2010. június 30., szerda

Kedvenc prózai mű

Lassan, de biztosan haladok a kézikönyvvel. Lassan, mert becsületesen szeretném megcsinálni a feladatokat. Egyrészt azért, mert roppant módon élveztem az elsőt, másrészt azért mert igazán kíváncsi vagyok ám arra, hogy hogyan fogok boldogulni a soron következőkkel. Sam karakterét már továbbfejlesztettem és felruháztam vágyakkal is, hogy minél izgalmasabb és összetettebb legyen a személyisége. Az instrukcióknak megfelelően. Kapott egy domináns fő vágyat is és több pici apróbbat - ezt már én találtam ki - amelyek mind-mind kapcsolatban állnak a "szupervággyal" - de erről majd később.

Utólag visszagondolva erre az első feladatra, azt kell mondanom, hogy az egyik legfelszabadítóbb élmény volt, amiben valaha is részem volt. (Remélem ettől nem tűnik szánalmasan unalmasnak az életem.) A könyv szerkesztőjétől kapott engedéllyel tulajdonképpen olyan érzésem támadt, mintha kinyílt volna egy kapu az agyamban és ártatlanul, sallangmentes, mindenféle megfelelési kényszer nélkül bármit megfogalmazhattam. Tanítanám az iskolában.

Ami a következő feladatokat illeti, először is találnom kell hetente ötször egy órát, amelyet kizárólagosan írásra fordítok. Ezt jelenleg gyenge pontnak érzem, különösen annak fényében, hogy elkezdtem a tisztességes felkészülést a szeptemberi maratonra és a heti négy futás melletti ötszöri írás is azt kívánná, hogy a nap 28 órából álljon. A mai írásfoglalkozást ezennel fel is áldoznám eme lehetetlennek tűnő feladat oltárán.

A második és a harmadik ujjgyakorlatot egyszerre kívánom letudni, mert szervesen összetartoznak.

Második ujjgyakorlat:

"Válassza ki kedvenc prózai művét. Fogalmazza meg egyetlen mondatban, miért okoz örömet az olvasása. Sorolja fel a szöveg azon tulajdonságait, melyek révén a szerző elérte ezt a hatást. Nincs szükség szóvirágokra és arra sem, hogy ezek a mondatok önön kívül másnak is jelentsenek valamit, hiszen egyszerűen a varázslat forrását igyekszik megragadni".

No ez némi fejtörést okozott elsőre. Gondolkoztam. Szörföltem az emlékeim között. Ültem a könyvespolc előtt és fel-alá járattam a szememet a könyveken. Sok kedvenc prózai művem van. Ha egyáltalán lehet ilyet mondani. Szeretem a Zabhegyezőt, a Pokolbéli Víg Napjaimat, a Büszkeség és Balítéletet, a Börleszket, az Orrot, a Köldököt, a Curious Incident of the Dog in the Nightime-ot (ez angolul van meg), A gyertyák csonkig égneket - ezeket bárhol bármikor elolvasnám újra és újra. De a legkedvencebb talán A hazátlan ember Mr. Kurt Vonneguttól.

Tényleg nem fogok szóvirágokba bonyolódni, mert egyáltalán nem érzem magam okoskodó könyvkritikusnak és mások biztosan nagyon sok jót megfogalmaztak erről a könyvről, ami minden bizonnyal fellelhető az interneten, de ha egyetlen mondatban kell megfogalmaznom, hogy miért szeretem, akkor azt mondom, hogy azért, mert zavarba ejtően őszintén neveti ki az egész életet. Vagy inkább nevet az életen. De nem ám úgy, mintha lenézné, hanem tiszteletteljesen és alázatosan. (És ez valójában három mondat lett, de gondolom ennyi szabadságom van a feladatok végrehajtásában.)

Már ha érthető, hogy mit akarok mondani. Jut eszembe, az se baj, ha más nem érti.

Három dolog, amiért leginkább szerettem:
  • a kezdő idézet - gyakorlatilag ez volt az első mondat, amit Vonneguttól olvastam: "Nem igaz, hogy a jó nem győzedelmeskedhet a gonosz fölött. Csak az angyaloknak is úgy kellene szerveződniük, mint a maffiának"
  • volt benne egy fejezet a következő címmel: "Lecke kezdő íróknak"




Ezek mind a könyvből vannak, remélem nem copyright-os cuccok, mindenesetre jelzem, hogy ezeket Kurt Vonnegut találta ki, nem én
  • és ahogy ír a pontosvesszőről - azóta nem használok pontosvesszőt, vagy ha mégis, akkor mindig eszembe jut Vonnegut - "Első szabály: Ne használjunk pontosvesszőt. A pontosvesszők transzvesztita hermafroditák, amik az égvilágon semmit sem jelentenek. Mindössze azt jelzik, hogy leírójuk járt egyetemre."
Sajnálom, hogy méltatlanul későn ismerkedtem meg Vonneguttal. Mellesleg a Chipmunk-19 is tőle ered.


Harmadik ujjgyakorlat:

"Térjen vissza kedvenc szövegéhez. Válasszon ki egy részletet, mely különösen kedves önnek. Másolja le szóról szóra, csak hogy érezze milyen lehetett ezeket a mondatokat leírni. Talán az is felsejlik közben, hogy szerzőjük hogyan érte el ezt a hatást. Ha más nem, annyi kiderülhet, hogy mindenki így dolgozik: vagyis megküzd minden egyes szóért. "

A sok kedvenc próza közül az döntött A hazátlan ember mellett, hogy szó szerint tudok belőle részletet idézni és erre számtalanszor sort is kerítettem az első olvasás óta.

"De volt egy jó bácsikám is, a néhai Alex bácsi. Apám öccse volt, a Harvardon végzett, soha nem született gyereke, egész életében becsületes életbiztosítási ügynökként dolgozott Indianapolisban. Igen olvasott és bölcs volt. Legfőbbképpen arra panaszkodott embertársai kapcsán, hogy azok nagyon ritkán veszik észre azt, amikor boldogok. Amikor nyaranta egy almafa alatt üldögélvén limonádét kortyolgattunk, és lustán cseverésztünk mindenféléről, szinte már zsongva, mint a méhek, Alex bácsikám váratlanul megszakította ezt a jókedélyű társalgást és váratlanul felkiáltott: Ha ez nem kellemes, akkor nem tudom mi lehetne az!

Úgyhogy én ugyanezt csinálom most, és ezt csinálják a gyerekeim és az unokáim is. És önöket is arra biztatom, hogy vegyék észre, amikor boldogok, és kiáltsanak fel, mormolják el a bajszuk alatt, vagy legalább magukban jegyezzék meg: Ha ez nem kellemes, akkor nem tudom mi lehetne az!"

Próbáljátok ki. Jó érzés.


5 megjegyzés:

  1. Vonneguttól ezt a könyvet még nem olvastam, de most meghoztad a kedvem. Beszerzem.

    VálaszTörlés
  2. Hajrá Évi,hajrá Tiszaújváros!!
    Jó az irány,csak igy tovább! :))

    VálaszTörlés
  3. Ki vagy te kedves ismeretlen? :-)

    VálaszTörlés
  4. jók a képeid és a lábaid! :-)
    szasza

    VálaszTörlés
  5. :) Örülök, ha tetszik. Olvastam az olasz "mókát" a futóblogon. "Persze, jól vagyok, csak alszom" - ez tetszett a legjobban :) Persze nem a teljesítményt akarom ezzel alábecsülni, csak viccesen hangzott a körülményekhez képest.

    VálaszTörlés