2009. március 15., vasárnap

A fiatal középkor kezdete - Part 2

Semmi nem változott. Harminc éves lettem és fura mód ugyanúgy telnek a hétköznapjaim, mint ezelőtt. Persze én sem gondoltam komolyan, hogy ekkora közhellyel indítok, de jól esett leírni.


Borúsan zártam a huszas éveimet. Azóta megálmodtam, hogy hogyan szeretnék meghalni és az esti elalvásoknál a vizualizáció sokat segít. Ágyban, párnák közt, futócipővel a lábamon egy óriási scrabble parti után. A szuperfantasztikus nyugdíjas otthon ötletét menet közben kivettem, nehogy azt sugalljam a jövőbeni énemnek, hogy a kilencvenes évei végére egyedül marad - öreg fehérhajú apókaférj nélkül - és magányosan hal meg kitudja milyen párnák közt. Helyette beépítettem a szuperfantasztikus zsámbéki kertes házat.

Menetközben Katalin segítségével azon gondolataim is értelmet nyertek, amelyeket meg sem mertem fogalmazni attól félvén, hogyha megfogalmazom őket, akkor valósággá válnak. Egyáltalán nem bír negatív töltéssel az, hogy nem látom a (közel) jövőt - a fehér ruhát, a szaladgáló gyerkőcöket és a satöbbit, ami a nagykönyvekben meg van írva. Egyszerűen csak nincs időm álmodozni - túlságosan el vagyok foglalva a jelen pillanataival. Ami egyébként jó. Erckhard Tolle is megmondta.

A harminc fordulópont. A fiatal felnőttkor/középkor kezdete. Egy olyan korszaké, amely még jó sokáig elfog tartani. Az öregkorom kezdetéig. A változás sokkal elemibb és rémisztőbb, mint korábban, mert nagyon az elején járok. Még nem tettem semmi kézzelfoghatót - gondolok itt azokra nagyszerű dolgokra, amelyeket a társadalom elvár minden rendes tagjától, akik ebbe a korba megérkeznek. Nem találtam meg a másik felemet. Nem nemzettem utódokat. Nem írtam meg az első könyvemet. Bár vettem egy lakást, de ez most nem annyira sikertörténet gazdasági válság teljében.

A korábbi korszakokat viszonylag sikeresen zártam - tök normális felnőtt vált belőlem. Úgy gondolom. Jártam iskolákba. Szereztem diplomákat. Voltam szerelemes. Menthetetlenül. Szakítottam és szakítottak velem. Balhéztam szülőkkel. Egyszer még majdnem el is költöztem otthonról. Összepakoltam, de az utca végén utolértek anyámék. Kipróbáltam a cigit. A füvet. Voltam részeg. Voltam hatása alatt jó filmeknek. Könyveknek. Embereknek. Nyertem érmeket mindenféle versenyeken. Sportoltam. Több sportágban is. Mindig becsülettel elolvastam a kötelező olvasmányokat. Kötöttem életre szóló barátságokat. Játszottam hangszereken. Utaztam mindenfelé. Több kontinensen. Megtanultam nyelveket, bár az olasz tudásom elég vicces az utóbbi pár hónapban. Szereztem jogosítványt. Vettem több autót is, amelyektől meg is szabadultam. Laktam koliban és mindenféle albérletekben. Mindenféle emberekkel. Lánnyal. Fiúval. Meleggel. Cicababával. Még papagájjal is. Dolgoztam több helyen. Volt rövid hajam. Göndör. Szőke. Barna. Vörös. Frufruval és anélkül.

Kiskorában mindenki álmodozik arról, hogy mi szeretne lenni, ha nagy lesz. Én sokáig bemondónő akartam lenni. Nagymamámnál az ablak előtt gyakoroltam a konyhaasztal felett. Ha kinyitottam az ablak egyik szárnyát és mögé ültem az pont olyan volt, mintha benne lennék a tévében. Nyilván. Nagyobb fejjel aztán jól kitaláltam, hogy mégis inkább jogász leszek. 23 évesen doktorálok, minden bizonnyal elhelyezkedek egy ügyvédi irodánál, ahol 2-3 évet dolgozok majd és minden bizonnyal megtalálom a másik felemet 27 éves koromra és minden bizonnyal 30 éves koromra már 2 kis porontyot terelgetek mindenfelé. A 27 akkor olyan távolinak tűnt...

Bemondónő nem lettem, bár igaz nincs okom panaszra. A java azonban még csak most jön.

Ki kell választanom azt a férfit, akivel minden bizonnyal le szeretném élni az életem.

Gondolom vele majd törvényszerűen csemetéket kell nemzenünk.

Nekik majd bölcsődét/óvodát/iskolát kell választanunk.

Meg kell alapoznom a nyugdíjas éveimet, mert addigra minden bizonnyal összeomlik a jelenlegi nyugdíjrendszer.

Ki kell fizetnem a mintegy 6 millió forintnyi lakáshitelt - minden bizonnyal devizában.

Ha mindezzel megvolnék, keresnem kell egy telket Zsámbék környékén, ahol majd felépítek egy házat kiccsaládommal.

El kell utaznom 2 hónapra Dél-Amerikába. Aztán Ausztráliába és Új-Zélandra.

Végig kell mennem a Camino túrán.

Le kell futnom a maratont. Itthon és New Yorkban.

Keresnem kell egy jó helyet az éttermemnek, amelyet 50 éves koromtól üzemeltetni fogok, mindamellett, hogy órákat adok valami híres egyetemen.

Feladat van bőven.

video

1 megjegyzés: