2009. szeptember 13., vasárnap

Három hét

Három hét múlva ilyenkor a hetedik kilométeremhez fogok közeledni. (Amikor elkezdem írni ezt a bejegyzést 10:43 van és mivel mindenképpen legalább 6 és fél perces ezrekkel tervezem végigkocogni a maratont, így nagyjából 6-7 km között leszek valahol). Feltehetőleg még könnyed, rugalmas mozgással, szénhidráttal teli, annak tudatában, hogy még 35 km és hosszabb-rövidebb holtpontok állnak előttem. No meg az a legendás harmincas fal, amelyről eddig még csak hallottam.

Két héttel ezelőtt egy sajtótájékoztatón találkoztam Monspart Saroltával és bőszen nyugtatott az ő senkiéhez sem fogható stílusában, hogy ne görcsöljek, nem lesz gond. Az első maraton előtt még a szakkönyvek sem javasolnak hetente 42-45km-nél több futást. Túl vagyok számtalan félmaratonon és 2-3 24 km-es edzésen, egy 27km-es edzésen és ma még vár rám egy utolsó hosszú futás a nagy nap előtt, 30km. Ma délután. Séróból lemegy.

Október 4 közeledtével tudatalattim azonban egyre többet foglalkozik az eseménnyel. Nincs olyan nap (és éjszaka), hogy ne gondolnék rá és valamilyen kontextusban ne jutna eszembe. Tegnapelőtt pl. azt álmodtam, hogy valami oknál fogva nem tudtam felvenni a chipet a nevezéskor, így anélkül indultam. Rajtszámom volt, de valami oknál fogva kizártak a versenyből. Nagyon rossz érzés volt ekkora lúzernek lenni több hónapnyi felkészülés után.

A múlt éjjel azonban lefutottam, de fura módon eszméletemet vesztettem (közben futottam és az eszméletvesztés tényét csak később állapítottam meg) és már csak akkor tértem magamhoz, amikor beértem és rám terítették azt a nejlontakarót, hogy ki ne hűljek. (Mellesleg igaziból ezt az érzést várom a legjobban). Szóval beértem és kérdezgettem a többieket, hogy most akkor megcsináltam vagy nem és ha igen, akkor mennyi idő alatt. Később kiderült, hogy megcsináltam és azért nem emlékeztem rá, mert féltávnál jött egy nagyon hosszú holtpont és a szervezetem úgy tiltakozott ez ellen, hogy kikapcsolta az emlékezőfunkciómat - hogy ne emlékezzek erre a fájdalomra. Néha fura dolgokra képes az agyam. Végül álmomban 5 óra 17 perccel értem célba - bízom benne, hogy igaziból jobb idővel futok be, még a busz előtt.

Mióta túlaggódom ezt a futás dolgot szándékosan nem olvasok futással kapcsolatos dolgokról - pulzusszámok, edzéstervek, időeredmények stb. A minap azonban mégis beleolvastam Szasza beszámolójába a futóblogon és ott mondott egy nagyon érdekes dolgot - "Kívánom, hogy mások is ismerjék meg határaikat és tapasztalják meg az átlépése okozta érzést."

Nagyon várom ezt az érzést.

Barney-val búcsúzom. Sajnos az egész rész nincs meg, de mindenképpen kötelező darab.

(Valamiért nem tudom beilleszteni normálisan ide a videót, így itt nézzétek meg.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése