2010. január 13., szerda

Életem első interjúja - Monspart Saroltával

Azt hiszem, hogy egyszer szeretnék újságíró és/vagy szerkesztő és/vagy főszerkesztő és /vagy (forgatókönyv) író lenni. Legalábbis a következő 50 éves tervemben biztos helyen szerepelnek a fenti elképzelések.

Mostanában ez az írás és a futás dolog többször is összetalálkoznak életemben és eléggé elementáris erővel. De erről majd később, nem most. Mindenesetre nagyon örülök, hogy így történik, mert mindketten központi szerepet töltenek be az életemben.
...

Nagyon szerencsésnek gondolom magamat, hogy olyan helyen dolgozhatok, ahol lehetőségem nyílik olyanfajta dolgokra, mint a lenti interjú. Alapvetően belső kommunikációval foglalkozom, amelynek egy részét az aktív és egészséges életmódról való gondolkodás/tájékoztatás teszi ki. Hivatalosan is arról győzködöm az embereket - több-kevesebb sikerrel - hogy márpedig egészségesen élni, rendszeresen mozogni nagyon is jó dolog és roppant kifizetődő rövid- és hosszútávon egyaránt.

Egy komplex munkahelyi aktív életmód programon keresztül minden évben készítünk egy testi és lelki egészségről szóló céges újságot, mindenféle hasznos cikkel, tanáccsal, olvasnivalóval. Az idei számmal két régi vágyam is valóra vált:
  • kipróbálhattam magam ebben a cikk-írósdi/szerkesztősdi dologban, párban az egyik kedvenc kolléganőmmel,
  • beszélgethettem egy jót Monspart Saroltával, aki mindenképpen az egyik példaképem a futásban.
Életem első interjúja következik.

Azért osztom meg ezt itt (is) veletek, mert tényleg azt gondolom, hogy a testmozgás - legyen szó bármilyen mozgásformáról - rövid és hosszútávon is roppant kifizetődő. Rövidtávon az endorfinok miatt. Hosszútávon talán egy hosszabb és kellemesebb élet reményében.

Menő lenne, ha ez az üzenet minél több emberhez eljutna és betalálna.

Előszó

Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, tizennégyszeres magyar bajnok, sífutásban hatszoros magyar bajnok. Az első nő Európában, aki három órán belül futotta le a maratoni távot - azokban az időkben, amikor nőknek aligha adtak még rajtszámot maratoni versenyeken. Aktív sportpályafutását kullancs okozta betegség szakította meg. Ma nőket buzdít arra, hogy egészségesen éljenek.

A képet a BSI oldaláról szedtem

A futóversenyeken mindig ott szurkol - pl. egy felüljáró tetején vagy a kritikus utolsó kilométereken - ahol már fogyóban van az ember ereje és kivétel nélkül lelkesen, szívből buzdít mindenkit. A mozgás szeretetéről, kitartásról, példaképekről beszélgettünk vele és arról, hogy mi mindent taníthat nekünk a rendszeres testmozgás.



TESTÜNK, MINT TŐKE

C-19: Hogyan lettél sportoló? Futó?

MS: Szegények voltunk, négyen voltunk testvérek, legtöbbször olyan ételeket ettünk, amitől nagyon kövér kislány voltam. Sok sportágat kipróbáltam, előbb-utóbb mindenhol azt mondták, hogy nézzek más sport után. Biztosan nem voltam valami ügyes és egy gombóc nem is kellett sehova. Például kézilabdánál is betettek a kapuba, aminek az egyik felét elfoglaltam, a másik felén bement a labda. Érdekes módon azonban ezek a tapasztalatok nem törtek össze. Aztán gimnáziumban földrajz szakkörön egy tanár előadást tartott a tájfutásról, aminek a végére nagyon ügyesen belecsempészett 1-2 képet finnországi ellenőrző pontos képet tájfutásról és meghívott bennünket egy edzésre a József Attila fiú gimnáziumba. Úgyhogy mi, 23 lány meg is jelentünk ez első szerdai edzésen. Kiderült, hogy fel kell futni a Gellért-hegy tetejére Strobl Zsigmond szobrához és vissza a gimihez, így a következő edzésen már csak hárman voltunk.

C-19: Arra emlékszel, hogy mit jelentetett neked a futás, a sport?
MS: Igen, egyrészt a legelején még menekültem a sportba a házimunka és a három öcsém elől. A családdal nem utaztunk, és én a tájfutáson keresztül ismertem meg Magyarországot, mert vittek a versenyekre. Aztán többet edztettem, jobb voltam, válogatottként már külföldre is mehettem. Akkoriban még három évben egyszer adtak útlevelet, hogy külföldre menjél és egy sportolónak sokkal több lehetősége volt. Ami persze sokkal jobban motivált engem is és összes többi fiatal sportolót is. Ma már valakinek nem kell ahhoz, naponta kétszer húsz kilométert futnia, hogy külföldre mehessen.

C-19: Mit taníthat szerinted a rendszeres testmozgás, a sport az embereknek? Neked mik a tapasztalataid?
MS: A sport, ez edzésekre járással megtanítja sokkal jobban rendszerezni az életmódot. Segít beosztani egy napot, a hetet. Idővel kiderül, hogy semmit nem kell elfelejtenem az addig megszokottakból, csak racionálisabban kell megszerveznem a dolgaimat. Bármilyen sportágról is legyen szó, a sport megtanít arra, hogy együtt éljek annak szabályaival. Türelmessé és fegyelmezetté tesz, ami aztán a hétköznapi életünkben is tudunk hasznosítani Megtanít türelmesen küzdeni valamiért, amiért cserébe majdnem mindig kap az ember valamilyen automatikus visszajelzést – például lehet, hogy nem tudjuk elsőre nekifutásra körbefutni a Margit-sziget, pár hét edzés után minden bizonnyal sikerülni fog. Abban is segít a sport, hogy az ember jobban megismerje önmagát. Ha már valaki rendszeresen, háromhavonta jár valamilyen edzésre heti háromszor, akkor biztosan, hogy sokkal több önismerete lesz magáról. Ez egyaránt érvényes a pozitív és a negatív tulajdonságokra. És van még egy nagyon fontos dolog, amit egyre inkább észreveszek, látom a női futó és gyalogló klubunkban, hogy a sportnak közösségformáló is ereje van. Ha csak ez igaz, amit mi itt most összeszedtünk, akkor is érthetetlen, hogy miért nem használja jobban az iskola, az oktatási rendszer a testmozgást.

C-19: Mit gondolsz, mi akadályozza leginkább az embereket abban, hogy a rendszeres testmozgást a mindennapok részévé tegyék?
MS: Ha röviden kéne válaszolnom, akkor azt mondanám, hogy a legfőbb akadály mindenkinek önmaga. A hosszú válasz ettől már sokkal összetettebb. Először is általában már a család nem neveli a rendszeres testmozgásra a gyereket – nem mennek közösen sportolni, nem mennek rendszeresen kirándulni hétvégente, anyuka nem viszi a gyerekeket edzésre. Aztán általános iskolában elkezdődik a kis lexikonképzés, ahol óriási lexikális tudást kell elsajátítani a gyerekeknek. Sok esetben a család és az iskola 14 éves korára leszoktatja a gyereket a mozgásról. Ehhez jön még hozzá az a tényező, hogy a gyerekek napi átlag 3-4 órát töltenek tévénézéssel és többnyire olyan műsorokat néznek, amelyekben szó sincs a rendszeres testedzésről. Celebeket néznek – és szó sincs arról, hogy a celeb rendszeresen járna mozogni, legtöbbjük dohányzik, iszik és jócskán el van hízva. Szóval lehetne azt mondani, hogy a társadalom a hibás, de ott meg nagyon nehéz egyetlen felelőst találni. Amit szerintem most a legjobban meg lehetne fogni – hiszen nem tudunk elmenni a több százezer családhoz - az az általános iskolai oktatás, ott is inkább az alsó tagozat. Valami kezd elindulni egyébként, mert van egy pár település Magyarországon, Szolnokon, Hódmezővásárhelyen, Bonyhádon, Budapesten két kerületben, olyan polgármester van, akik kötelezővé tették a mindennapos testnevelést az iskolákban. Plusz kéne, hogy segítséget kapjon ez az egész folyamat a „nagypolitikától”, a médiától és a kis társadalmi morzsáktól, önkormányzatoktól, akkor előbb-utóbb elérnénk a családokat is.

AZ EGÉSZSÉG ÉRTÉK

C-19: Mit tanácsolnál a legyintőknek? Akik legyintenek a sportra, a mozgásra. Nincs időm, unalmas a futás, unalmas az úszás stb., szóval azoknak, akik mindig csak a kifogásokat keresik.
MS: Ez a kérdés szerintem két részből áll. Van a társadalomnak egy kis része, akik már eleve mozognak és nem nagyon kell hozzájuk szólni, mert tudják, hogy az egészség érték. Van egy másik kis réteg, beleértve a hajléktalanokat is, akiknek akármit szólunk, teljesen reménytelenek. És persze nemcsak azért, mert szegények – mert a szegénységgel, iskolázottsággal, a családi szocializációval abszolút összefügg az hogy van-e esélyem az egészséges életmódra, avagy sem. Szóval ők a két szélső réteg. Közöttük van egy réteg, akikről pontosan, számszerűleg nem tudjuk, hogy mennyien vannak, 6-7 millió magyar – ők az ingadozók. Az ingadozók arrafelé mozognak, amerre hajtjuk őket, amerre megérintjük őket. Ha meg tudnánk érinteni őket, kampányokkal, a Testébresztő programon keresztül, a szappanoperákkal, és tudnánk nekik választási lehetőséget is adni – az olcsó sportoktól a drágábbakig, a fővárostól a vidéki, kicsi településekig – akkor el tudnánk érni őket.

C-19: Hogyan tudnánk motiválni őket? Kérdezem ezt annak tudatában, hogy a motiváció mindenkinél mást jelent.
MS: Igen, így van, a motiváció nagyon egyéni. Mindenkinél más és más. Az egyértelműen látszik, hogy a felnőtt kor második felében, negyven, ötven, hatvan évesen a legtöbben azt várták meg, hogy valamilyen egészségügyi problémájuk legyen. A fiatalok többsége nem ugrik erre a mozgásra. Ez náluk nem divat, a legtöbbjük elérhetetlen. E mögött talán az is van, hogy mi sem vagyunk elég ügyesek abban, hogy őket elérjük. A mi időnkben, amikor mi fiatalok voltunk, nem volt ennyi kihívás. Előttük most számtalan kínálat van és lehetőség van – folyton csak azt hallják, hogy ezt csináld, azt csináld és csinálják. Sokszor úgy szólítja meg őket a média, hogy gyertek mozogni, mert különben szív- és érrendszeri betegségben fogtok meghalni. Feltételezem, hogy ha másképp szólítanánk meg őket, ha azt mondanánk nekik, hogy gyertek mozogni, mert jót fogunk szórakozni vagy mert attól jobb alakot lesz, akkor lehet, hogy többen jönnétek. Az, hogy a fiatalokat nem tudjuk hatékonyan megszólítani, a mi tudásbeli hiányosságunknak is köszönhető.

ENERGIA-EGYENSÚLY:
BEVISZEM A KALÓRIÁT – FELHASZNÁLOM A KALÓRIÁT


C-19: Beszéljünk egy kicsit a Közösen-könnyebben versenyről. Azt hallottam, hogy azt te találtad ki.
MS: Többen találtuk ki, én egy vagyok a kitalálók közül. Az szembetűnő volt, amikor az egészségfejlesztés területén elkezdtem dolgozni, hogy egy nap 12 professzor is előadást tartott a táplálkozásról, az elhízás veszélyeiről és egész nap senki nem beszélt a testedzésről, testmozgásról. Holott az energia-egyensúlyról kellene beszélni, arról, hogy az egyik oldalon bevisszük az energiát, a másik oldalon pedig felhasználjuk.

C-19: A Közösen - Könnyebben versenynek vannak már jól látható eredményei?
MS: Igen, idén már a harmadik versenyt rendeztük meg és már elindult a negyedik. Eddig a harmadikon volt legtöbb induló. Érdekesség, hogy az első verseny a jelentkezők lényegesen nagy százaléka volt idősebb, kövérebb és hölgy, akik a verseny végére igyekeztek a kilókból leadni és valamennyit javultak az eredményeik a gyaloglótesztre is. Most már a harmadik versenyen nagyon sok volt a fiatal jelentkező, nincs is olyan nagy túlsúlyok, amikor jönnek, de edzetlenek. Hetente volt lehetőségük közös edzésre (az OEFI és az MSZSZ szervezésében). A budapestiek persze viszik a prímet, de vidéken is volt 8 helyszín. Érdekesség például, hogy azok a fővárosi indulók, akik eljártak ezekre a közös edzésekre – és valószínűleg még maguknak is szerveztek ilyeneket - fél év elteltével inkább a futást választották a gyaloglóteszt helyett.

C-19: Igen, ez én is érzem a cégnél, szembetűnően megnőtt a futók száma.
MS: Igen, csak egy kis közösség kell. Sokszor olyan kevés pénzből, viszonylag kevés befektetett energiából, egy kicsi akarásból sok mindent el lehet érni. Persze egy motorfigura kell hozzá, aki szervezi, aki az egészet mozgatja, mert anélkül nehezebben megy, de majdnem hogy csodákat lett csinálni. Ha melózik az ember, azért van eredmény. Én pl. télen ráértem, elkezdtem a sífutást és abban is szereztem hat bajnoki címet. Aztán 1972-ben amikor Csepelen futottam a maratont, nem akartak rajtszámot adni mondván, hogy nő itt nem indulhat. Mondtam, hogyha nem adnak, akkor is futni fogok. Aztán az egyik bíró megsajnált és így állhattam rajthoz. Én azokkal a fiúkkal mentem, akikkel a tájfutásban mindig együtt edzettem. A táv első felééig a pályabírók folyamatosan ki akartak állítani, bekiabálásokkal a pálya széléről, aztán a másik felénél látták, hogy ez kislány tud valamit és már mindenki engem biztatott, hogy jöjjek be három órán belül. Szóval biztos, hogy volt bennem valami produkció utáni vágy is, a felkészülések, a versenyek során az ember azért küzd rendesen, legyőzi saját magát és aztán ez a versenyszellem megmarad a későbbiekben. Aminek van ám nagyon sok hozadéka egy olyan világban, mint a mai, ahol minden a versenyről szól.

C-19: Ha egy ideális világban élnénk és neked Monspart Saroltának annyi pénzed lenne, amennyit szeretnél, akkora hatalmad és akkora befolyásod lenne emberekre, amekkorát csak szeretnél, akkor mit tennél annak érdekében, hogy az ingadozók táborát elmozdítsuk az egészséges életmódot élő tábora felé?
MS: Ez nem egy könnyű kérdés, mert mindig abban gondolkozunk, hogy mit tudunk csinálni pénz nélkül és most abban kell, hogy pénzzel mit tudunk csinálni. Biztosan azzal kezdeném, hogy a testnevelés épüljön bele a tantervbe. Minden nap legyen testnevelés óra az iskolában. Az általános iskolától egészen az egyetemig, főiskoláig. Ma egyébként az orvosi egyetemen nincsen testnevelés óra. Másodsorban gondoskodnék arról, hogy a népszerű kereskedelmi csatornák műsoraiban – amit a már említett nagy ingadozó réteg néz estéről estére - legyen ügyesen eladott mondanivaló. Ne csak a szex, szerelem, botrány legyen a műsorokban, hanem az egészséges életmód is. Harmadsorban, az otthonhoz közeli, helyi sportközösségek életét lendíteném fel az önkormányzatokon keresztül. Legyen többféle választási lehetőség mozgásra. Ugyanakkor tudom, egy ideális világban is legalább egy emberöltőnyi idő kellene ahhoz, hogy a 10 millióból az a 6-7 millió ingadozó „ráálljon” a mozgásra. A politikai négyéves ciklusok ennek a folyamatnak nem tesznek jót, mert ebben a négy évben mindenki olimpiai érmeket, pontokat, gyorsan és jól látható eredményeket akar felmutatni. Annak azonban, aki rávezetne bennünket arra, hogy az egészségünkért érdemes sokkal többet mozogni és néha kevesebbet enni, nem elég ez a négy éves ciklus, mert ehhez sokkal több időre lenne szükség.

C-19: Volt példaképed, amikor te sportoltál?
MS: Nekem a sportban a Balczó András volt a példaképem. Ő akkor volt nagymenő és aztán akkor nyert Olimpiát ’72-ben, amikor én vb-t. Ahogy ő akart, hajtott és küzdött, az mindenképpen példakép volt. De a skandináv tájfutók is példaképeim voltak. Csak azt láttam, hogy ugyanazzal a sebességgel mennek a skandináv terepen, ami nagyon nehéz, mert köves, mocsaras, bozótos és ez nagyon inspirált engem.

C-19: Ha újrakezdhetnéd az egészet elölről, lennél futó megint?
MS: Biztosan. Én annyi minden kaptam a tájfutástól, a sikerektől, minden szempontból, még akkor is, ha azt mondjuk, hogy a betegséget is kaptam. Most már utólag így látom. A betegség után sokáig nem voltam alázatos és sokáig perlekedtem a Jóistennel, hogy miért ilyen undok velem, de lassan tíz év alatt meg tudtam tanulni örülni annak, hogy itt vagyok, hogy itt beszélgetünk és azt hiszem viszonylag hitelesen mondhatom mindenkinek, érdemes futni, akkor is, ha nem akar világbajnok lenni. Azon is sokat gondolkoztam, hogy ha nem lettem volna beteg és jó a lábam, akkor lehet, hogy 65 évesen még mindig indulnék maratonon az öreg tyúkokkal és nem lenne családom és nem lenne gyerekem. A legvégén azt mondom, hogy lehet, hogy ez volt a jó megoldás. Szóval biztos, hogy mindent így csinálnék.

...

És ami kimaradt. A média hatásáról. A szerkesztő megjegyzése következik.

A kilencvenes évek elején nagyon menő sorozat volt a Szomszédok. A történet része volt, hogy Julcsi - Ábel Anita - sorozatbéli szakmai gyakorlatát a OEFI (Saci jelenlegi munkahelye) akkori elődjénél tölti. Horváth Ádám, a sorozat írója annak rendje és módja szerint meg is kereste az említett intézményt, hogy megbeszéljék a részleteket.

Akkoriban indult el a Libresse női fitnesznap (vagy futónap) a Népligetben, amelynek "jogutód " rendezvénye a Flora Női Futónap. (Tavaly sajnos elmosta a gazdasági világválság.) Az esemény eleinte nem volt sikeres, évről-évre csak pár száz résztvevője volt. Eleinte 200-300, de 2-3 év alatt ez a szám megnőtt 700-800-ra.

És akkor jött a csavar. A sorozat készítői furmányosan beleírták a sztoriba, hogy Julcsi is részt vesz az eseményen és nyilvánosan sportolni fog. Láss csodát, a sorozat hatására a rendezvényen mintegy 2500-an (!!!) jelentek meg.

Kérdéseim:
  1. vajon, ha Géza a Barátok Közt-ben maratonra készülne (a példa kedvéért a futás tetszőlegesen kicserélhető bármilyen, széles tömegek által űzött mozgásformára), akkor tömegek lepnék el a Margit-szigetet futás céljából?
  2. te kedves olvasó, mikor és mennyit áldozol az aktív és egészséges életmód oltárán?
Tényleg érdekel.


10 megjegyzés:

  1. Három dolog jutott eszembe a bejegyzés kapcsán:
    1. A kérdések nagyon rendben vannak, kifejezetten jók!
    2. A Sarolta egy intelligens nő, nagyon képben van.
    3. A futás és egy hangszeren való napi gyakorlás között elég sok párhuzam van (eltekintve a mozgás részétől): Türelmessé és fegyelmezetté tesz, illetve az önismeret...

    Kérdésedre a válasz: szerintem a Géza simán kimozdítaná a nézők minimum 1 %-át. Az aktív mozgás legnagyobb ellensége az én szememben a lehetőségek hiánya. Pécsen a Mecsekbe vagy a Malomvölgyi-tóhoz kell kiautózni, ha valaki nem akar a város járdáján futni, tehát marad a fallabda, amihez partner kell, nem lehet közben zenét hallgatni, nincs az ember friss levegőn és még fizetni is kell érte.

    Mit meg nem adnék egy margit-szigeti futópályáért...

    VálaszTörlés
  2. Ez annak is betudható, hogy a sport, rendszeres testmozgás, mint olyan nem szerves része a kultúrának, testkultúrának. Amerikában és Olaszországban is azt láttuk legutóbb, hogy a legkisebb faluban/városban is van egy baseball pálya/focipálya/rekortán pálya, kiválítgva és tele van emberrel, este is. Nem tudom, hogy ha több lehetőség lenne Magyarországon, akkor vajon mennyivel több ember menni ki és mozogna szabad levegőn télen, nyáron egyaránt. Összetett kérdés. Mellesleg azt hittem, hogy sokkal népszerűbb lesz ez a bejegyzés és kapok egy pár választ legalább. Mindenesetre örülök, hogy tetszett neked és válaszoltál a kérdéseimre :)

    VálaszTörlés
  3. A testmozgás tényleg nem része itt a kultúrának, azt hiszem én is. Nekem vesszőparipám, hogy a mozgást gyerekkorban kellene megszerettetni, természetessé tenni. Ha magamból indulok ki, akkor eszembe jutnak a tornatanáraim, akik szabályosan megutáltatták velem a sportot. Volt közöttük olyan, aki elvette a mozgás örömét, mert csak a teljesítményre ment, perceket és centiket számolt. Volt, aki egyszerűen kegyetlen volt. Volt, akin látszott, hogy életében nem futott még száz métert sem, úszásórán a medence szélén ült és újságot olvasott:-) És volt egy hölgy is, aki sosem volt egészen józan és valahogy nem tudtunk vele azonosulni látványos túlsúlya miatt. Ez magánügy, de a témához tartozik talán, hogy ők mindannyian bénának és ügyetlennek könyveltek el engem, mert nem tudtam kötélre mászni, nem tudtam elég messzire hajítani a gerelyt és távolugrásnál mindig beléptem... Mindezek ellenére felnőttkoromra sikerült meggyőznöm magam, hogy nem vagyok béna, összeszedtem minden bátorságom és megtanultam úszni. És azóta örömöm van a mozgásban és rendszeresen mozgok, mert jól esik. De idáig eljutni nagyon kemény munka volt. Szóval valahol a gyerekkori élmények is felelősek lehetnek a későbbiekért.

    Ha Gézából maratonfutót faragna a forgatókönyv, nem hiszem, hogy tömegek húznának futócipőt. A Szomszédok-beli Julcsi idején talán még nagyobb hatása volt a tévének ilyen szinten, mint ma. Vagy tévedek? Én inkább azt hiszem, hogy az igazi, hús-vér ismerősök, barátok tudják befolyásolni az embereket.

    A mikor és mennyit kérdésre: heti 2x vagy 3x, úszás vagy bicikli vagy gerinctorna és most kipróbálom a nordicot a te hatásodra:-)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon klassz lett az interjú, gratulálok Évi! Tényleg ügyesen kérdeztél és nagyon sok okosság elhangzott. Nálam is az a helyzet, hogy az iskolai tesiórák inkább csak elvették a kedvem a mozgástól, mert a kötélmászás és a szekrényugrás nekem sem ment. Ezekből mindig 1-est kaptam és égtem a többiek előtt. Szerintem az lenne a jó az iskolákban, ha valahogy el lehetne dönteni, hogy melyik gyereknek milyen sporthoz van kedve és akkor azt csinálná napi szinten, nem pedig mindenféle kötelező dolgokat osztályoznának. Sőt, nem is értem, hogy minek kell osztályozni. Miért nem úgy van kitalálva, hogy a gyerekek számára valami jót jelentsen. Egy kis kikapcsolódást a tantermi órák után. Meg persze az is fontos, hogy milyen a tanár. Hogy mennyire inspirál, mennyire hozza meg a kedvet a mozgáshoz.

    Én hetente kétszer vagy háromszor futok. A mozgás a mindennapjaim része, ha nem mehetek, akkor már hiányzik. Néha szoktam tornázni is itthon, de szeretek (azaz szeretnék) úszni is. Pár évig fociztam is a kollégákkal. Szeretek sportolni. Erre muszáj időt fordítani. Ha én tudok, akkor bárki tud. Csak elhatározás kérdése. És utána mindig nagyon büszke vagyok magamra, hogy ahelyett, hogy a tévé előtt hamburgert zabáltam volna, inkább mozogtam egyet.

    VálaszTörlés
  5. Uhh, én tegnap késő este hamburgert zabáltam a tv előtt...:(De beteg voltam a héten, és maga M.Saci mondta, hogy betegen tilos futni!:)

    VálaszTörlés
  6. Jó lett az interjú nagyon, gratulálok!

    Egy dolog nem tetszett az írásban, mégpedig a Barátok Köztös megjegyzés, azt kikérem magamnak, mert nyugodtan mondhatjuk, hogy a BK-ban a sport központi téma.

    Imi- rendszeresen fut és az iskolai kosárcsapat nagy erőssége volt

    András- régebben futott, a Nemzeti Színháznál a Duna parton, ott szedte össze a szeretőjét, aki miatt nagyon sokat veszekedett feleségével, Zsuzsával

    Miki- a rákból való csodálatos gyógyulása után pár nappal már rótta a köröket a Mátyás király téren

    Csaba- profi fodbalista volt, a Bundesligában is játszott, de a drogok tönkrették a karrierjét:(((

    Laci, Csaba édesapja- régen első osztályban rúgta a pettyest

    Boti- személyi edző volt a hivatása, mániája volt a fitnessz

    Bandika- a fociedzésen az egyik legügyesebb lurkó

    Vili bá'- a Napi Sport rendszeres olvasója

    Napestig sorolhatnám, és akkor még Gyurta Dani és Kovács Kokó István feltűnéséről a sorozatban még nem is beszéltem. Kicsit több tiszteletet és alázatot kérnék, ha a Barátok Köztről beszélünk.

    VálaszTörlés
  7. Csak nem te vagy Balázs??? Köszönöm ezt, könnyesre röhögtem magam :)) Félreértés ne essék, full respekt a BK rajongóknak :)

    Komolyra fordítva a szót, az általános iskolában én sem csíptem a tesit, a tornás részek miatt. Viszont szerencsés voltam, hogy az anyámék 8 éves koromtól lehordtak kajakedzésre mindennap, majd úszásra minden reggel sok-sok éven keresztül. És akkor valahogy teljesen természetes része lett az életemnek a mozgás. De azt én sem értem, hogy miért kell osztályozni. Majd megkérem Attiláékat, hogy meséljék el az ő olasz tapasztalataikat, mert az valami gyökeresen más dolog.

    VálaszTörlés
  8. Gábor- és BK-kommentek viszik a pálmát, ennyit már rég röhögtem! :)

    VálaszTörlés
  9. Évi!

    Gratula cikkhez!
    Amiről pötyögni szeretnék, hogy nekem is van példaképem a mozgásban!
    Méghozzá Zsuzsika barátném! Tényleg nem tűnt ki a tesiórákon anno és nem is egy atletikus agár alkat.(bocsi Zsuzsi :-)) Ennek ellenére évek óta nyomja a futást amit sosem hittem volna de nagyon büszke vagyok rá miatta!:-)

    A másik ami tetszett az előttem elhangzottakban az az, hogy sokan látják mennyire fontos a gyerkőcök mozgásra nevelése.
    De kíváncsi leszek, hogy ki mennyi időt fordít majd arra, hogy ezt valóra is váltsa a saját porontyán!
    Sajnos az a tapasztalatom, hogy az anyukák-apukák beíratják az oviban és iskolában a gyerekeiket mindenféle tornákra, edzésekre és ezzel úgy gondolják ki van pipálva a mozgás program! Tényleg jobb mintha nem menne sehová a gyerek de ez korántsem elég!
    A gyerekeknek a szülei a példaképei!!!! Amit tőlünk látnak jót (és sajnos rosszat is) az nekik bevésődik a kis fejükbe egy életre.
    Ezért olyan fontos, hogy a gyerekkel EGYÜTT mozogjunk!
    Látom azt is, hogy amióta Zsombival járunk úszni, azóta nagyon sok szülőt hívtam, hogy jöjjenek velünk mert nagyon szuper és egyetlen egy szülő jött el és Ő is csak egyszer. Pedig az Ő véleménye is az volt, hogy nagyon szuper volt az az egy alkalom!
    SZóval ez úton kérek minden mostani és leendő szülőt, hogy együtt mozogjon a gyerekkel! :-)

    VálaszTörlés
  10. Sajnos gyerekügyben nem vagyok kompetens, mivel még nincsen. De azt tervezem, hogyha lesz, akkor lesz futós babakocsim. Hogy mennyire illuzió az, hogy egy kisbabával a babakocsiban fogok futni, egyelőre nem tudom, de azt gondolom, hogy mindenkinek arra van ideje, amire szeretne. Ha igazán szeretnél valamit, akkor arra meg fogod teremteni az időt és a lehetőséget, ami azt is jelenti, hogy az élet más területén meg le kell mondanod egy nagy csomó dologról, de ez van. Én például nem nagyon járok szórakozni, mert legtöbbször futás van hétvégén, ráadásul hosszú, amire azért pihenni kell. Vagy több dolgot próbálok összeszervezni. Pl. barátokat rávenni közös sportolásra. Vagy pl. mindig nálam van a futócipő, akárhova is utazzak. Komplexitás, mert sokkal több ruhát kell bepakolni és pl. míg mások a bárban ülnek egy céges úton, én a futópadon vagyok. Nagyon jó érzés pl. futva felfedezni idegen városok parkjait vagy tóparjait. És az is biztos, hogy nagyon sok mindenre megtanít a rendszeres sport.

    VálaszTörlés