2009. december 7., hétfő

A tizenötödik, azaz C-19 esete PF-fel

15: tizenötödik repülőutam szeptember közepe óta
C-19: én
PF: pilótafiú

Volt már egy pilótafiú az életemben. Na nem úgy volt, csak így mentettem el a telefonomba a nevét, arra az esetre, ha bármikor beszélni szeretnék egy igazi pilótával. Egyébként Zoli a neve. És egyébként nem merte megmondani októberben Zsuzsinak, hogy a Brazília partjainál lezuhant repülőgép katasztrófáját turbulencia is okozhatta, amikor Zsuzsinak a lelkére kötöttem, hogy mindenképpen szedjen ki belőle információkat a turbulencia-jelenség biztonságosságára vonatkozólag. De most egy másikról van szó.

Ma újból a Ferihegy 2A termináljában találtam magamat. Viszonylag hamar átértem a sok ellenőrző kapunk, bár mindenképpen meglepett, hogy egy utasbiztonsági ellenőr (ez a nevük) tetőtől talpig végigtapizott. Szó szerint. Mert besípoltam a kapun, amit nem is értek, hogy hogyan történhetett meg, mert az előző 14 alkalommal egyszer sem fordult velem elő ilyen. Meglehetősen bizarr élmény volt.

Bent találkoztam a fiúkkal és magabiztosan tettettem, hogy nyugodt vagyok. Birtokában az athéni hazaút pozitív tapasztalatainak és a zökkenőmentes leszállásnak abban a nagy ködben. Mígnem valaki meglengette azt az információt, hogy PROPELLERES géppel fogunk repülni. Látván az arcomon az ijedtséget, félig jelenlegi és januártól teljesen leendő főnököm máris lerakott elém egy dupla whiskyt jéggel, amit magabiztosan szürcsölgettem a beszállásig hátralévő öt percben.

A kínt eredményesen sikerült elhárítanom - a gépre kellemesen bódult állapotban szálltam fel. Ismét. A jegyet okosan a folyosó mellé kértem, hacsak tehetem, nem ülök az ablak mellé.

Persze csak a vak nem látta a 3A-B ülések mellett éktelenkedő óriási PROPELLERT.

Mellettem sokáig üres volt a szék, míg az utolsó utáni pillanatban egyszer csak megjelent egy férfi. Egyenruhában. Kiderült: pilótafiú.

Beengedtem.

És máris jegyzeteltem a láthatatlan jegyzetfüzetembe a temérdek repülőbiztonságra vonatkozó kérdést, amelyet az előttünk álló másfél órában kívántam megkérdezni. Már előre dörzsöltem a tenyerem, hogy végre itt ülök egy vérbeli szakember mellett, aki majd biztosan kellő nyugalommal borít fátylat az én dédelgetett félelemeimre.

Turbulencia. Leszállás. Leszállás ködben. Biztosan biztonságos-e, hogy itten magasan fent vagyunk a levegőben és ilyesmik. És egyébként is gyakorlom, hogy hogyan kell vadidegenekkel szóba elegyedni.

Így duzzadó tekintettel, válaszokra éhesen fordultam feléje.
C-19: Te pilóta vagy?
PF: Aham.
C-19: Hú, az jó.

Aztán csend vagy öt percig, majd elindul a PROPELLER.

C-19: Szerinted ez nem félelmetes?
PF: Szerintem nem.

Újabb öt perc múlva.

C-19: És te is ilyen gépet vezetsz?
PF: Nem, én jeteket.

(Itt már kezdtem kapizsgálni, hogy PF kevésbé nyitott erre a beszélgetésre, de kíváncsi és küzdő típusként gondoltam ilyen könnyen nem adom fel.)

Újabb öt perc múlva.

C-19: És azok a jetek ilyen kis gépek, nem?
PF: Nem. Azok nagyok.

Újabb öt perc. Gondoltam elmegyek pisilni.

C-19: És te nem félsz?
PF: Nem.
C-19: Sosem féltél?
PF: Nem.
C-19: És voltál már ilyen rázósabb szituban?
PF: Aha.
C-19: És akkor sem féltél?
PF: Nem.

Na hát itt eléggé megtorpantam és inkább elővettem az Éva magazint, de még mindig nem adtam fel.

Újabb pár perc múlva.

C-19: És merre szoktál repülni?
PF: Európában.
C-19: Messzebb nem?
PF: Télen néha Bangkokba.

Leszálláshoz közeledtünk, amikor újra meg mertem szólalni.

C-19: Nem nehéz leszállni?
PF: Nem.
C-19: Pedig innen fentről azt gondolnám.
PF: Na jó, rossz időben kicsit nehéz.

Hát így nem lettem okosabb, ami a repülésbiztonság és a turbulencia kérdéskörét illeti. Viszont mindenképpen érdemi tapasztalatokat szereztem a kommunikáció terén.

Üdvözletemet küldöm a Skoda hazájából.

2 megjegyzés:

  1. Évi, kellett volna mégegy dupla viszki, és sokkal jobban ment volna a kommunikáció! :)

    VálaszTörlés
  2. Lehet, hogy akkor meg már én nem tudtam volna beszélni;)

    VálaszTörlés