2010. június 27., vasárnap

Az első ujjgyakorlat

A minap kaptam Gábitól egy könyvet - Kezdő írók kézikönyve. A Könyves blogon találtam rá és szerelem lett belőle első látásra, anélkül, hogy belelapoztam volna.

Nem tudom, hogy szeretnék-e az írással komolyabban foglalkozni. Igaz, jó érzés leülni ide a képernyő elé és néha leírni azt, amit gondolok, de ettől még nem érzem magam feljogosítva arra, hogy ezzel valami hatalmasabbat kezdjek. Hatalmasabbat azért, mert nem gondolom, hogy különösebb tehetségem lenne az íráshoz. Néha szebben, néha kevésbé szebben megfogalmazok gondolatokat, de ez azért nagyon messze áll még attól, amit mások írásnak neveznek.

Sokszor érzem azt, hogy például egy regényhez vajmi kevés fantáziám lenne. Több száz oldalon keresztül kitalálni egy történetet, színezni, csavarni azt úgy, hogy (mások számára is) érdekes legyen, nemes feladat, de egyben roppant embert próbáló is . Egyáltalán kell, hogy mások számára is érdekes legyen?

Ezért ilyenkor mindig lebeszélem magam erről az regényírás dologról és még talán kicsit el is szégyellem magam, hiszen hogy jövök én ahhoz, hogy egy szürke, hétköznapi bloggerként ilyenekről álmodozom. Így kicsit alacsonyabbra teszem a lécet és elkezdek arról álmodozni hogy egyszer egy (női) magazinnak leszek az újságírója. Talán rendszeres rovatom is lesz. De ilyenkor meg arra gondolok, hogy mekkora (újság) írói szabadságom lenne és vajon képes lennék-e szinte akármiről és bármiről írni, ahogyan az újság és annak szerkesztője kívánja. És vajon az írás szabadsága adta érzés megmaradna-e ilyen kötött keretek között akkor is, ha az egykoron volt hobbim létfenntartásom eszközévé válna.

Mindenesetre én élvezem ezt a könyvet. (A kommentelők persze darabokra szedték, mondván könyvből nem lehet megtanulni írni.) Legfőképpen azért kedvelem, mert olyan laikus, hozzá nem értőknek szól, mint én vagyok. Akiket bár foglalkoztat az írás gondolata, de nem érzik magukban a kurázsit vagy a kellő bátorságot ahhoz, hogy valami maradandót letegyenek az asztalra.

A szóban forgó könyv - azontúl, hogy nagyszerű írók nagyszerű művein keresztül próbálja megragadni mindazt a mesterségbeli tudást, amit az írás igényel - kis lépésekben, feladatokon keresztül célba veszi bátortalanságunkat és eltökélt szándéka, hogy lerombolja azt.

Elhatároztam, hogy az olvasással párhuzamosan megcsinálom ezeket a feladatokat - ha író nem is lesz így belőlem, de legalább szórakozok egy jót.

Az első feladat:

"Samnek fogalma sem volt róla, hogy csodás égi jelnek vagy baljós ómennek tartsa amit látott, de tudta..." - legyen ez a kezdőmondat. Folytassa szabadon a történetet, írjon le mindent, ami eszébe jut. Írjon legalább öt percig, vagy addig, amíg szusszal bírja. A végeredményt nem kell megmutatnia senkinek: nyugodtan hangozhat akár kínaiul is. A lényeg az, hogy érezze, milyen szabadon írni.

Én azt választottam, hogy öt percig írok csak, mert első látásra ez is soknak tűnt és egyáltalán nem tudtam, hogyan fogok reagálni egy ilyen kezdőmondatra.

Ez lett belőle:

"Samnek fogalma sem volt róla, hogy csodás égi jelnek vagy rossz ómennek tartsa, amit látott, de tudta, hogy amikor megcsörrent a telefont és látta az ismerős telefonszámot, fel kellett vennie a telefont. Régóta várt erre a pillanatra. Erika volt az.

Erika régi ismerőse volt, még az állatkertből. Sam akkoriban fókaetetéssel foglalkozott - korántsem jövedelmező foglalkozás egy 24 éves angol fiatalember számára Budapesten és nagyon is messze állt vágyaitól, de legalább volt állása és tudta fizetni az albérletet a Városliget szomszédságában.


Erikával eleinte nem találták a közös hangot. Valahogy mindig is megmagyarázhatatlan ellentét volt a delfinoktatók és fókaetetők között. A delfinoktatók - köztük Erika is kezdetben - lenézték a fókaetetőket. Nekik már nem derogált könyékig turkálni a hideg, nedves halakkal teli vödörben. Ők testhezálló neoprén ruhában dirigálták a fókáktól intelligensebbnek tartott delfineket és emiatt valamiért önmagukat is egy hajszálnyit felsőbbrendűnek gondolták."


Gőzöm sincs, hogy honnan flasheltem ekkorát a fókákra és a delfinekre. Igazából azt sem tudom, hogy a delfin ténylegesen intelligensebb állat-e, mint a fóka, de a feladatot meglehetősen élveztem. Még röhögcséltem is rajta egy jót. Máris megérte.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik,érdekes,hogy a szereplok,a helyszin is magyar vonatkozasu,a tema (delfin,foka) viszont elegge egzotikus...biztos vagyok benne,hogy jol fogsz,fogunk szorakozni,remélem,hogy a kovetkezo irasod is "kozolvasàsra" teszed...

    VálaszTörlés
  2. Csak igy tovább,mi szurkolunk és páran a 'szakmából' is figyelünk...

    VálaszTörlés
  3. Én is kíváncsi lennék a folytatásra/előzményekre!Hajrá fókaetetők!:)

    VálaszTörlés
  4. Jot rohogtem :) en is varom a folytatast! es mennek a talakozora, ha nem laknek tobb ezzer km-re :( :)

    VálaszTörlés
  5. Ez a "figyelünk a szakmából" nagyon titokzatos és izgalmas :) És érdekes lesz továbbvinni ezt a fóka/delfint sztorit is. Azt hiszem Sam karakterét tovább fogom fejleszteni a feladatok segítségével :)És köszönöm a biztatást is!!

    VálaszTörlés
  6. Újságiró tanfolyam?
    :))

    VálaszTörlés
  7. Most egyébként találtam egy írókurzust, ami szeptembertől indul, ennek elkezdtem utánajárni és nagyon foglalkoztat a novemberben induló CEU-s forgatókönyvíró képzés is :)

    VálaszTörlés