2009. szeptember 1., kedd

Változás(menedzsment)

Ma egyáltalán nem arról akartam írni, amiről most fogok. Olyannyira nem, hogy még a jegyzeteim is megvoltak a másik íráshoz, de végül mégis a ezt forgatókönyvet választottam.

Az őszt általában szeretem. Általában előszeretettel hangoztatom, hogy a kibaszott irodalomtanárok nevelték belénk a szocializmusban, hogy az ősz az valami nagyon szürke dolog, ami mindenképpen az elmúlást jelenti. A fák elhullatják leveleiket, amiről aztán asszociáljunk a halálra és ettől legyünk szomorúak.

"Hüvös és öreg az este.
Remeg a venyige teste.
Elhull a szüreti ének.
Kuckóba bujnak a vének.
Ködben a templom dombja,

villog a torony gombja,
gyors záporok sötéten
szaladnak át a réten."

Részlet Weöres Sándor Hat vers című őszi melódiájából

Ugye-ugye.

Pedig szerintem egyáltalán nem erről szól az ősz. Végre jó idő van, csodálatosnál csodálatosabb színekben pompázik minden, ami a legjobb fotótémákat kínálja. Végre itt van a futószezon is újra, le lehet aratni mindannak a nyári izzadásnak a gyümölcsét, amelyet hosszú-hosszú kilométerek alatt érleltünk. Végre álmodozhatunk 18 fokos egyéni csúcsról félmaratonon és végre megmutatja magát az a bizonyos 42 is. A szúnyogok békén hagynak esténként. Reggelente csípős hűvös van, kell a pulcsi. Ezzel én nem tudok betelni.


tavalyi őszi képek Chipmunk-19 copyright

Mégis a mostani ősz valami fura nyugtalansággal tölt el. Szeptember színpadán a változásoké a főszerep. Munka, magánélet, család. Változásmenedzsment lesz a munkám hivatalosan is. Vannak emberek, rajtam kívül is, akik ezt hivatásszerűen űzik. Nagy multinacionális vállalatok jól strukturált keretei között hivatásszerűen foglalkoznak azzal, hogy az erősen és több tengely mentén szegmentált munkavállalókat, meggyőzzék arról, hogy a változás - attól függetlenül, hogy a napi munkavégzés körülményei egyik napról a másikra változnak meg - tulajdonképpen jó dolog. Mert jobb rendszerek jönnek. Mert jobb folyamatokat fogunk használni. Mert nem kell egyszerre hat adatbázis fenntartani. Mert ez olcsóbb lesz. Mert áttekinthetőbb lesz. Satöbbi.

Tényleg azt gondolom, hogy a változás alapvetően jó dolog - bár semmiféleképpen sem gondolok szélsőséges esetekre ezen jegyzet lapjain. Mindannyian félünk tőle, mert hajlamosak vagyunk arra, hogy elkényelmesedjünk. Körbevesszük magunkat a jól megszokott kis dolgainkkal és elvagyunk. Vagyunk, nem túl hevesen. Nem változ(tat)unk, mert már megtanultunk valahogyan élni, használni, lenni. Kialakítottuk - jól vagy rosszul - a kis dolgainkat. Rutinszerűen éljük a mindennapjainkat. Még az is lehet, hogy fásulunk.

A változás azonban újfajta ingereket hordoz magában. Olyan lehetőségeket, amelyeket korábban nem vettünk észre. Amelyek korábban nem álltak rendelkezésünkre. Megpiszkálja a felszíni vagy éppen nagyon mélyen lévő dolgainkat. Az, hogy erre hogyan reagálunk, hogyan éljük meg, megragadjuk-e a lehetőséget vagy hagyjuk elillanni, kulcsfontosságú. Nyitunk vagy nem. Akárhogyan is döntünk afelől, hogy hogyan adaptálódunk egy új helyzethez, mindenképpen ér bennünket veszteség, de mindenképpen nyerészkedhetünk is. Két oldala van mindennek, az érme is megmondta. A fejlődésünk lehet a tét. Az, hogy milyen emberekké válunk.

Én is félek a változástól, holott az idő még mindig azt igazolta, hogy a változás előbb-utóbb csupa jó dolgot hoz. Megváltozik a munkám. Végre beletanultam egy csomó jó dologba, végre kialakult egy jól működő kapcsolati rendszerem. Végre nem fosom össze magam egy komolyabb megbeszéléstől. Végre adnak a véleményemre és végre rám számítanak. Így elhagyom a jól megszokott kis dolgaimat azért, hogy egy nagyon bonyolult projekten dolgozhassak, amiről 1400 emberrel kell majd elhitetnem, hogy ez csupa jó dolog. Elhagyom, ha csak képletesen is a közvetlen kollégáimat, akikkel végre nagyon jó kapcsolatom alakult ki és végre már nem csak a határidőkről, célcsoportokról és stratégiákról beszélgetünk. Cserébe új emberekkel dolgozhatok, egy nagyon nagy csapat részeként, nemzetközi szinten is. Csupa félelem, hogy mit hoz a következő 18 hónap, megfelelek-e.

Megváltozik a lakóhelyem. Erről írtam. Ez az fajta változás, amit én akartam. Az ezzel kapcsolatos aggodalmaimat megosztottam az előző bejegyzésben és bár sokkal könnyebb lett és bár a tesóm is így cselekedne, azért mégiscsak nehéz. Megváltozik az ágyam, igaz, lesz egy sokkal nagyobb. Megváltozik a jól bevált reggeli útvonal, ami bár örömmel nem töltött el, de mégiscsak hozzászoktam. Megváltozik a ház, a parkoló, megszűnik tutifix autóbeállóm lenni. Nehéz ebből a
jól megérdemelt jóból most csak így kiszakadni és beengedni valaki mást. Még ha a tesóm is. De akkor is úgy érzem, hogy így kell tenni.

Megváltoznak a barátaim. Földrajzi elhelyezkedésük mindenképpen. Jó dolog történik velük, mert egy olyan lehetőséget, ami azt kínálja, hogy négy évig légy része egy gyökeresen más gazdaságnak, társadalomnak, kultúrának, mint ami a mienké, csak jó lehet. Nem kérdés, hogy ez egy jó változás, még akkor is, ha nagyon sok veszteséget termel. Én a legjobb barátaimat vesztem el. Földrajzilag. Ha nagyon lírai lennék, akkor azt mondanám, hogy ők sokkal több is nekem, mint a barátaim. Az általuk és velük együtt közösen termelt közegben leltem meg azt a fajta feltételnélküliséget, amelyre olyan nagyon vágyom a családi körön kívül is és amelyet olyan nagyon nehéz meglelni.

De nem akarok lírai lenni, mert utálok lírai lenni és egyébként is ott van erre Weöres Sándor. Ez az a fajta változás, amit én legkevésbé sem akartam. Sajnálom magamat, mert a napi/heti rutinnak ilyenfajta megtörése sokkal nagyobb aggodalmat okoz, mint gondoltam. Tudom, hogy ez a 21. század és van skype, msn, facebook, blog, mobiltelefon, fapados járat, vállalati autó, de. De mégis az általam oly kedvelt web 2.0-es valóság most nagyon komoly konfliktusba ütközik a lélekkel teli offline világgal. Nem tudok majd átugrani, hogy lefussuk a jól bevált 14km-es kört. Nem tudok majd átugrani, hogy megegyük a jól bevált virslit. Nem tudják majd ledobni a gyereket a jól bevált bébibszitterhez. Már egészen megszoktam, hogy félig süket és 500 dB-en nézünk valami idóta barom anime mesét.

Ettől a változástól félek a legjobban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése