2009. január 26., hétfő

A tudatom alatt

Freud azt mondja, hogy az álmodás nem csupán passzív éjszakai időtöltés - amikor álmodunk belépünk egy olyan küzdőtérre, ahol a tudatalattink és vágyaink nyilatkoznak meg, ütköznek egymással különböző képi elemekben és a legcifrább szimbólumokban.

Tükrözik mentális egészségi állapotunkat és más tünetekhez hasonlóan értelmezhetők.

Bennük gyakran az elmúlt nap történései jelennek meg vagy halovány foszlányok még a koragyermekkorunkból. Ilyenkor válogatunk. Nem a jelentős eseményeket dolgozzuk fel, hanem azon apró jelentéktelen, triviális dolgokat, amelyek mellett napközben elmegyünk, amelyekről talán tudomást sem veszünk.

Amelyeket azonban tudat alatt jó mélyen elraktározunk. Az álmok sokszor véletlennek, képtelennek és abszurdnak tűnnek - erről hosszan tudnék mesélni - valamifélefajta rendezőelv azonban mégiscsak érvényesül bennük. Egy olyan alkotó erő, amely ezeket az apró, triviálisnak tűnő, abszurd részleteket, egybefüggő történetté varázsolja.

A képtelen történetek mindig több jelentéssel bírnak és általában mindenféle gondolatot magukba sűrítenek. Sőt, hogy tovább tetézzük a megfejthetetlent, sok gondolat másokkal helyettesíthető - tetszőlegesen.

Egy biztos. Az álmok középpontjánban mindig az én áll. Mi magunk. Rólunk szólnak. A mi soha be nem vallott vágyainkról, gondolatainkról - azokról a mélységekről, amelyeket csak a tudatalattink ismer.

Most hogy lassan harminc éves leszek egy dolgot sajnálok igazán (na jó, többet..) és mégpedig azt, hogy nem kezdtem el korábban lejegyezni mentális küzdőterem abszurd szimbólumait, börleszkbe illő eseményeit - a hibernált kacsacsőrű emlőst vagy amikor hatástalanítottam egy atombombát a puszta kezeimmel vagy amikor (álomban bigott és fanaktikus környezetvédő) unokatestvérem nem fogadott el egy nagyon híres tanulmányi versenyen méltán kiérdemelt űrutazást, mert Bush és Putyin aláírtak egy egyezményt arról, h a Föld szemetét az űrbe lövik.

Ennek a hallgatásnak azonban most véget vetek és világgá kürtölöm tudat alatt kibontakozó kis világomat. Mára egyből két történetet is hoztam. Az egyik hosszabb, a másik rövid, de annál mókásabb, ám mindkét történet egy és ugyanazon éjszakának termései.
asd
Egy kolléganőm esküvőjére voltam hivatalos. (A valóságban már rég férjhez ment és természetesen esze ágában sem volt engem is meghívnia.) Az esküvő helyszíne Sajószöged volt, amely - a kevésbé tájékozott és Borsod megye domborzati térképét nem ismerő olvasó kedvéért elárulom - egy teljesen jelentéktelen kis falu a 35-ös számú főútvonal mentén. Az esküvő helyszínére én villamossal érkeztem - olyannal, mint amilyennel San Fransiscoban közlekednek az emberek fel-le a dimbes-dombos lankákon. Fyi - Sajószöged sík, mint a Hortobágy. Fehér ruhában voltam és bandukoltam lefelé egy hosszú lépcsőn, amikor hátrafordultam és megláttam egy másik kollégámat szokatlanul béna öltönyben és MBT cipőben. Gondoltam megvárom, de mire odaért mellém, kiderült, hogy tök részeg vagyok és alig bírok beszélni is.
asd
Egyszer csak ott termett anyukám és mondta, h nagymamám sütött sütit a lagzira, de nekem nem maradt, mert egy csomót elvitt a templomba a megbocsátásra. Nem vagyok egy nagy hívő ember, sőt inkább hitetlen lennék, így azt sem tudom, hogy van-e ilyen vallási ceremónia, hogy megbocsátás, de a lényeg, hogy elmentem a templomba sütiért.
asd
Belülről elég fura volt. Egy olyan ablak előtt álltam meg, mint ami a pályaudvarokon van, ahol a jegyet kérjük és csak egy ilyen kis hülye lyukon keresztül lehet beszélni az eladóval. Itt kértem én a sütit. Mondtam, hogy a nagyanyám sütötte a megbocsátásra és hallottam, hogy nagyon finom és kérnék kettő csokisat, kettő kolbászosat és kettő valamilyet. (Ezt már a tudatalattim se bírta megjegyezni). Ott állt egy csaj és kérdezte, hogy én is megbocsátásra jöttem-e, mert csak akkor adhat, de a rendezvény igazából nem is megbocsátás, hanem elsőáldozás. Az elsőáldozók a valóságban általában 10-12 éves gyerkőcök - az én álmomban 16-17 éves ifjak voltak balettruhában és csak úgy piruetteztek a sorok között.
asd
És akkor jött a beteljesülés. A templomban egyszer csak lett egy színpad és azonnyomban rajta termett Szikora Robi, Varga Miklós, Balázs Péter és Bajor Imre átlátszó napszemüvegben valamint még egy csomó elhasználódott, ismeretlen rockénekes, akik az Eddától a Kör c. számot danolták 3-4 fős kiscsoportokban, mikrofonokba.
asd
Nem emlékszem, hogy valaha is kiderült a rögtönzött koncert apropója és, hogy valaha is megkaptam volna a sütit, mert sajnos felébredtem.
asd
Ám hamar a másik oldalamra fordulhattam, mert új történet kezdődött, amelynek főszereplője Gergő, a blogdoktor. Éppen akartam őt hívni telefonon, de ki volt kapcsolva és elkezdtem aggódni - mert egyébként Gergőnek a valóságban sosincs kikapcsolva a telefonja. Így gondoltam felkerekedek és elmegyek a káposztásmegyeri rendelőbe, megnézem minden rendben találtatik-e. Mire odaértem a rendelőbe bevillant, hogy Gergő bezony Kubában nyaral, azért van kikapcsolva a telefonja, de hopp, egyszer csak megjelent a váróban szemüveg nélkül- türkizkék fecske-szabású, köldökig felhúzott fürdőgatyában. Sussz-passz. Pusztán ennyi ruhadarab fedte testét. Mondtam neki, hogy ez azért egy rendelő és öltözzön már fel, de mindösszesen annyi választ kaptam, hogy ő márpedig mától így rendel, mert ez így tök laza. Kubában hozzászokott.
asd
És akkor megind felébredtem. Gábor mesélte reggel, hogy könyököltem a párnán és közben halkan kuncogtam. Valószínűleg Gergő gatyáján.

3 megjegyzés:

  1. AHAHAHAHA. Szerintem győzzük meg Gergőt, hogy rendeljen így. Szerintem laza.

    VálaszTörlés
  2. Congratulazioni, Évi! Sajószögedi megbocsátás kolbászos sütivel! Álmodban is kreatív vagy:-) Voltunk Presser-koncerten, előző nap azt álmodtam, hogy Presser becsöngetett hozzánk, ott állt az ajtóban égszínkék izompólóban, mögötte füst, fények, és kifogástalan angolsággal közölte,hogy ne felejtsem el,jegyem van a másnapi koncertjére..

    VálaszTörlés
  3. Ez a Presseres sztori kacagásra késztetett:-) Én azóta voltam Gázában, nagynénémmel találkoztam egy étteremben, aki titkos viszonyt folytatott az én egyik ismerősömmel és úgy csináltak, mintha nem vennének észre. Aztán ki akartam menni az utcára és kérdeztem palesztin asztaltársaságomat- a srác egyébként úgy nézett ki, mint a Back to Black nevű együttesből a szaxofonos csávó - hogy merre van a bombázás és tutira tűzszünet van-e.

    VálaszTörlés