetően egy olyan közönség figyelembevételével készült ez az írás, akik azért engem nem ismernek és valószínűleg nem is jártak még ezen az oldalon.

Kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni. Majd mondjátok el.

Az írás várhatóan a futóblogon jelenik meg egyszer csak, de ha nem, az sem baj.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Névjegy

(Ál)Nevem: Chipmunk-19
Életkorom: 31 és fél év
Futással eltöltött éveim száma: kb. 5 (ha csak a felnőtt koromat számolom)
Futással eltöltött éveim száma: kb. 15 (gyermekévekkel együtt)
Első félmaraton: 2007
Első maraton: 2009
Legjobb 10 km: 52 perc 13 másodperc
Legjobb félmaraton: 2 óra 1 perc
Legjobb maraton: 4 óra 44 perc 54 másodperc (az első és egyetlen)
Leghosszabb futóverseny: Balaton Szupermaraton párosban
Hol futok leginkább: Városliget, Népliget, Margitsziget, Tiszaújváros gát oldal (ha valaki ismeri), Szófia (futópadon vagy parkban)
Verseny, ahol leginkább szeretnék futni: New York Maraton
Cipő: Nike Lunarglide

A minap nem nyilvános levélváltásban elegyedtem egy futóblogos szerzővel (angelday), amelynek témája leginkább az ő félmaratoni felkészülése volt.

Nekem igazából teljesen mindegy, hogy kilinek, kityónak vagy éppen klikknek becézi a kilométert, számomra az a nagy dolog, hogy egyáltalán felhúzza a lábára a futócipőt és hol kisebb, hol nagyobb elszántsággal nekilendül és lefutja az éppen kiszemelt adagot. És laikusként (értsd hosszú futómúlttal, atléta testalkattal, szigorú edzéstervvel stb. nem rendelkező, a futást pusztán kedvtelésből szerető) javarészt másokat is erre biztat (még ha nem is nyíltan, direkt módon) a bejegyzésein, a fotóin és a videókon keresztül.

Szóval Józsival egy kisebb lélegzetvételű eszmecserébe kezdtünk - leginkább én kezdtem, ő meg gondolom elolvasta - majd felajánlotta a lehetőséget, hogy írjak egy bejegyzést a futás szépségeiről.

Ezen viszonylag sokat gondolkoztam, mert bár szoktam a futásról írogatni, többnyire magamnak és kis barátaimnak, de ilyen nagy (és kritikus) futónyilvánosságnak írni a futás szépségeiről, azért már mégiscsak feladat.

Sokáig nem is tudtam, hogy mivel és hogyan kezdjem, de ma aztán összeálltak a darabok egy egésszé. Ez következik.

A futás szépségei avagy én miért szeretek futni - abszolút szubjektív megközelítés

Kezdjük a legkézenfekvőbbel: a futás a legegyszerűbb mozgásforma, amit el tudok képzelni. Annyira közhelyes, hogy alig merem leírni, de tényleg bárhol, bármikor lehet művelni, nemre, korra és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. A kocogás alacsony pulzuson (talán) a legaktívabb zsírégető tevékenység, edzi a testet és a lelket.


A mai civilizált világunkban a futás nagyszerű alkalom arra, hogy a természeti elemekkel küzdjünk. Futás közben nincs légkondi, legtöbbször fűtés sincs, az esernyőt sem tudjuk magunkkal vinni,van, amikor az árnyék is elfogy és a villanyt sem tudjuk felkapcsolni, ha valahol menetközben ránk esteledik. Itt érezzük igazán, hogy fúj a szél, hogy süti a vállunkat a nap, hogy a szemünkbe esik az eső, hogy rádermed a hó a sapka szélére, hogy csontig hatol a hideg a Margit-híd közepén egy jól megérdemelt téli futóedzés után.

A futás jó lehetőség arra, hogy túllépjünk bejáratott kis életünk megszokott keretein és eljussunk olyan helyekre, ahová egyébként nem biztos, hogy máskor eljutnánk. A Balaton-felvidék legeldugottabb zugaiba, egy-egy idegen nagyváros rejtett parkjába, ahol a helyiekkel futhatunk, a Hortobágy közepére szürkemarhák közé vagy csak egyszerűen egy 11. kerületi panel lakótelep utcáira.

A futáson keresztül olyan emberekkel is szóba elegyedünk, akikkel egyébként nem biztos, hogy 12 percnél hosszabb ideig beszélgetnénk. Közelebbről megismerkedünk egy kollégával, akit mondjuk korábban egy seggfejnek gondoltunk. Megismerkedünk olyan fajta amatőr futókkal, mint mi magunk is vagyunk. Különleges inspirációt adnak az ilyenek. Akik valószínűleg ugyanúgy munka mellett edzenek. Valószínűleg nem is viszik túlzásba a futást. Valószínűleg nem csúcsot döntögetni mennek egy-egy versenyre (vagy csak néha-néha), de ott vannak és valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag szelik a kilométereket.

Futás közben gyakorlatilag anélkül képzelhetjük magunkat terminátornak, hogy ezzel bárkinek is el kéne számolnunk. Ezt Haruki Murakamitól tanultam, akinek a "What we talk about, when we talk about running" c. könyve az elmúlt pár év legnagyobb könyv-élménye volt számomra. Sikeresen adaptáltam tőle azt a technikát, amit egy ultra futóversenyen fejlesztett ki magának: egy viszonylag hosszú holtpont közben egyszerűen csak terminátornak képzeli magát, egy gépnek, aki (vagy ami) csak mechanikusan rakosgatja egyik lábát a másik után. Nekem bejött, már többször is. De persze tudom, hogy igaziból nem is vagyok terminátor. Maximum Sarah Connor.

A futás a legédesebb feloldozás egy jó adag carbonara vagy pizza vagy fagyi elfogyasztására. Szénhidrát-feltöltés címen gyakorlatilag büntetlenül fogyaszthatjuk ezeket a máskor méltatlanul hátrányosan elítélt élelmiszereket.

Igazán megérdemelten és jóízűen hosszú futás után lehet elfogyasztani egy pohár jó hideg sört. Egy meleg nyári napon a sokadik kilométernél a vége felé, már szinte csak ezt vizualizálom lelki szemeim előtt. (Ez persze egy szubjektív megállapítás - természetesen tiszteletben tartom mindazok véleményét, akiknek egy jó pohár hideg sör megérdemelt elfogyasztásához nem kell hosszút futnia).

A futás mentális tevékenység. Az elmúlt egy év során azt elég erősen elkezdtem kapizsgálni, hogy a futás, különösen a hosszútávfutás, sokkal inkább mentális elfoglaltság, mint fizikai. Egy-egy hosszabb, magányos edzés, amelyre fejben kevésbé voltam felkészülve és a maratonom ezt tökéletesen alátámasztják. Az elmúlt egy évben két olyan edzésem is volt, amely sírással végződött. Mindkétszer 21-22 kilomméternél és mindkétszer a Margit-szigeten. Egyszer nyáron, egyszer pedig egy pár héttel ezelőtt, amikor szintén sírva végeztem a pesti oldalon egy padon. Ez azért volt sokkal rosszabb, mint nyáron, mert a hidegnek, a szélnek és a sötétnek köszönhetően, sokkal nyomorultabbul éreztem magamat. Fejben egyikre sem voltam felkészülve. Az edzést az ember amúgy is hajlamos kicsit félvállról venni, holott a felkészülésben, a kitűzött célok elérésében sokkal nagyobb jelentősége van, mint az adott nagy napnak. Legyen az adott nagy nap egy 10 km napja, egy félmaraton napja vagy egy maraton napja. Az út a fontos ugye, nem (csak) a cél. A maratonom pedig a pozitív ellenpélda. Erre annyira rákészültem fejben, annyira adagoltam magamnak a pozitív energiát, hogy még azzal a legendás 30-as fallal sem találkoztam, sőt mi több, gyakorlatilag a 42 km minden percét mámorban töltöttem el.

A futás - az élet metaforájaként - arról szól, hogy a teljesítőképességünk határain belül próbáljuk magunkból kihozni a maximumot.

A futás az egyik legjobb eszköz arra, hogy jó stratégává váljunk. Egy többhetes felkészülési időszak, egy hosszabb edzés vagy verseny már jól átgondolt tervezést igényel. Sok tényezővel kell számolnunk és sokszor olyanokkal is, amelyekre nem tudunk minden körülmények között felkészülni - étkezés, időjárás, felszerelés, terepviszonyok, kóbor kutyák, váratlan hasmenés, szembe repülő bogár stb. Egy maratonnak, de már egy félmaratonnak sem lehet emlékezetből nekilendülni. A nem jól megválasztott tempó, a nem megfelelő étkezés, egy ki nem vágott címke a bugyiból, egy kihagyott frissítő, az időjárás semmibevétele nagyon rövid időn belül megbosszulja magát és arra kényszeríti a futót, hogy a tervezést alaposan és jól átgondoltan, a kivitelézést pedig alázatosan hajtsa végre.

Mindenekután azonban a futás engem leginkább céljaim, álmaim elérésére tanít. Olyan dolgokra tesz képessé, amelyre nem gondoltam, hogy valaha is képes leszek.


És a végén egy Murakami idézettel szeretnék búcsúzni:

"People basically become runners because they are meant to...Most runners run not because they want to live longer but because they want to live life to the fullest..extracting yourself to the fullest within your individual limits: that's the essence of running and a metaphore for life."

Nem vagyok műfordító, de valami olyasmit akar mondani, hogy emberek azért válnak futóvá, mert egyszerűen ez a "rendeltetésük" és a legtöbb futó nem azért fut, mert sokáig akar élni, hanem azért, mert a lehető legteljesebben akarja élni az életet.

Te miért futsz?

9 megjegyzés:

  1. Igen-igen...És nem-nem
    Vajon miért az etiópok a legjobb futók? Nem hiszem el,hogy fejben futnak...
    De abban biztos vagyok,hogy a nagy piros multinál végzett 'változás menedzsmentet' -főleg Szófiában:)...- nagyon jól le lehet vezetni futással...

    VálaszTörlés
  2. na hát, most már mondd meg ki vagy te :-) Követelem! Ami az etiópokat illeti, futni a lábaikkal futnak, de ahhoz, hogy nekiinduljanak és ráadásul olyan tempóban, ahhoz mindenképpen elszántnak kell lenniük. És persze ők azért jó sok pénzt is akarnak ezzel keresni.

    VálaszTörlés
  3. Majd az off-line találkozón lesz rá alkalom :))
    Itt a nyílt színen úgysem vallhatom be mennyire oda vagyok tőled:))

    VálaszTörlés
  4. Hogy miert futok? Mert az 'edd magad vekonyra!' dieta nem mukodott.

    VálaszTörlés
  5. Edd magad vékonyra? :-)) Ezen hangosan felröhögtem!

    VálaszTörlés
  6. Yes, yes, letezik egy olyan elkepzeles, mely szerint a hizas/fogyas az agyban dol el.
    Vagyis, mikozben veszed a kajat (annak valot), mikozben eszed, miutan megetted, vegig arra kell gondolnod hogy 'jujj de finom. jujj de jo ez nekem. nem is hizlal. mert nem hizok en csak eszek fiiinomabbnal fiiinomabb eteleket, nyamm!'
    Nnna, en valahol elrontottam a koncentraciot. Nem jott be.

    VálaszTörlés
  7. ezzel most adtál egy jó nagy lökést, hogy megint nekifussak...

    VálaszTörlés