2009. április 25., szombat

Kilométerek, percek és ami mögötte van

Ma 9.4km-t futottam és a legkevésbé sem esett jól. Idegen városban idegen utcákon fel-le. Egész nap nyomasztott, hogy mennem kell. Nyomasztott, hogy hosszút kell futni. Nyomasztott, hogy egyedül kell menni. Nyomasztott, hogy betonon kell menni. A kisördög azonban mindig ott van fejben és a kilométerek gyűjtésére ösztökél, hiszen csak így lesz maraton októberben.

Ma viszont kedv sem volt és energia sem volt. Fájt a hasam menstruációs görcsök miatt és akkora voltam mint, egy lufi. De nagy nehezen elindultam, mert tudtam, hogyha nem indulok el, az emiatt érzett lelkifurdallás sokkal súlyosabb lesz, mint egy kis szenvedés. Bonyhádon azonban nem sikerült sík terepet találni. Fel-le. Fel-le. És minden sarkon ugatott még egy hülye kutya is. Pedig én a kutyák barátja vagyok, azonban a mai már a második alkalom volt, ami rádöbbentetett, hogy a kutyák kifejezetten nem csípik a futókat. A kilométergyűjtés oltárán mára 15-öt terveztem, de szomorúan konstatálnom kellett 9-nél, hogy egyszerűen nem megy tovább.

Egyébként is az utóbbi hetekben össze-vissza kavarogtak a gondolatok, edzéstervek, kilométerszámok a fejemben. Mindenki annyi mindent mond és tanácsol és ebben a zajban nagyon nehezen találom meg azt a fajta edzéstervet, ami számomra a legideálisabb lenne. Résztávot fussak? Vagy fartlecet? Vagy hosszúkat, de lassan? Hetente hányszor? Reggel vagy este? Igyak izotóniásat vagy ne? És mikor múlik el már végre a hülye hasmenés, amely szinte integráns részévé vált edzéseimnek?

Nem minden edzés ilyen ám. Sőt, általában élvezem. De a mai ilyenre sikerült és ezeket nagyon rosszul élem meg. Jó lenne, ha minden futó nyilvánosan papírra vetné ilyen formában gondolatait, megnyugvást jelentene, hogy más is küszködik néha
Bécs félmaraton hasmenés után

1 megjegyzés: