2009. október 1., csütörtök

Csütörtök

Ma hivatalosan is kezdetét vette a szénhidrát-feltöltés. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen legitim módon vihetek meg be a kis testembe mindenféle földi jót - pizza, piskótatekercs, csokis mcfreeze, csokis shake és azt hiszem meg fogok érdemelni egy igazán jófajta Vapiano-s carbonarát pennével, éppen csak egy kis chilivel és fokhagymával, parmezánnal gazdagon a tetején.

Pihenni még sokat nem pihentem a héten és a klasszikus nyolcórás alvások is elmaradtak egyelőre, de előfordul ez, ha az ember 3 hétre készül Amerikába és még nem intézett semmit, a pánik viszont kezd eluralkodni látván a horrorisztikus new york-i hotel/szoba/motel árakat. Holnap pedig önkéntesként egész nap szemetet szedek egy folyóparton. Pont így jött ki a lépés.

(Hihetetlen szinten tudok pánikolni - ez vajon mással is így van, ha elkezd öregedni? Elképesztő milyen lettem?!)


Az edzések megvoltak, gondolom mindent megtettem az elmúlt pár hónapban. Ezt erősen sugallom magamnak, már csak azért is, mert 30 felett, amikor már durván ürülnek a cukorraktárak, azért elő kell majd húzni az ilyen pszichés tartalékokat.

Egy hete C-vitaminos kalcium-kúrán vagyok, ami felturbózok egy kis magnéziummal naponta háromszor. Kínosan ügyeltem arra az elmúlt pár hétben, hogy még csak véletlenül se tüsszentsen le senki, ne járjak emberekkel tömött helyekre, paranoid módon mostam kezet, amikor valakivel kezet kell fognom. Rossz lett volna valami hülye h1n1 miatt kidőlni. Lekopogom, eddig semmi.

Amit viszont nem tudok elkerülni, az a szeretett menstruációm, aki roppant becsületes módon tiszteletét teszi 28 naponta. Érkezése a maraton reggelére várható. Mindenféle gyógyszerek nélkül. És ez nálam nem olyan ám, mint a reklámokban. Igazi, kőkemény, görcsökkel és férfi olvasóim kedvéért igazán nem részletezném a többit, nehogy szó érje a ház elejét.

A görcsöket még tudom is tompítani, de mint azt a Nike félmaraton reggelén megtanultam, a menstruáció a női izmokat lemerevíti. Elgémberedünk, mintha túlsavasodnánk. A vérellátás pedig a női szervekre koncentrál az izmok helyett, kevesebb oxigént szállítva az izmokba. Ezért nem sikerült a 2 órán belüli félmaraton sem, mert egyszerűen nem vittek a lábaim és csak egyre merevebb lettem. A 28 nap pedig 28 nap, így a mutatványt vasárnap reggel sem fogom elkerülni.

Gergő (blogdoktor) ezt röviden és velősen, nemes egyszerűséggel csak pechnek nevezte.

Mindenki azt kérdezi, hogy izgulok-e. De nem.
Azon izgulok, hogy miért nem izgulok.
Azt azonban sokszor megkérdezem magamtól, hogy hülye vagyok én, hogy maraton futok?!
Amit érzek, az inkább a kíváncsiság.
Találkozom-e azzal a harmincas fallal?
Harminc felett tényleg csak dióból megy?
Végig tudom majd futni?
Sokat fog számítani a több ezres tömeg adta adrenalin?
Lesznek-e holtpontok? (na jó, ezek tutira lesznek...)
Mennyi idő alatt fogok beérni? 5 óra? 4 és fél? Esetleg 5 felett?
Elérem a fizikai teljesítőképességem határát?
Ha elérem, akkor át tudom majd lépni?
Ha átlépem, az milyen lesz?
Ha elérem és nem tudom majd átlépni, akkor mi lesz?
Ha beérek a célba, tényleg azt fogom érezni, hogy most már bármire képes vagyok? (haha, ezt persze nem gondolom ám komolyan)
Ki fogom bírni sírás nélkül az utolsó kilométereket? (olyan szentimentális vagyok, hogy a végét tutira végigbőgöm)

Ilyeneken gondolkozom...
Már csak hármat kell aludni.



2 megjegyzés:

  1. Már csak egyet kell aludni. Biztos, hogy sikerül, aki lenyomta Miskolcot sok bulival, és közel annyi diplomával, aki átlátta a HM-es káoszt, aki túlélte a sárga kaucsuk veszedelmet, és most azt bizonyítja, hogy az üdítő lehet egészséges, annak ez is menni fog. 5 óra: 5 Ally, 5 24, egy marhahúsleves+rántotthús vasárnap délelőtt, mint más rendes háziasszony (over thirty)), ja és egy maraton! Menni fog! Simán fogadnék a beérkezésedre. Rossz, hogy fizikailag nem leszünk ott, de izgulunk, szorítunk. HAJRÁ DIÓSGYÖR!!!

    VálaszTörlés
  2. Olyan kár, hogy nem vagytok ilyenkor itt. Nagyon hiányoztok.

    VálaszTörlés